Akik nehéz anyagi körülmények között, apa nélkül nőttek fel, komolyan úgy gondolják, hogy jobb lenne, ha nem is élnének?

Én inkább úgy értem a dolgot, hogy nem meghalni akarnak, de ha nehéz körülmények között nőttél fel és tudod milyen nélkülözni, vagy ha megaláznak amiatt amiről nem tehetsz, akkor nyilván nem kívánod ezt se a saját gyerekednek, se másénak. Mert attól, hogy aki ezt mondja és megszenvedte ezeket a dolgokat, nem meghalni akar, csak hogy annak a másiknak ne legyen olyan rossz. Lehet, hogy kicsit kusza lett, de remélem érted.

Nem mondom, hogy én ezzel személy szerint egyet értek -e vagy sem, csak hogy így értelmezem a kijelentésüket.

"de ha választanom kellene egy nehéz gyerekkor vagy aközött, hogy egyáltalán nem is létezem, hát inkább ezerszer a rossz gyerekkor (megvolt egyébként). Csak az jutott eszembe, hogy emberek túl könnyen dobálóznak az abortusszal ezen az oldalon. Ha a mi szüleink is így gondolkodtak volna, sokunk nem is létezne. És még egyszer mondom, nem vagyok abortuszellenes, sokszor tényleg az a legjobb megoldás, de nem jobb a nehéz élet, mint a semmilyen?"

Hm. Ez azért rossz kérdés ezen az oldalon, mert itt gyakorlati válaszokat fogsz kapni, ez pedig erősen filozófiai kérdés.

Mivel létezel, élsz, tudod, az milyen. De amikor még nem léteztél, nem volt tudatod, nem fogtad fel, hogy nem létezel, hisz nem léteztél. Így elképzelni sem tudod, milyen lehet az. Érted? Aki már megszületett, mind azt fogja mondani, jobb élni, mint nem élni, de amíg nem él, nem tudja, milyen az élet. Ha meg már él, azt nem tudja, milyen a "nem-élet".

Az a kijelentéssel meg semmit nem nyersz, hogy ha pl. anyám nem szül meg engem, akkor nem létezem. Ez tény, egyszerű logika. De az égvilágon nem bizonyít semmit. Olyan, mintha azt mondanám, ha nem vizezem be magam, nem leszek vizes.

" Ha a mi szüleink is így gondolkodtak volna, sokunk nem is létezne"

Nem tudom hány éves vagy, de enged meg hogy elmondjak pár dolgot.

Az én szüleim munkás emberek voltak. Anyám amikor megszületett a harmadik gyerek örökre lelépett, és otthagyott minket apámnál. Apám mégis fel tudott nevelni minket hogy miért?

- mert tuti biztos állása volt. 1971-ben amikor a nővérem született ment a céghez dolgozni, és onnan is ment nyugdíjba.

- amikor mi voltunk gyerekek, tinédzserek a 80-as években az igények nem voltak olyan hatalmasak mint most. Nem volt ekkora társadalmi különbségek mint most van. Az iskolában nem volt piszok gazdag gyerek aki lenézi a szegényebbet, mert mind azonos szinten álltunk. Ráadásul kötelező volt az iskolaköpeny így a ruházatunkban sem különböztünk

- nem volt olyan hogy Amerika, Afrika vagy egyéb nyaralások.. Ilyenekre senkinek nem tellett, így igény sem volt rá. Volt a SZOT üdülő meg az iskolai nyaralások. Mégis szinte minden gyerek nyaralt minden évben valahol.

- Nem volt egy vagyon az iskolai beiratkozás sem. Örököltük a könyveket az előttünk végzett diákoktól. Igaz egyetemre sem mentek azok akik 3-4-es átlaggal végeztek. Egyetem akkor kiváltság volt.

A te szüleid idejében, meg az én szüleim idejében bár politikailag nehezebb volt, de valahogy az igények, társadalmi elvárások miatt könnyebb volt bevállalni 2-3 gyermeket is. Hiszen egy valamiben biztos volt a szülő. Munkája mindig lesz.

Ma meg??? A legtöbb fiatal elvégzi az egyetemet és nem tud dolgozni, még ha akarna akkor sem. A legtöbb fiatal ha van is munkája mindig fél hogy mi van ha kirúgják? Miből fizeti a rezsit?? A legtöbb ember nem képes megadni a gyerekének azt amit a mai gyerektársadalom szerint ciki vagy gáz ha nincsen. Ha nincs 100 ezres mobilod, ha nincs interneted ha nincs 50 ezres ruhád akkor te csóri vagy, és kiközösítenek. A szülő is tudja a gyerek is. Ma már ha nem akarod akkor is kell hogy legyen email címed, mobilszámod.. mert a munkát is csak így szerezheted meg. Ha nincs számkivetett vagy. Vagyis Irtó magasak lettek igények, az elvárások.

Ilyen világban a legtöbb fiatal inkább elmegy abortuszra mert tudja saját magának sem képes a létminimumot előteremteni, akkor hogy teremtse elő a gyerekének?? Végül is igazuk van.. Senki nem akarja átélni azt az időt amikor a gyereke elé áll és azt mondja neki

"szeretlek kicsim, A világ kincse vagy, de nincs pénzem se tejre, se kenyérre, sőt a 20 ezres barbi babát sem tudom megvenni neked"

Hát ezért dobálóznak ma az abortusszal. Majd ha elérték a céljukat szülni fognak.. A semmibe minek??

Nekem nagyon nehéz volt, és habár mostanában egyre könnyebb, valahol még mindig önállótlan gyerek vagyok és még mindig nehéz. És néha félek, hogy elveszítjük, amink van, és mehetünk szinte az utcára, de igyekszem erre nem gondolni.

Viszont eszembe jut néha, hogy jobb lett volna, ha anyukám nem vállal ilyen esztelenül gyerekeket, vagy ha legalább ragaszkodott volna ahhoz, hogy a minimum meglegyen. Nem értem, miért kezdte el és folytatta az egészet, miért nem próbált meg soha kitörni, még az elején sem, amikor csak egy gyermeke volt, és szinte akárhová mehetett volna, és akármit csinálhatott volna, hogy jobb körülményeket biztosítson.

Ha nem szült volna meg minket, ezerszer jobb és könnyebb élete lehetett volna, és én sem, mi sem éltünk volna 16-18 évig abban a rettenetes, keserű bánatban, rettegésben, kiközösítésben, hiányban, és nem lennénk lelkileg betegek. Néha, a rosszabb pillanatokban, ha nem is a halált kívánom, de a nemlétet.

Persze, most már van lehetőségem lassan új életet kezdeni valakivel, aki nagyon szeret, és alig várom, hogy egyszer gyerekeim legyenek, és meg tudjak nekik adni mindent, ami egy boldog gyerekkorhoz kell.