Normalis, hogy kellemetlenul erzem magam, hogy ha a volegenyem csaladjanal vagyunk, mindig egyutt eszunk, asztalnal?

Engem is nagyon zavar.

Mostoháméknál kötelező volt együtt enni - amivel nem lett volna baj, de akkor is, ha te aktuell nem voltál éhes, mert később nem ehettél.

Cirka két év alatt súlyos evészavaraim lettek (pedig 19 éves koromig imádtam enni), és azóta gyűlölök társaságban kajálni, kerülöm, amikor csak lehet.

Érthető, ha te nem ebben nőttél fel, akkor zavar.

21-es vagyok. Ja, és evés közben nem beszélünk - így kb. teljesen feleslegesen ücsörögtünk és bámultuk egymást, mert két szót nem lehetett mondani.

Párommal más a rendszer: együtt főzünk, és legtöbbször együtt is ebédelünk, de előfordul, hogy a levest pl. én előbb, mert addigra éhezek meg, ő meg közv. a második előtt.

Reggeli külön (én előbb kelek hétvégén is), meg a vacsi is (ki-mikor lesz éhes).

De sokkal jobb így, nyugodtabb vagyok, míg, pl. ha elmegyünk rokonokhoz, végig feszengem az egész kajálást. Plusz én egyszerre keveset tudok enni, meg inkább salátás vagyok, és mindenki megszól érte, hogy nem most kell diétázni és tsai. Ettől meg még inkább nem kívánom az egész dolgot.

Amit az előző hozzászóló felvetett, az még durvább, hiszen asztalnál enni szinte senkinek sem olyan nagy áldozat, de megtömni magunkat, ha nem vagyunk éhesek vagy éhezni később... Az nagyon rossz.

Szerencsére tőlem nem várták el, hogy akkor egyek, mint más, ha egyszer nem voltam éhes. Igaz, egészséges ifjoncként elég könnyen ettem, de azért van, hogy az ember pont nem éhes.

Bár ha pont ugyanakkor van a családi ebéd, az ember teste hajlamos hozzászokni, azt hiszem. Így nem hiszem, hogy régen probléma lett volna a kötelező közös családi evésből, főleg, ha előtte órákig dolgoztak, ugye... Rokonlátogatáskor már borulhatnak a dolgok, ha a rokonok elvárják, hogy gigamennyiségeket együnk és gyakran és akkor, amikor étkezés van. Ebből nekem is voltak problémáim, sokat tudtam enni, de voltak határok.

Kicsit visszakanyarodva az eredeti kérdéshez (amiről már írtam, de a múltról még nem), nálunk otthon fura verzió volt. Elvileg együtt ettünk, de anyám állandóan főzött még ebéd alatt, macskát etetett, tálakat vitt ki és mit tudom én. Énpedig ültem tökegyedül az asztalnál, ahova azért ültem, hogy családi ebéd legyen, mert én boldogabb lettem volna, ha kezembe kapok valamit és elmegyek sétálni és majd a patakparton megeszem... No, így nem jó. Talán ezért is vágytam mindig rendes együttes étkezésekre. S amióta van étkezőasztalunk, ez sokszor meg is történik. De mi is akkor eszünk, ha éhesek vagyunk. Kellett egy kis csiszolás, hogy ez egybeessen. Most jó, mert a párom fél 3-kor hazaesve, fizikai munka után határozottan éhes és ebédre kész, én pedig többnyire szintén meg tudom ejteni aznapi első étkezésemet, ha még nem is vagyok olyan éhes. Ha korábban éhezem meg, akkor pedig bekapok valamit, de a lényeget tudjuk közösen enni. Bár semmi nincs benne, ha nem, valamiért jólesik, ha egyszerre ülünk asztalhoz. De semmi gond, ha valakinek ez nem kell. Nekem az alváshoz nem kell másik ember, más enni szeret egyedül...

Amúgy igen, én annyira gyűlölöm, hogy egyszerre kell megennem egy kupac kaját mert AKKOR VAN evés és kész... Nem bírok egyszerre sokat enni, inkább többször sokat. Pl délután 3-szor eszek az ebédből egy kevéskét. Egyébként ez egészségesebb is mint degeszre enni magad aztán azon ülni egész nap...

Meg én reggelizek, úgyhogy egyáltalán nem is vagyok éhes akkorra mikor a szüleim igen (ők nem reggeliznek). Baromság ráerőltetni a másikra olyan étkezési rendszert ami nem esik neki jól...

Sokkal kellemesebb is kaja nélkül leülni beszélgetni, nem teli szájjal, vagy evés közben hogy kihűljön.

Nem tudom miért olyan életbevágó hogy azt bámuljuk, ahogy a másik termeli be az ételt, annyira nem szép látvány még egy kulturáltan étkező ember se, hogy mindenképp nézni akarjam.

Szerintem az a fura ha valakinél az étkezés családi esemény :D Nem tudnak kaja nélkül leülni dumálni?

#25: Amennyire én tudom, kifejezetten egészséges, ha az amúgy amennyire lehet, egészséges és megfelelő összetételű ételünket nagy adagban termeljük be és nem lőjük fel az inzulinunkat folyton... Ezt csak azért írom így, hogy szimmetrikus legyen, Te támadod az én módszerem, én a Tied... Igazából az a véleményem, hogy ez is, az is lehet jó, sőt kinek ez, kinek az az ideális, sokfélék vagyunk s ez így jó! Én nem tudok keveset enni, éhes vagyok tőle nagyon. Szenvednék a pici adagoktól. Másoknak pedig a nagytól fájna a hasuk, ez ilyen.

Az étkezés attól még lehet családi esemény. Sőt, nagyobb családnál lehet, hogy csak akkor tudnak körkérdéseket feltenni, közölni egyes dolgokat. Ezt nem ismerem, mi sosem voltunk sokan, tudtunk beszélni máskor is, nem szaladtunk szét 8felé...

Én akkor kezdtem el fogyni, mikor 2 óránként ettem. (Persze nem csülökpörköltet.)

Nálunk nagy családi étkezések nem voltak, mert 4 személyes asztal volt. Ha átjöttek uncsitesóék, keresztanyáék, mindig több turnusban ettünk.