Mit gondoltok arról a kapcsolatról, ahol az egyik fél külföldre megy dolgozni és kb.2-3 havonta jár haza, van tapasztalatotok ilyenben esetleg?

Nem voltam még ilyen helyzetben, de 100%, hogy nem is leszek, mivel tudom magamról, hogy nem bírnám. Nekem többet ér az, hogy a család együtt legyen, mint hogy megvegyük az n+1-edik lapos tévét a lakásba, meg álljon az udvaron 3 kocsi.

Ha végképp a megélhetésünk múlna rajta, pár hónapig kibírnám, utána mennénk a férjem után a gyerekkel.

Sziaa!

Az attól függ, mennyire ragaszkodsz a másikhoz, hogy bírod a magányt, mennyire vagy hűséges. 3 hete költöztem ki Angliába, és mielőtt kijöttem, azelőtt kb. 1 hónappal "jöttünk össze" a barátommal. (Nem egy hónapos kapcsolat, másfél éve ismerkedtünk, csak mostanra jött rá, hogy ő is szeret. :) Engem iszonyatosan megvisel a dolog, főleg az, hogy mind a kettőnkkel olyan dolgok történtek ezalatt, amikor jól esett volna a másikat megölelni, hozzábújni.

Többek közt ezért is úgy döntöttem, hogy jövő szeptemberig maradok itt, az az idő elég lesz egy kicsit összeszedni magam anyagilag, és remélem, addig a 2-3 havi találkozást is kibírjuk valahogyan. Fel a fejjel! :) 24/N

John Do, én írtam, hogy nekem a lapos tv nem ér ennyit (az észkombájnozó nem én voltam). Egyébként én is írtam, ha a mindennapi megélhetésem múlna rajta, az más helyzet. A környezetemben (ismerősök, rokonok) viszont csupa olyat látok, hogy nem kellene a családnak nélkülöznie, ha a férfi itthon dolgozna akkor sem, csak szerényebben kéne élniük (nem éhezésről beszélünk). És igazábiól azt látom, hogy a kint megkeresett pénzt nagyon sok esetben elherdálják olyan dolgokra, amt én feleslegesnek tartok. Persze lehet, hogy ez másnak létszükséglet...

Egyébként megint más dolog az, ha valakinek még nincs családja és pl saját lakásra teszik félre a pénzt, mert annak már látni a végét, tehát valószínűleg nem fog 10+ éven túl is fennálni a helyzet, mint egyes családoknál.