Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Van valami esélyem, hogy...

Van valami esélyem, hogy élhető életem legyen?

Figyelt kérdés
Előre szólok, hogy nem egyszerű eset.. 19 vagyok, fiú. Apámmal még soha nem találkoztam, 3 hónapos koromban elhagyott, semmit sem fizetett soha. Anyám "nevelt" fel.. 7 voltam amikor kilakoltattak a lakásunkból, albérletből, albérletbe költöztünk úgy fél-1 évenként (Soha nem tudta fizetni, bővebben lent). 9 évesen meghalt a nővérem. Amikor már akkora voltam hogy tudtam dolgozni segíteni akartam, és munkát vállaltam. Első munkám 12 évesen volt hajnalban a piacon kellett a zöldséges rekeszeket kipakolnom a kamionról. Azóta dolgoztam már mindenhol. A fizetésemet SOHA nem tartottam meg, még csak ruhákat sem vettem belőle, finoman szólva úgy néztem ki, mint egy jobbsorsú hajléktalan, ami miatt csúfoltak is.. Sokszor nem tudtunk másik albérletet keresni, amikor kitettek minket, és ismerősöknél kellett meghúzni magunkat, ami nagyon kellemetlen volt, és megalázó.. 17 évesen végleg ott kellett hagynom az iskolát (Számítástechnikai középiskola, programozó szak), ami nagyon fájt, mert imádtam a programozást és a matekot.. Erre azért került sor, mert túl sokat hiányoztam az elvállalt munkák miatt, és osztályozhatatlan lettem (Hiába nem álltam semmiből bukásra).. Anyám aki soha nem volt a "munka hőse", többek között ezért nem volt soha stabil életünk, végképp nem akart dolgozni, és úgy döntöttem nem ismétlek évet otthagyom az iskolát, hogy ne haljunk éhen. Állandó munkát vállaltam 18 évesen, viszont a kapcsolatom anyámmal egyre csak romlott.. Soha nem volt elég amit kerestem, mindig azt mondta, hogy nem vagyok a fia, kár volt megszületnem, ha még csak segíteni sem tudok neki. Folyamatosan megalázott, és terrorizált. Ezek miatt folytonos pszichológiai problémáim voltak, sokszor akartam öngyilkos lenni.. Nem úgy mint általában a tizenévesek, figyelemfelkeltésből. Nekem nem volt kinek a figyelmét felkeltenem.. Kisétáltam a vonat sínekhez, a város határában, és vártam. Soha senkinek nem szóltam ezekről. De nem mertem megtenni..mindig volt egy kis remény bennem, hogy hátha megváltozhat. Folyamatos kibolulásaim voltak, dühkitőrések. A problémáim miatt felkerültem a psichiátriára. 3 hónapja azt mondtam elég, és elköltöztem. A baj csak az, hogy egy hónapja kirúgtak, és éppen csak annyi pénzt tudtam összeszedni alkalmi munkákból, hogy a lakást és a számlákat éppen kifizetem. Senkire nem számíthatok. Anyám fel se hívott azóta, hogy elköltöztem. Tegnap kértem tőle telefonon egy kis kenyeret, de azt mondta, hogy nem ad, mert cserbehagytam. Van valami esélyem szerintetek, hogy ebből valahogy kimásszak? Olyan érzések kavarognak bennem, az életem miatt, amiket átéltem, és amik mély nyomokat hagytak bennem, hogy úgy érzem, soha nem lehetek már teljes ember.. Szeretnék még tanulni, és nem azon aggódni, hogy mikor fogok éhen halni..

2012. nov. 7. 19:27
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
69%

Majdnem hasonló helyzetben vagyok. Családom nincs, a munkahelyem két hónapja szűnt meg, az egyetlen szerencsém, hogy van még egy kis spórolt pénzem - amit mellesleg egyetemre tettem félre...

Teát, még 2-3 hónapig nem halok éhen, csak utána.

2012. nov. 7. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:
Mennyi idős vagy?
2012. nov. 7. 19:37
 3/24 anonim ***** válasza:
21%

Csubi mivel nincs még szakmád, ezért simán besétálhatsz egy suliba, ahol ingyen tanulhatsz mivel nincsen végzettséged még

Utána keresned kell egy munkahelyet, hogy a lakást hogy lehet megoldani nem tudom, én nem vagyok otthon ezekben

De egy albérletet sztem minimálbérből egyedül fent fogsz tudni tartani


Fogj egy jó csajt akinek van egy kis tőkéje, azt éljétek fel, persze mellette dolgozni is kell

20/F

2012. nov. 7. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
45%
19/L vagyok
2012. nov. 7. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:
És ha besétálok egy suliba, és folytatom, miből fogok élni? Még egyszer mondom, senkitől nem kapok támogatást.
2012. nov. 7. 19:41
 6/24 anonim ***** válasza:
86%

Én is hasonló helyzetben vagyok, annyival cifrább, hogy nekem van egy 1 éves lányom, illetve nekem volt családom, csak addig terrorizáltak, amíg megszakítottam a kapcsolatot.


Jelenleg egy szobát bérlek, egyenlőre ezt ki tudom fizetni. Engem is kirúgtak, munkát keresek, én is ott hagytam az iskolát, és most várok, és várok, mi fog történni...


Én bizakodom továbbra is, hiszem, hogy a jó emberekkel jó dolgok történnek. Most az a terv, hogy ha lesz munka, igyekszem félrerakni, és majd estin vagy levelezőn befejezem a sulit.


Neked vannak kilátásaid? Rokon, ismerős, tervek? Ha gondolod, írj privit :)

2012. nov. 7. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
100%

A kilátástalanság a legnagyobb gond.

Külföldi munkára nem gondoltál ? Sok ismerősöm (gyerekem)

hagyott itt csapot, papot,mert nincs munkalehetőség.

Ott is dolgozni kell, nem keveset, de lett jövőképük, már mernek tervezni. Ez nagy szó.

Van egy nagy előnyötök, fiatalok vagytok, gondolom, egészségesek..

Nem látok más megoldást, csak a biztosabb jövőt, amit itthon nem tudtok elérni..:((

Nem örültem én sem, hogy a gyerekem külföldre ment..

De beláttam, itt csak vegetál.

2012. nov. 7. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
63%

Akkor eszelj ki valami kevésbé törvényes dolgot, mert így lehetetlen neked segíteni pláne neten keresztül

Úgy még azt mondom tudnál tanulni ha valakivel élnél és adna enni, de így fogalmam nincsen

2012. nov. 7. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:
A rokonaim már mind meghaltak.. Aki van az szimplán nem kíváncsi rám (Sajnos ilyen családom van). Kilátásaim lennének csak úgy érzem már erőm nincs..
2012. nov. 7. 19:47
 10/24 anonim ***** válasza:
100%
Keress egy levelezős sulit, heti két délután és lesz egy papírod. Lakás: tudok egy helyet Budapesten, ahol 26.500/hó -ért(rezsivel együtt) lakhatsz (ketten egy szobába egy másik sráccal), kollégium féle. Ha érdekel írj egy üzit.
2012. nov. 7. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!