Éreztétek már úgy hogy soha sem lesz senkitek, és aztán mégis lett?

Egy hosszú (15 év) házasság után váltam el.(lecseréltek) Gyermekünk nem született, mert az exemnek nem lehetett de volt két örökbefogadott lányunk. A két gyerekkel költöztem el albérletbe, mert a lakás a férjemé volt. Hát 34 évesen két gyerekkel, albérletben... nem voltam túl jó parti :) Mégis rámtalált a szerelem, kellettem gyerekestül, mindenestül, összeházasodtunk. Sőt szültem két kisfiút :)

Látod? nem reménytelen :D Kitartás, mindenkinek van párja, csak meg kell találni.

17 éves koromig ezt éreztem. Aztán változott valami. Megtaláltam a stílusomat, más értékrendet állítottam fel magamban, éreztem hogy sokkal több lett az önbizalmam, és ezt mások is észrevették.

Pl olyan csaj keresett meg egyszer, aki azelőtt 1 évvel visszautasított. Most 29 vagyok, és kevés olyan időszak volt azóta az életemben, hogy ne lett volna valakim.

Hajjajjj...

25 évesen, 4 éve szingliként, gyerekkel, úgy, hogy ismerkedni kb. nulla lehetőségem volt. Na meg nem is gondoltam, hogy én majd tetszeni fogok bárkinek, mert régen nagyon vékony voltam, szülés után meg eléggé megváltozott az alakom, és bármit csináltam, nem lett újra a régi. Na, hát akkor tényleg azt gondoltam, hogy nekem biztos soha nem lesz senkim, mert egyrészt nem találkozom én úgyse senkivel, aki érdekelne, na meg én se érdeklek senkit, úgyhogy jobb, ha belenyugszom, hogy nekem az életben nem lesz párom.

Aztán lett :) Már csak azon csodálkozom, hogy miért nem találkoztunk korábban, amikor azért szép számmal vannak közös ismerőseink, meg hasonló helyeken mozgunk. De így jó, mostanra sikerült teljesen felnőnöm, ha korábban találkozunk, tuti, hogy még nagyon kis hülye lettem volna.

17 éves koromig nem volt senkim, de még barátaim sem. Mindenki azzal jött a családban, hogy vénlány leszek, mert kicsit duci voltam, és morgós. Mindenki a tesómra adta a voksot, hogy majd ő férjhez megy (idősebb) és lesznek gyerekei, én le voltam tojva, így is álltam hozzá.

Aztán 17 évesen megismertem egy fiút, a férjemet. Durva voltam vele, azt hittem, át akar vágni, hiszen én a családom szerint nem kellhetek senkinek.

Pár év múlva megkért, elvett, és babát szeretett volna. Majd kistesót neki. A tenyerén hord a mai napig, imád engem is, a gyerekeket is, pedig most is duci vagyok és morgós. A tesóm mai napig szingli, pedig férjet hajt.

Néha meglepő az élet.

Sokáig, sok komolytalanabb kapcsolat után beleette magát a fejembe, hogy majd szingli anyuka leszek egy tündéri kislánnyal, és már egész jól elfogadtam a dolgot. :)

Aztán megismertem egy fiút... szép volt...összeköltöztünk, majdnem megkérte a kezem, majd telt kicsit az idő, veszekedtünk, idegbajx1000, híztam, kiderült, hogy nem tuti a saját szexualitásában sem, ezért lelkileg is tropa voltam, szétmentünk.

Ezerrel pörögtem, nem érdekelt semmilyen "hülye" kapcsolat, nem kellett senki, csak a saját sikereim. Lefogytam, ragyogtam.

2 hónapja voltam szingli, mikor totál váratlanul belépett az életembe a Párom. 1 hónapig udvarolt mire beadtam a derekam. Azóta is úgy a párom ő nekem, mint a zokni, totál passzolunk, kiegészítjük egymást. :)