Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan segíthetnék az apámon?

Hogyan segíthetnék az apámon?

Figyelt kérdés
20 éves egyetemista vagyok, jelenleg 100 km-re lakom a szülővárosomtól. Elég ritkán járok haza, havonta, emiatt leginkább telefonon tartjuk a kapcsolatot a szüleimmel. Az utóbbi alkalmakkor az édesanyám mindig arról panaszkodott, hogy az édesapám mostanában egyre többet jár el otthonról szórakozni a haverjaival és ilyenkor részegre issza magát. Ma felhívott engem tízkor apám, és abból, ahogy beszélt, és amiket mondott, kiderült, hogy ismét részeg. Próbáltunk már hatni rá szavakkal, ilyenkor vagy dühösen válaszol, vagy meg sem hallgat minket. Nemrég történt a családban egy haláleset, a keresztapám hunyt el kezeletlen tüdőgyulladás miatt. Anya reménykedett, hogy ez majd intő jelként vissza fogja fogni apát a bulizástól és az ivástól, de nem. Ma is megkérdeztem, miért teszi, és azt mondta azért, mert lekezelik a munkahelyén és nem veszik emberszámba. Ezt teljesen meg tudom érteni, de azt nem értem, miért nem képes 44 évesen felelősségteljesen viselkedni, mikor családja van. Ennyi idősen nem buliznia kellene, hanem a családjával töltenie az idejének legalább egy kis részét. Alig van otthon. Mondtam neki, hogy jó neki, hogy megteheti, hogy iszik és megfeledkezik a bajairól és a világról, és kár, hogy én nem tehetem meg, és mit szólna, ha én is leinnám magam és megbuknék a vizsgáimon. Ezt persze már mérgemben mondtam a telefonban neki, mert feldühített, hogy részegen képes volt későn felhívni. Nem tudom hogyan segíthetnék rajta, vagy magamon. Tudom, ez önzőség, de én nem sokáig bírok vele egy légtérben lenni, mert a viselkedése borzalmas. Már azon gondolkozom, nem is megyek haza arra az 1 hétre, ami a vizsgaidőszak lezárása és a következő félév kezdete között van. Nem akarok vele összetűzésbe kerülni, mert tudom, úgyis elkezdenék veszekedni vele.

2013. jan. 24. 00:11
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

sajnálom.aranyos embernek tünsz, jó társa leszel majd valakinek.

A környéketek van anonim csoportra járás lehetőség? ez azthiszem kezdődő alkoholizmus,de lelki oka van .közösség kéne neki, de nem ivós cimborák..

2013. jan. 24. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
előző vagyok, vagy civilt érdemes nézni v a református ,katolikus egyháznak vannak ilyen szervezetei.
2013. jan. 24. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Nagyvárosban élünk, úgyhogy biztos van valamilyen önsegítő csoport a környékünkön. De nem hiszem, hogy elmenne, nem túl szociális ember, mostanában nagyon emberkerülő lett, és régebben sok időt töltött velünk, de aztán ahogy egyre depressziósabb lett - mert úgy vélem, ez már a depresszió tünete nála - egyre gyakrabban ment el a haverjaival szórakozni, karaokézni és inni. Ráadásul mindkét barátja 10-15 évvel fiatalabb nála, pont azért, mert a vele egykorúakkal nem jön ki, hiszen elég kevés 40 év fölötti családos ember megy el hétköznaponként bulizni. A plusz dolog benne, hogy az egyik barátja az unokatestvérem, akivel próbáltunk már beszélni, de a fiú rendkívül befolyásolható, és apa mindig ráveszi, hogy menjenek el éjszaka.
2013. jan. 24. 00:22
 4/11 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy lelki oka lehet, és biztos a munkája és a lehetőségek hiánya miatt van mindez. Már régóta ki akar menni külföldre, de nem sikerül neki, ami komolyan aggasztja mostanában. Nem talál kiutat a mostani helyzetéből/helyzetünkből, és mindenért az országot és a kormányt hibáztatja. Ezért a gyors élvezeti lehetőségeket részesíti előnyben, mint az alkohol vagy az ételek (mostanában nagyon egészségtelenül étkezik), és azt mondja, ez neki jó, mert csak ebben leli örömét.
2013. jan. 24. 00:25
 5/11 anonim ***** válasza:
írtam privát.
2013. jan. 24. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
csak akkor tudsz segíteni apudon, ha ő is akarja rá erőltetni nem tudsz semmi. Támogasd anyukádat mindenképp lelkileg mert nem lehet egyszerű most neki.
2013. jan. 24. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

és még.

(kiegészítése az eddigieknek ) gyász: Apud egy kotrásának az elvesztésével nézett szembe. ez nem marad nyomtalan. amikor az én Apumnak egy régi gyerekkori barátja meghalt, ..tudom hogy őt is megviselte, beszélgettünk róla, elmesélte milyen volt a temetés-fontos volt neki ez. Mikor hazamész kérdezz rá, négyszemközt, beszélgessetek, lehet el is sírja magát, de ez nem baj.


Legyen aki megöleli, a kapcsolatokból rettenetesen hiányzik az ölelés. ez is segíthet rajta.

2013. jan. 24. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 logs válasza:
egy kis mellékes gondolat: természetesen az ember kutatja, hogy hogyan segíthetne a másikon, DE. Akármilyenné is vált/válik/fog válni édesapád, mindig az édesapád fog maradni, szóval jól gondold meg, hogy mit teszel: nem léphetsz apád fölé, nem lehetsz az "apja"/gyámolítója, mert ebben a kapcsolatban mindig te leszel a "kicsi". sajnos néha el kell fogadni, hogy az embereknek maguknak kell megküzdeniük a problémáikkal, nem lehet bizonyos dolgokat megvívni helyettük. ezzel együtt persze bátorítalak, hogy keresd a megoldást, csak nem szabad átesni a ló túloldalára.
2013. jan. 24. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Nem a te dolggod, hogy segíts rajta. Apád iszik, de annak oka van, és ezekl között az okok között masszív első heylen áll az, ahogyan él az édesanyád vele. Könnyű apura hinteni a mocskot, mert ő látszik, de hidd el, hogy egy kapcsolatban mindig mindkét fél a hibás, ha megromlik.


Az a helyzet, hogy te is egy beteg család sarja vagy, és a betegség központi góca a mama, aki nem akarja elviselni, hogy a gyereke felnőtt lett és leválni készül róla (ami anormális volna).


Nemhogy egy hétre ne menj haza, hanem erősebben ritkítsd a kapcsolatot velük! Különben te fogsz rámenni. És kérj segítséget szakembertől MAGADNAK, ha a viszgaáid átlaga romlik vagy nem tudsz odafigyelni arra, amit csinálnod kellene, mert folyton a hülye családod tolakszik eléd.

Anyukát is le kell építeni. Felnőtt ember, oldja meg maga azt, hogy a férje iszik, és ne rád tegye a saját felelősségét!


Hogyan leszel te önálló, felnőtt ember, ha folyton anyukával és apukával törődsz, úgy, mintha nem a gyerekük volnál, hanem a szülőjük?!

2013. jan. 24. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm az eddigi válaszokat! Azt hiszem, pár dolog kiegészítésre szorul, ezért ezeket igyekszem tisztázni. Mikor a keresztapám meghalt, még én is otthon voltam, és tudom, apa nagyon szenvedett akkor, mert a keresztapámmal nagyon régóta ismerték már egymást, együtt voltak katonák, ezért nagyon megviselte a hirtelen halála. Már akkor kiborult, amikor a mamám felhívott minket, és megtudtuk, mi történt. Akkor nagyon sírt és nem nagyon beszélt napokig, ha beszélt, akkor is a keresztapámról mesélt. Akkor úgy tűnt, elgondolkodott azon, hogy neki sem szabadna ilyen 'laza' életet élnie. A keresztapám temetése után ismét elmentek egy közös estére, azt mondta, a keresztapám emlékére isznak és az lesz az utolsó, ezért is lepődtem meg, amikor tegnap felhívott részegen.
2013. jan. 24. 08:36
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!