Teljes elkeseredettség fiú baba születése esetén?

A barátnőd beteg,szakember segítségére lenne szüksége.

Van egy ismerősöm,aki szintén lányt akart,és fia lett.Nem tudott megbékélni ezzel.A kisfiút lányruhába öltöztette,hosszú hajat növesztett neki,lányos frizurákat csinált.Amikor a gyerek iskolás lett,az iskolába nadrágba öltöztette,de otthon még 13-14 évesen is lányruhákban járt a fia.Amikor nagyobb lett,a fiú homó lett,az anya ezt sem tudta elfogadni.Az orvos szerint a nevelésnek köszönheti a fia a másságot. A férje emiatt még a gyerek kiskorában elhagyta őket.A család sem tudta jobb belátásra téríteni az anyát.

Ez a gondolkodásmód nagyon beteges.

Szörnyű olvasni a sok történetet. Nagyon sajnálok mindenkit, aki ilyen borzasztó dolgokat élt át. Mi 6 éve várjuk a kistesót, hiába. Ha bekopogna, hidd el, az sem érdekelne, ha hatos ikrek lennének és mind egynemű! :=) Csak foganjon/janak meg végre valahára és legyen/ek egészségesek!

Amúgy az első babánknál és első perctől úgy éreztem, hogy kisfiú. Aztán mindenki telebeszélte a fejemet, hogy kislányos a hasam, stb., hát repesve vártuk a kislányt :=). 5 hónapos terhes voltam, amikor az egyik uh-n a doki meglátta a "kislányunk" kukiját :=). Hidd el, ha valaki valóban szülővé, anyává akar válni és nem csak egy feladatot teljesíteni, kipipálni, akkor teljesen mindegy, hogy kisfiú vagy kislány érkezik!

A barátnődnek sürgősen segítségre van szüksége, próbálj meg minél többet beszélgetni vele, hátha hajlandó lenne pszichológushoz fordulni (sztk-ban ingyenes!). Biztos, hogy valamilyen gyermekkori trauma miatt érez így a babája iránt. Lehet, hogy az ő gyerekkora volt olyan, amit most a vágyott kislánynál szeretne kompenzálni.

De - nem írtad, milyen a párkapcsolata - lehet, hogy a baba apukájának viselkedése miatt (esetleg elhagyta?)ilyen elutasító a fiúbabával szemben.

Nehéz a helyzet,én is úgy gondolom,hogy a barátnődnek orvosra,szakemberre lenne szüksége.Nemcsak maga miatt,de a baba miatt is.Elég súlyos következményei lehetnek majd annak,ha a baba a születése után úgy érzi,hogy "mást" vártak helyette..

Tudom miről beszélek,velem ugyanez volt,szüleim világéletükben fiút akartak(több mint 8 évet próbálkoztak)és annyira meg voltak győződve arról hogy fiú leszek,hogy végülis csak a születésem után érte a döbbenet őket..jah hogy ez lány..

na most engem hazavittek,neveltek,de hogyan?

az egész életemre kihatott a gyerekkor,úgy kezeltek mint egy fiút,nekem például sohasem volt babám,amivel játszhatnák,de volt nagy váram,meg sok katonám,meg kardom is,engem nem öltöztettek csini kis szoknyákba,nem volt szép hosszú hajam sem,de én azt hittem akkor az a természetes,az oviban mindig a fiúkkal játszottam(nekem ugyan ne magyarázza senki,hogyan kell egy várat megvédeni,egy igazi katona ezt nagyon is jól tudja,ellenben a játékkonyhában a főzés már nem ment,ahogy a játékbabák öltöztetése sem)aztán apám mindig megszidott ha valamiért sírtam(a férfiak nem sírnak,mi lesz veled ha a csatában jársz)így hát nem sírtam mert nem volt szabad,azt hittem az a természetes,ez olyannyira kihatott rám,hogy amikor anyám meghalt(14 voltam akkor)az ő temetésén egy könnyet sem tudtam kipréselni magamból..

otthon pedig én már 8-9 évesen is,csengőt szereltem(apám villanyszerelő)fát vágtam,biciklit javítottam,mert ugye ezek a férfi melók..

nekem például nincsen olyan barátnőm,akivel a barátságunk mondjuk 10 évre visszayúlni,azokban az időkben a srácokkal lógtam,fociztam..

tiniként pedig folyamatosan azt hangoztattam,hogy én katona leszek,vagy tűzoltó(hányszor hallottam ezt gyerekként hogy "tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász")jól van mondom az leszek,csak hagyjatok már(aztán nem az lettem végül:))

hatalmas akarat kellett ahhoz hogy meg tudjak változni, tudjak egy kicsit nőiesedni,hogy ne legyek mindig annyira kemény,hogy merjem kimutatni az érzéseimet,most talán mondhatom hogy megtaláltam talán önmagam,vagy legalábbis jó uton haladok,de a gyerekkor mélyen belém égett,és a mai napig valahol mélyen bennem van..

talán ha így próbálnád meggyőzni a barátnődet,tudom nehéz de a kicsire is gondoljon,gondolnia kell,és ahogy előttem írták,nincs kizárva,hogy egyszer egy gyönyörű kislány boldog anyukája lesz

sok sikert!

Lehet, hogy a barátnőd fél valamitől, ha fia fog születni. Itt a magam példáját tudom felhozni, aki mindig is fiút szerettem volna első gyermeknek, már a nevét is évek óta tudom. De amitóta férjhez mentem, és az anyóssal való kapcsolatunk nem a legjobb, azóta félek fiút szülni, nehogy én is ilyen anyós legyek majd a menyemnek. Lehet, h ez most hülyén hangzik, de én tényleg ezt éreztem, és egy kicsit most is úgy érzek, bár már tudom, h a 27 hetes magzatom lány lesz:) Persze, annyira beleéltem magam az állapotosság szép érzéseibe, hogy most azt sem bánnám, ha azt mondanák, fiú lesz! Mindegy, csak egészséges legyen! Fel vagyok készülve bármire.

Nyugtasd meg a barátnődet, hogy várja ki a végét, mert én ismerek olyan párokat, akiknek lányt mondott a doki szinte végig, és fiú lett (vagy forditva).Mindenképpen szeretnie kell már most a gyerekét, bármilyen neme is legyen annak, hisz a baba érzi, ha szeretik.

Szerintem a barátnődben nincs meg az anyai ösztön, valószinűleg a gyerekkora lehet az oka.

Én és a férjem is kislányt szerettünk volna, teljesen beleéltük már magunkat. A terhességem 20.dik hetében az ultrahangon kiderült kisfiú lesz. Én attól a perctől kezdve csak kisfiamként gondoltam a picire és eszembe sem jutott késöbb sem, hogy valaha is kislányt akartam.

Furcsa, de szerintem aki igazán szereti és várja a kicsit, annak csak az számít, hogy az a baba az övé és teljesen mindegy,hogy fiú vagy lány.