Élettárs, közös gyerekek. De nem szeretem. Merre tovább? (Hosszú lesz. )

Előre szólok, hosszú leíró rész következik. :)

Többször tettem már fel kérdést itt gyk-n a problémámmal kapcsolatban. Körülbelül 2 éve kezdődtek párommal a problémáink. Bár visszatekintve már az első terhességem idején is voltak gondok, pl terhesen nem akart szexelni velem egyszer sem, holott orvosi akadálya nem volt. Két gyermekünk van. Szóval az utóbbi években egyre kevesebb lett az intimitás a kapcsolatunkban, mint szexuális, mint érzelmi téren. Mikor elkezdtem ezt érezni, kezdtem dolgozni a javításon, de sajnos ő nem volt partner. Beszélgetni nem akart, szerinte probléma sincs, minden oké. Velem egyáltalán nem törődik, közös programokra nem járunk soha, még az erkélyre se képes kiülni velem meginni egy sört. Úgy fél éve még küzdöttem, úgy éreztem, van értelme, de mára feladtam. Mindig mondja, hogy szeret, de semmivel nem mutatja ki. Ha itthon van, nonstop gépezik. Gyerekekkel is csak annyit törődik, amennyit kötelező. De valahogy mégis nyomós indokom nincs arra, hogy elhagyjam-értitek, 2 gyerek, nyomós érv kell a külön költözéshez-így csak örlődök. A gyerekek kicsik. Most őszintén, maradjak ebben a langymeleg pocsolyában, hisz a gyerekeknek így mindenük megvan, vagy merjek egy óriásit lépni? Most jó körülmények között élünk, párom jól keres, van lakása. Nekem semmim sincs, ha külön válunk, max a szülői házba költözhetek vissza a gyerekekkel, az ő anyagi helyzetük igen megsínylené a változásokat. Az anyai szívem ezt nem akarná. De én is ember vagyok, és még csak 31 éves. Olyan nehéz...