Egy családban vagy mindegyik gyerek sikeres vagy egyik sem: mennyire gyakori ez?

A legtöbb ismerősünknél vagy mindkét/mindhárom gyerek sikeres a munkában vagy egyik sem, ezt a párommal vettük észre. Szerintem ez jórészt a szülőkön és a nevelésükön múlik. Sajnos nálam és a pároméknál a rosszabbik verzió áll fenn. Sem mi, sem a testvéreink soha nem tudtuk, mihez kezdjünk magunkkal, mindegyikünk állandóan őrlődik ezen a témán és egyikünk sem jut egyről a kettőre. Pontosabban 30 felé a párom már kezdi összekapni magát, de ehhez mindketten elég nagy áldozatokat hoztunk, és még így is jócskán le van maradva a legtöbb sikeresebb kortársától. Nekünk kettőnknek diplomája van (hogy minek végeztünk egyetemet, magunk sem tudjuk, mert semmi értelme nem volt, inkább a szüleink akarták, mint mi), az egyik testvérnek szakmája van (soha többé nem akar a szakmájában dolgozni), a másiknak érettségije (fiatalon besikerült nekik a gyerek, most gondolkozik az egyetemen, de egyébként mindkét testvér gyári munkás most).

A környezetünkben szinte minden családra igaz az állításom. Pl a pároméknál meg nálunk is mindkét gyerek össze-vissza csinál mindent, karrierünk nincs, nem tudjuk, hogy juthatunk egyről a kettőre, nem vagyunk képesek semmit elérni, gyengék vagyunk, nincs önbizalmunk, szakmailag sem vagyunk képesek előre lépni. Állást is nagyon nehezen találtunk mindig is, párom testvérét konkrétan már csak egy távolabbi családtag vállalkozásába sikerült benyomni kétkezi munkásnak, mert hosszú hónapokig nem talált munkát egy elég jó környéken. Párom is 3 évig betanított munkásként dolgozott (gyorsétterem) diplomával, jó nyelvtudással. Én úgyszintén, diplomával, felsőfokú nyelvtudással hol fél évig munkanélküli vagyok, hol 1 évig betanított munkás. Borzasztóan sok energiám megy el az álláskeresésre, sosem vagyok elégedett a munkákkal, amiket kapok. Mégis más részről meg úgy érezzük, egyszerűen ez való nekünk, nem tudunk összetettebb állásokat betölteni, irodán mindig feszengtem, kevésnek éreztem magam, páromnak 1 éve jobb állása van, de ott is mindig kevésnek érzi magát, folyton parázik, hogy nem tud megfelelni.

Ellenben ottvannak pl a párom unokatestvérei, akik ritka sikeresek mindketten, ők a "bezzeg gyerekek" a családban. Mindketten ugyanott végeztek, mint mi a párommal, csak ők még folytatták a tanulmányokat 1-2 évig, mindketten neves cégeknél vannak jó beosztásban, 2 nyelven beszélnek folyékonyan, elégedettek az életükkel és saját magukkal. Ha nem tetszett nekik az aktuális állás, pár hét alatt találtak jobbat, nekünk ez sok hónapba telik és mindig költözgetünk ide-oda a világban, míg ők helyben is megállják a helyüket. Erősek, magabiztosak, pedig ésszel felfogom, hogy semmivel sem tanultabbak (az az 1-2 év továbbképzés nem tesz ennyit) vagy okosabbak nálunk, csak nekik valamiért jobban sikerülnek a dolgok.

Vagy ottvannak a gyerekkori barátnőmék. Három gyerek három különböző területen dolgozik, mindhárom borzasztóan sikeres. A barátnőm huszonévesen már vállalkozó (pedig a szüleim szerint még csak nem is jó a szakmájában), házat vesz, gyereket tud vállalni, ami nekem még sok év, a nővére és a bátyja is jó állással rendelkezik, ritka jó fizetéssel, holott a legidősebb kivételével egyik sem tanult annyit, mint mi, sőt tök átlagos képességű emberek.

Mi meg a testvéreinkkel csak szerencsétlenkedünk az életben és hallgatjuk a szüleinktől, mások bezzeg milyen sikeresek, mi meg milyen bénák vagyunk. Holott rengeteg energiánk van a párommal abban, hogy sikeresek legyünk, mégsem jön össze semmi. Néha, elnézve a testvéreinket, majd a sikeres kortársaink szüleit, illetve a miénkeket, a szülőkben találom meg a választ a kérdéseimre, miért nem jön össze semmi. Kishitűvé, gyengévé, befelé fordulóvá, jellemtelenné neveltek minket, akiknek mindig meg kellett felelni a szüleiknek, mindig nekik kellett bólogatni, nem engedtek minket kibontakozni, visszahúztak minket mindentől. Szerintem nem csak mi, gyerekek, de az ő nevelésük is legalább annyira csődöt mondott. Mégis most minket hibáztatnak, mintha ők jó munkát végeztek volna. De akkor miért szerencsétlen mind a négy gyerek és miért sikeres a másik szülő mindhárom gyereke?!

Persze ez nem ment fel minket, tudom, hogy ettől még nekünk kell tenni a helyzet ellen, csak tisztázni akarom, vajon tényleg mi vagyunk annyira selejtesek és nem a szüleink nevelése.

Ti mit gondoltok erről?