Mit tegyek ha úgy érzem . H a férjem nem mond igazat nekem?
Tipikus gyáva ember,aki fél tőled,és a konfliktusoktól.Az én párom is beteges konfliktuskerülő,meghunyászkodó személyiség,amivel sokszor felbosszantott.Én egyenes ember vagyok,mindig megmondom az igazat,még ha fáj is,így szíven ütött sok helyzetben ez a sunyi viselkedés,de kiugrosztottam a nyulat a bokorból mindig.Mondjuk közöltem vele,hogy beszéltem xy nevű ismerősünkkel,és ő elmondta,valójában mi hogyan történt.Ekkor már kénytelen volt színt vallani.Mindig van közös pont,közös ismerős,vagy olyan helyzet,amiben le lehet buktatni az illetőt.
Egyébként nem feltétlenül téged akar ezzel becsapni,inkább fél a reakciódtól vagy mások véleményétől.
Pedig a válasz egyszerü:
imitt amott, jobbra balra, alant.
"pedig tök nyilvân valo h nem úgy van"
ugyan írd már meg, hogy miben nyilvánul meg, hogy tök nyilvánvalóan nem úgy van,ahogy a férjed mondja.
Konkrétumokat írhatnál!
Ha meg tudod, hogy nem mond igazat, akkor meg minek itt pampogni, eléállsz és megmondod, hogy apukám fejezd be a hazudozást, mert tényeim vannak, amik az állításod ellenkezőjét igazolják!
Ebből a sok sületlenségből, mait leírtál nekem az jön le, hogy nincsenek tényeid a férjed hazugságára és a saját igazad igazolására, te csak úgy gondolod ezt az egészet! azzal messzire nem mész, ha bizonyíték helyett te csak úgy gondolod, hogy nem mond igazat...
Pffff mekkora szerencsetlenek jarnak ide... mi a baj nem tudjatok mi az a dolog h hazudik neki? Ettol teljesen ki vagytok borulva, mert nincs min csamcsogni??? Jajj de szanalmasak vagytok. Inkabb szidjatok mert nem arul el semmit. Pedig marha egyszeru a kerdes, de itt agyhianyosok vannak amint latom. :-). Hihetetlenul nevetsegesek vagytok!! :-)
A kerdesre valaszolva: ne bunkon de mond meg neki h miert kell hantazni? Mire jo? Nem hazasok vagytok? Neki ennyit jelent az h oszinte legyen veled? Ha igen akkor minek vagytok egyutt ha meg neked a tarsanak sem mondja el az igazat. Normalisan beszeld meg vele ezt nem csak errol a temarol, hanem azt is amikor mar parszor rajottel arra h nem mond igazat. Meg kell beszelni. Ha tovabbra sem valtoztat ezen te nem vagy hajlando elturni.
Az utolsó sem állt 2szer sorba, mikor az észt osztották...
1. Elárulhatná mi az a qrva nagy ügy, amiben a férje hazudik, mert lehet nem is olyan nagy ügy.
2. Ha meg nincs bizonyítéka a férje hazugságai!ra,akkor honnan tudja, hogy hazudik? Mert az " úgy érzem hazudik" nem túl meggyőző!
3. Konkrétumok nélkül, nagyvonalakban lehet válaszolni, általánosságban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!