Elegem van a családomból! Miért kell mindenért engem hibáztatni?

A családomban mindig én voltam a rossz, mert soha nem az ő elképzeléseik szerint cselekedtem. 16 évesen megismertem a páromat, érettségi után elkölöztem hozzá és tanulás helyett dolgoztam, utána születtek a gyermekeink, én amíg otthon voltam tanultam. Volt amikor elég szűkösen éltünk, de mostanra eljutottunk odáig, hogy tényleg mindenünk megvan, a gyerekek szépen nőnek, egészségesek vagyunk. A családom eközben persze elhalmozott a "jóakaratával" és mindig elmondták, hogy semmire sem fogom vinni, semmire se vagyok jó, a párom el fog hagyni, a gyerekeket nem tudom egyedül felnevelni, bezzeg a nővérem milyen tökéletes, mert ő megfogadta a tanácsaikat. A nővérem persze velük együtt fújta.

A nővéremék most válnak, mert a nővéremnél valami probléma miatt nem jött össze a baba és a férje családot akart. Én tényleg nagyon sajnálom a nővéremet, de azért amit most művel, az már túlmegy egy határon. Úgy állít be mindent, mintha az én/ mi hibánk lenne, azaz pl. azért nem jött rá előbb, hogy nem lehet gyereke, mert nekem született, vagy azért választott rosszul férjet, mert az én páromnak az ellentétét kereste vagy ami a legvadabb, hogy azért ment tönkre a házassága és a cégük, mert a mi problémáinkkal volt elfoglalva a sajátjai helyett.

A szüleim a legutóbbi beszélgetésünk alakalmával azzal búcsúztak, hogy boldog lehetek, mert elértem a célomat és tönkretettem az egész család életét. Erre már tényleg nem tudok mit mondani. Soha nem akartam nekik rosszat, csak azt, hogy fogadják el az én elképzeléseimet is.

Azóta azon gondolokozok, hogy mit kellene csinálnom. Nem tudom, mit tegyek, mit mondjak.

Szerintetek van értelme egyáltalán valamit is mondanom vagy törődjek bele, hogy ez nem lesz jobb? Ez utóbbival csak az a baj, hogy a gyermekeim nagyon szeretik a nagyszüleiket, úgy viszont nem szívesen engedem őket hozzájuk, ha folyamatosan a mi szídásunk a program, mint az utóbbi néhány hétben.