Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Túl nagyok az elvárásaim? Ez...

Túl nagyok az elvárásaim? Ez normális kapcsolat?

Figyelt kérdés

A volt férjemmel – gyermekem apjával – újra összejöttünk 8 év után. Már a terhességem alatt is, de a gyermek születése után elkezdett kimaradozni, késő este járt haza. Később „bevallotta”, hogy túl korai volt neki a gyerek – amit egyébként ő sürgetett jobban – és rájött, hogy még élni akar. Pár hónappal később megelégeltem, hogy csak aludni jár haza és a koszos ruháit hazahordani, ezért befejeztem vele. 9 hónapja – 8 év után – kapott egy újabb lehetőséget, úgy tűnt, hogy komolyabban veszi a dolgokat, jelenleg 35 évesek vagyunk. Az első 2-3 hónapban jól megvoltunk, újdonság volt, hogy családban élhetek, mellettem van a gyerekem apja. Meg is beszéltük nyár elején, hogy ősszel odaköltözik hozzánk, ezt egyébként ő hozta fel, az ő ötlete volt. Aztán telt-múlt az idő, nem történt meg a költözés, aminek az okára karácsony előtt rá is kérdeztem, mire olyan bagatell indokot mondott, hogy sokszor későig dolgozik, nem akar minket felzavarni, stb. Aztán most kinyilatkozta, hogy szerinte nekünk így a legoptimálisabb együtt lenni, mert már ennyi idős korunkban mindkettőnknek vannak saját berögződései és nem tudnánk együtt élni. Egyébként a gyerekkel annyit foglalkozik, hogy ha ott van – hetente 2-3 alkalommal pár órát – játszik vele. De semmiben nem vesz részt a mindennapos rutinban: iskolába vinni, elhozni, ügyes-bajos dolgokat intézni a gyerekkel kapcsolatban. Nekem ne segítsen, én nem várom el, hogy otthon – azaz nálunk – rendet rakjon, segítsen a házimunkában, ilyesmi, csak legalább így 8 év után már a gyerekkel kapcsolatos dolgokban kezdhetne részt venni, apaként viselkedni. A háztartási költségekbe sem száll be, annyi pénzt ad, amennyi a gyerektartás kötelező összege, ritkán hónap végén ha szólok, hogy már nincs ennivalóra pénz, esetleg ad 2-3 ezret. Még ha vásárolna főznivalót, azzal is elégedett lennék, de mindig azt mondja, nincs pénze, sok a rezsije a saját lakásában.

Ugye nem vagyok rosszindulatú, ha azt gondolom, hogy azért nem költözik hozzánk, hogy ne kelljen részt vennie a család életében? Ő egyébként megsértődik, ha említem ezt a dolgot és azt mondja, hogy ő „minden szabadidejét” velünk tölti. Szabadidő, jól hangzik. Az én szabadidőm meg csak elméleti fogalom. Munka után rohanás az iskolába a gyerekért, aztán bevásárolok, otthon egyből főzök, ha kell takarítok, a gyerekkel házit csinálok-tanulok minden nap, aztán este úgy esek be az ágyba, mint akit összevertek. És ez így megy már a gyerek születése óta, mint egyedülálló anya, de amióta elvileg „együtt” vagyunk, azóta is. Annyi a különbség, hogy hetente 1-2 alkalommal ott alszik, és amíg én végzem a házimunkát játszik a gyerekkel, vagy tévéznek.

Mi a véleményetek, mint külső szemlélőnek? Tudom, hogy én csak az egyik fél vagyok és az ő oldaláról máshogy hangzana, de ezek tények. Próbáltam nem túl elfogultan leírni.



2013. jan. 3. 10:35
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom,de az igazság hogy épp téged tart szexre,de mint család nem kelletek neki.
2013. jan. 3. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Igazad van,és jól látod a dolgot.Ez nem egy normális kapcsolat,neki ez csak egy kényelmes állapot.Én szembesíteném Vele,mit érzek és gondolok,aztán ha továbbra sem változtat,ha nem hajlandó könnyíteni a terheiden,akkor kiadnám az útját.Elvégre így sem könnyebb Neked,hogy néha ott alszik,akkor már teljesen mindegy,Veled van-e,vagy egyedül vagy.Eddig is Te güriztél egyedül,most sem számíthatsz Rá.
2013. jan. 3. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Tuti lepontoznak azért amit írok de nem baj, vállalom: szerintem ő nem családra vágyik, nem a gyerekével akar több időt tölteni, hanem csak szexre tart. Kényelmes neki, semmi kötöttség mert nem laktok együtt, semmi felelősség mert a gyereket ugyanúgy te rendezed, semmi plusz terhet nem vett a nyakába azért, hogy ti család lehessetek. Még anyagilag sem. Ugyanolyan szeretőként tekint rád, mint bármelyik másik nőre tekintene, csak nyilván kényelmesebb neki mert téged már ismer, meg könnyebben meg is tudott hódítani "legyünk újra egy család" címszóval. Hidd el nem akartalak megbántani a véleményemmel, de egyszerűen fel áll a hátamon a szőr az ilyen undorító viselkedéstől, amikor valaki egy nő leggyengébb pontján jelen esetben a gyerekén keresztül hízelgi be magát az ágyába. Remélem nincs igazam, de amit leírtál nem hangzik túl biztatóan. Döntsd el, neked megfelel-e a jelenlegi állapot, ha nem akkor mondd el neki mit vársz tőle. Ha nem tetszik neki, viszlát, eddig is megvoltatok nélküle, sőt, most is tulajdonképpen olyan mintha nem is lenne része az életeteknek.
2013. jan. 3. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

3-as vagyok, ez még lemaradt:

berögzült szokások miatt nem tudnátok együtt élni??? 35évesen???? Hagyjuk már ezt a gyenge dumát... Meg hogy nektek így a legoptimálisabb együtt lenni?? Na itt kellett volna rávágnod, hogy neked talán igen, de nekem nem. Nem tudom miket beszéltetek meg mikor újra összejöttetek, de szerintem itt az ideje leültetni, és kerek perec megbeszélni, hogy kit mit vár ettől a kapcsolattól, ki hogy képzeli a dolgokat. Mert amilyen ostoba némely férfi, képes azt hinni, hogy ez így neked is jó. Hát mondd el neki hogy nem jó. Sok sikert.

2013. jan. 3. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
79%
Ha jó vele a szex,akkor azt az egyet élvezd a kapcsolatban és te is csak szeretőnek tituláld magadban a pasit,ahogy ő is téged.
2013. jan. 3. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Ha újra rendesen együtt vagytok, akkor elvárható lenne, hogy többet törődjön a gyerekkel, de így csak az ágyasa vagy. Kell neki egy nő, gondolta ha egyszer már bepalizott, akkor másodszorra is menni fog és sikerült is neki.

Innen neked kell döntened: jó a szexkapcsolat vagy inkább szálljon ki az életedből?

Az viszont tény, hogy neki így kényelmes, ha téged ez bánt, akkor meg tudod mi a dolgod (lapát).

2013. jan. 3. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

Ha szeretőd lenne, kb ugyanennyit kapnál tőle. Úgyhogy remélem elég jó a volt férjed az ágyban, hogy pont őt választottad erre a szerepre! Amúgy nem kötelezi el magát feléd (ha akarná, kezét-lábát törné hogy egy levegőt szívhasson veled egyfolytában), szerintem te se nagyon tedd vele!

Szerintem egy rendes nőci lehetsz, biztos többet érdemelsz, mint egy ágyrajáró viszonyt. Én a helyedben nem adnám alább egy normális kapcsolatnál, ahol a partnerek egy fedél alatt laknak a rossz szokások ellenére is és ott vannak egymásnak nem csak akkor amikor szex kell vagy gyereket akar látni.

2013. jan. 4. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!