Mostanság minden 16-17 éves lányt csak a bulizás, fiúzás érdekel, tanulás, otthoni segítség, szülői tisztelet stb. minden más le van ejtve?

11:31 vagyok...írjál nyugodtan.

Ja és senki ne bánja, hogy JÓ szíve van!!!

Azoké a tudás, a lehetőség...

Nem mindenki ilyen. Egyetlen dologban nem vagyok jó: a szüleim nem parancsolhatnak nekem. Ha kérnek valamit akkor megcsinálom, de a saját ízlésem szerint és akkor amikor én megfelelőnek látom. DE, nem járok bulizni, nem pasizom (volt már komoly kapcsolatom és másmilyen nem is kell), nem iszom, nem dorgozom stb. Nem értem a mai fiatalokat, hogy mi a jó abban amit csinálnak. Azt mondják most kell élni, amíg fiatal vagy, csakhogy már ott a baj, hogy az miért élés amit ők csinálnak? Szerintem nem az az élet. Sosem akartam hasonlítani rájuk és undorodom az ilyen kamaszoktól... Nekem van egy célom amihez tanulni kell, egyetemre menni, én szeretek olvasni, meg főzni, van egy pár állatom, azokkal szeretek foglalkozni és nem félek tőle hogy ha ezért kiközösítenek.

18L

Kedves Kérdező!

Én 23 vgyok,és csak meg tudom erősíteni néhány előttem szóló kortársamat.Én is emlékszem, hogy 15-16 évesen miket csináltam.Nem voltam hajlandó tanulni,pedig egy elég erős gimnáziumba jártam,ahol a 3,9-4-es átlagom gyenge volt.Bulik nem nagyon voltak,mivel szüleim nem engedtek,"persze" ilyenkor volt,hogy egyszerűen becsaptam az ajtót,és elmentem.Nem ütöttek meg a szüleim soha,de amit kaptam,az sem volt jobb.Hogy hogyan viselkedhetek így,stb.Persze mondanom sem kell,segíteni is csak akkor segítettem,mikor már nagyon muszáj volt.Aztán olyan 17-18 évesen elkezdtem tanulni,nemes egyszerűséggel azért,h főiskolára mehessek és költözhessek.

Bejött,elköltöztem,buliztam,pasiztam,meg még kitudja mi mindent.(a suliban jól teljesítettem,jobban,mint gimiben,mert érdekelt,amit tanultam)Volt ösztöndíjam,kollégiumban laktam,anyuék is támogattak,szóval arany életem volt,és nem nagyon érdekelt,hogy ki mit mondd rólam.Aztán 20éves voltam,mikor megismertem jelenlegi páromat.Azt hiszem ő volt az az ember,akit mindig is kerestem.Fél év után albérletbe költöztünk,szülők nem ellenezték,de nem is támogatták.Szóval a koli és albérlet közti különbözetet nekünk kellett előteremteni.(nem nagyon hittek bennünk akkoriban)Aztán jött a változás,a bulik ritkultak,a pénzt pia helyett kajára költöttük,megtanultam főzni,háztartást vezetni.Mára pedig teljesen normális életet élek.Anyuval a viszonyunk is akkor javult meg,mikor elköltöztem.Már nem a pici kislánya voltam,hanem felnőtt ember, önálló döntésekkel.

Szerintem ezzel nagyon sokan vannak így.

Amúgy amit fősulin a pszichológia tanárunk mondta,mikor fejlődéslélektant tanultunk,és ez nagyon megmaradt bennem,hogy "az a tini, aki normális,nem normális"

Ez az az időszak,mikor próbálgatja a határait,hogy meddig mehet el,lázad a szülei ellen,stb.

Itt nem tudsz mást tenni,csak "elviselni"

Szerintem bármit fogsz tenni,ő majd az ellenkezőjét akarja,mert lázad és lázadnia is kell.

12:02

Nem értem miért kellett lepontozni, de magamat sem értem, hogy egyáltalán megjegyzem ezt.

Szerintem érezhető volt a válaszomban a keserű felhang, és a kérdező vette is az adást. Én sem szeretem, hogy ilyen a világ, de asszimilálódni kell ugye, ahogy mondani szokták.

Vagy arra leszel büszke, hogy gyermekednek sikerült alkalmazkodni, még ha nem is egy nagy személyiség, vagy arra, hogy egy igazán értékes ember, még ilyen reménytelen körülmények között is.

Mindennek van jó oldala, én erre akartam rávilágítani, ha valakit megsértett a szókimondásom, igazán sajnálom.

próbálj javítani a helyzeten, tegyél meg mindent, jó tanácsokat kaptál! ha meg végképp elkeseredsz, gondolj arra, hogy lehetne rosszabb is. íme:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhes..

17 éves lány vagyok.

Néha én is lázongok, de ez sokunknál nem akaratosan történik. Tudom ez hülyén hangzik, de a felnőtt kor, vagyis inkább nagykorúság határán vagyunk, annál amikor elkezdődik az, hogy elkezdünk saját magunk dönteni, el kell kezdenünk felelősséget vállalni stb. Épp így nehezen tűrjük, ha meg akarják mondani nekünk, hogy mit tegyünk, amikor meg mégis parancsolnak nekünk, bomba szerűen robbanunk, és utólag jövünk rá, hogy mit tettünk, illetve mondtunk. Sajnos ez a kamaszkor.

Nemrég beszéltük bioszon, hogy a lázongást, a sok bulizást, stb. ilyenkor kell kiélnünk, mert ha nem akkor felnőttként fogjuk. Sajnos nincs arany középút, hogy nem éljük ki a lázadó kort, mert előbb utóbb muszáj lesz. Meg hát mi tinik, aktívak vagyunk, félig gyerekek, akik ugye mindig játszanak rohangálnak, és félig felnőttek, akik a saját utukat akarják járni.

A gyereket nem szabad bántani, mert csak méginkább lázadni fog. (saját tapasztalat magamon)

Anyukám is mindig rendet pakol a szobámban, és én mondtam neki, hogy ne tegye, hiszen akkor előbb utóbb kénytelen leszek rendet rakni ha nem akarok kupiban élni. :)

Ha elmegyek itthonról akkor igaz megkérdezem, mert félek attól, hogy eltiltanak dolgoktól amiket szeretek, és rossz beismerni de jó a taktikájuk.

A sminkeléssel szerintem nincs baj és ha fél napig készülődik anélkül hogy belefáradna akkor hagy csinálja, egyszer úgyis beleun. :)