Túl nagyok az elvárásaim? Ez normális kapcsolat?

A volt férjemmel – gyermekem apjával – újra összejöttünk 8 év után. Már a terhességem alatt is, de a gyermek születése után elkezdett kimaradozni, késő este járt haza. Később „bevallotta”, hogy túl korai volt neki a gyerek – amit egyébként ő sürgetett jobban – és rájött, hogy még élni akar. Pár hónappal később megelégeltem, hogy csak aludni jár haza és a koszos ruháit hazahordani, ezért befejeztem vele. 9 hónapja – 8 év után – kapott egy újabb lehetőséget, úgy tűnt, hogy komolyabban veszi a dolgokat, jelenleg 35 évesek vagyunk. Az első 2-3 hónapban jól megvoltunk, újdonság volt, hogy családban élhetek, mellettem van a gyerekem apja. Meg is beszéltük nyár elején, hogy ősszel odaköltözik hozzánk, ezt egyébként ő hozta fel, az ő ötlete volt. Aztán telt-múlt az idő, nem történt meg a költözés, aminek az okára karácsony előtt rá is kérdeztem, mire olyan bagatell indokot mondott, hogy sokszor későig dolgozik, nem akar minket felzavarni, stb. Aztán most kinyilatkozta, hogy szerinte nekünk így a legoptimálisabb együtt lenni, mert már ennyi idős korunkban mindkettőnknek vannak saját berögződései és nem tudnánk együtt élni. Egyébként a gyerekkel annyit foglalkozik, hogy ha ott van – hetente 2-3 alkalommal pár órát – játszik vele. De semmiben nem vesz részt a mindennapos rutinban: iskolába vinni, elhozni, ügyes-bajos dolgokat intézni a gyerekkel kapcsolatban. Nekem ne segítsen, én nem várom el, hogy otthon – azaz nálunk – rendet rakjon, segítsen a házimunkában, ilyesmi, csak legalább így 8 év után már a gyerekkel kapcsolatos dolgokban kezdhetne részt venni, apaként viselkedni. A háztartási költségekbe sem száll be, annyi pénzt ad, amennyi a gyerektartás kötelező összege, ritkán hónap végén ha szólok, hogy már nincs ennivalóra pénz, esetleg ad 2-3 ezret. Még ha vásárolna főznivalót, azzal is elégedett lennék, de mindig azt mondja, nincs pénze, sok a rezsije a saját lakásában.

Ugye nem vagyok rosszindulatú, ha azt gondolom, hogy azért nem költözik hozzánk, hogy ne kelljen részt vennie a család életében? Ő egyébként megsértődik, ha említem ezt a dolgot és azt mondja, hogy ő „minden szabadidejét” velünk tölti. Szabadidő, jól hangzik. Az én szabadidőm meg csak elméleti fogalom. Munka után rohanás az iskolába a gyerekért, aztán bevásárolok, otthon egyből főzök, ha kell takarítok, a gyerekkel házit csinálok-tanulok minden nap, aztán este úgy esek be az ágyba, mint akit összevertek. És ez így megy már a gyerek születése óta, mint egyedülálló anya, de amióta elvileg „együtt” vagyunk, azóta is. Annyi a különbség, hogy hetente 1-2 alkalommal ott alszik, és amíg én végzem a házimunkát játszik a gyerekkel, vagy tévéznek.

Mi a véleményetek, mint külső szemlélőnek? Tudom, hogy én csak az egyik fél vagyok és az ő oldaláról máshogy hangzana, de ezek tények. Próbáltam nem túl elfogultan leírni.