Eltudtok képzelni olyan szituációt ahol az anya azt mondja a gyerekének hogy bárcsak elvetettelek volna?

"És azt mondtam neki,hogy jobb lett volna ha akkor elvetet mikor megtehette volna "

Szerinted ez neki nem esett ugyanolyan rosszul? Ő csak visszadobta a labdát.

Ezt én először és utoljára 12 éves koromban hallottam anyutól,mikor félévkor megbuktam matekból.Egészen év végéig azt hajtotta,hogy hülye vagyok és idióta,aztán meg mikor sikeresen elvégeztem az évet alig győzött puszilgatni.Pedig mindig is tudta,hogy én humán tantárgyakból voltam jó,a matekhoz sosem volt fejem.

Később én is mondtam neki ilyeneket de nem veszekedés miatt,hanem azért mert úgy alakult az életem,hogy teljesen kétségbe voltam esve.Aztán az lett belőle,hogy egymás vállán sírtuk ki magunkat.

Próbáld meg megbeszélni ezt vele,próbáld meg kiengesztelni valamivel.Dühében sok fájó dolgot mond az ember a másiknak,de ez nem ok arra,hogy életetek végéig utáljátok a másikat.Mégis csak az anyukádról van szó.Az sem lenne rossz ötlet,hogy pár napot egy barátodnál/barátnődnél töltenél,hátha addig lecsillapodnak a kedélyek és utána higgadt fejjel ülnétek le beszélgetni.Sok sikert!