Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok, nők, akik nem szednek...

Lányok, nők, akik nem szednek fogamzásgátlót! Mit tennétek, ha "becsúszna" a gyerek?

Figyelt kérdés

A párommal a minap beszélgettünk és megkérdezte, ha netán történne egy kis "baleset", akkor én hogy állnék a gyerekvállalás dologhoz? Mit mérlegelnék, mi alapján döntenék?

Kicsit váratlanul értek a kérdései, ennek ellenére azt gondolom teljesen jó, hogy ilyenekről is beszélget egy pár, mert fontos megismerni, a másik hogy vélekedik erről a nagyon fontos témáról.


Bevallom én úgy gondolom, hogy az egy dolog, mit válaszolnék most ezekre a kérdésekre, úgy hogy tudom, nem vagyok terhes, mint ha esetleg már a pozitív teszttel a kezemben állnék és ugyanezeket kérdezné.


Megtartsam, ne tartsam? Mik a szempontok? Anyagi, lelki körülmények. Kényes dolog ez.


Nekem alapvetően az a hozzáállásom, hogy nem szeretnék "becsúszott" gyereket, hanem legyen a gyermek várva várt egy jó kapcsolatban, ahol egy pillanatig sem merül fel az a kérdés, hogy megtartsuk-e. Tapasztalataim szerint, ahol véletlenül sikerült a terhesség, ott a döntő többség még a terhesség időszakát sem élte túl, mármint a kapcsolat.

Ki hogy vélekedik ezekről a dolgokról?



2014. jún. 3. 09:32
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
77%

Csak akkor vállalom a becsúszott gyerek kockázatát, ha a kapcsolat olyan stabil, hogy örömmel várnánk. Az anyagi körülmények szerintem másodlagosak, azon munkával mindig lehet változtatni.

Őszintén szólva nem értem azt, aki akár egy egyéjszakás kalandban is megkockáztatja a "majd kihúzom időben" című "védekezést".

2014. jún. 3. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
17%

Ezt én nem értem.

Előbb szexeltek védekezés nélkül, és UTÁNA beszélitek meg???

2014. jún. 3. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 anonim ***** válasza:
63%

Nem fog becsúszni. Ez amúgy is egy akkora hülyeség...

Természetesen megtartanánk, vagyunk olyan körülmények között, de ilyen nem lesz.

2014. jún. 3. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 A kérdező kommentje:

Sosem szexelünk védekezés nélkül :) Óvszert használunk.

Csak felmerült a téma és beszélgettünk róla.

2014. jún. 3. 09:43
 5/39 anonim ***** válasza:
84%

Én szedek fogamzásgátlót, de így is megvan a "becsúszás" kockázata. 3 év alatt kétszer volt már, hogy elfelejtettem egy szemet bevenni (lehetett volna baba belőle), máskor egy gyógyszer gyengítette a hatását(pedig nem volt ráírva az összeférhetetlenség...), és hasmenésem is volt már olyan helyzetben, hogy nem tudtam azonnal pótolni a tablettát.


Na, ezt csak azért írtam, hogy nem mindig kell kockáztatni a babához. :)


Én 24 éves vagyok, a barátommal (ugyanennyi idős) 4 éve vagyunk együtt. Egyetemre járunk még mindketten, részben a szülők tartanak el, de heti 15-20 órában mi is dolgozunk. Most költöztünk közös albérletbe, igaz, egyelőre csak egy egyszobás garzont tudunk fizetni.

Amint látod, nem éppen ideális helyzet ez egy baba fogadására (még jó ideig nem is tervezzük), én mégis úgy gondolom, hogy ha "becsúszna", megtartanánk. Imádom a babákat, gyerekeket, kislány korom óta arra vágytam, hogy nagy családom lesz. Nem hiszem, hogy képes lennék elvetetni vagy örökbe adni.

A szüleink biztosan támogatnának, az egyetemből sincs már sok hátra, megoldanánk valahogy. A barátom döntésében persze nem lehetek biztos, de ő is egyértelműen több gyereket szeretne a jövőben, és az utóbbi egy évben eléggé megkomolyodott, most összeköltöztünk, szerintem velem maradna a baba mellett is.


Most legalábbis így látom, de ha lehet, inkább várnék pár évet, hogy befejezett egyetemek, rendes munkahelyek, saját otthon megszerzése után érkezzen az első baba. :)


24/L

2014. jún. 3. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/39 anonim ***** válasza:
48%
én vállalnám, persze kor függő, de sok olyat ismerek, aki elvetette az első "baleset" gyerekét, utána pedig meddő lett
2014. jún. 3. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 anonim ***** válasza:
50%

Ötösnek üzenem, ha elfelejtesz egy gyógyszert bevenni vagy ha hasmenésed van és nem tudod pótolni és SZEXELSZ az SEM becsúszás...

Csak hogy tisztában legyünk a fogalmakkal.

2014. jún. 3. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 anonim ***** válasza:
89%

Mi beszéltünk arról, hogy becsúszik egy gyerek, akkor mi legyen.


A kapcsolatunk elég erős, örömmel várnánk mindketten.

Jelenleg anyagilag vagyunk instabilak, DE!

Ez tényleg javítható, ez az amiben tudnának kicsit segíteni a szüleim, mivel magasabb a nyugdíjuk 2 főre, mint amire mások gyereket vállalnak.

Az anyagi helyzeten mi is sokat tudnánk javítani, és mi vagyunk olyan erős család, hogy segítsük egymást, ha rászorul a másik (járunk gondozni nagymamát, aki tud, zöldséget, tojást stb-t ad a másiknak).


Ez nem azt jelenti, hogy anyám nyakára akarok gyereket szülni, mert nem akarok emiatt most még.

Hanem ha mégis besikerülne, akkor lenne egy támogató családom, aki étellel és ingyen gyerekfelvigyázással minimum hozzájárulna a boldogulásunkhoz :)


Meg is mondtam páromnak, hogy arra ne számítson, hogy bennem felmerül az abortusz gondolata, engem az jobban tönkre tenne mindennél (lelkileg). Azt mondta, hogy szerinte neki se lenne megkönnyebbülés a dolog, sőt!

2014. jún. 3. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 anonim ***** válasza:
73%

7-esnek üzenem, hogy van olyan helyzet, amikor hónap végén derül ki, hogy van egy plusz tabletta (tehát valamikor kimaradt egy).


És nem az 5-ös vagyok.

2014. jún. 3. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 anonim ***** válasza:
94%

Én szedek fogamzásgátlót, ennek ellenére úgy érzem a téma még így is érint.


Sok dologtól függ, hiszen ne véletlenül szedem ugye, azért, mert nem szeretnék gyereket (még), ti is azért védekeztek gondolom.

Alapvetően nem vagyok abortuszpárti, de van amikor szükséges rossznak tartom


5 évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy nem biztos, hogy megtartottam volna, ha teherbe esek, de ebbe természetesen a páromnak is lett volna beleszólása.

Mi akkor voltunk kb 6 hónapja egy pár, még hallgatók voltunk

még rá 1 évre sem szívesen tartottam volna meg, mert annyira nem álltunk jól, nem lett volna a pelenkára sem 1 fizuból.. hiszen akkor indultunk az önálló életünkben, a kapcsolatunk viszont már volt olyan szinten, hogy az nem okozott volna gondot.


Közben konkrétan fel is merült a probléma, mert kimaradt a "menzeszem", akkor megbeszéltük, hogy ha úgy van, megtartanánk már (rendeződtünk egy kicsit, persze nem voltunk eleresztve) persze mi házasságban képzeljük el a gyerek vállalást.


Azóta már házasok vagyunk, igaz nekem nincsen állandó állásom, miatt szedem még a fogamzásgátlót, de ha úgy esne akkor vállalnánk már a gyereket, de tudatosan még korai.


tehát egy gyenge kezdődő kapcsolatba eszemben sem lett volna szülni



27

2014. jún. 3. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!