Elköltöztem otthonról, de ha hazalátogatok egyből segítsek/dolgozzak/"ne éljem az életem"?

nálunk eleve ismeretlen a pihenés fogalma, mindig is az volt.

külföldön lakom, évente egyszer megyek haza. otthon a lakás szalad, évről-évre egyre nagyobb a kupleráj, konkrétan nekiállni takarítani se lehet, mert azt se tudod, hol állj neki. ja, tesóm nekiállt kidobálni ezeréves kacatokat, hogy rendet rakjon, erre teljesen felháborodtak, hogy kidob teljesen jó (vagy 20 éve ott porosodó) csavarokat...

szomszédék Ausztriában dolgoznak, hazamentek két hétre, anyámék: itthon vannak nyaralni, és csak letyegnek! úristen, hogy pihenhet valaki nyaraláson!

ha én hazamegyek, én is azt hallgatom, hogy milyen sok a dolga anyukámnak, de maguknak csinálják a felesleges munkát...tennék valami ellene, mint a tesóm, akkor azt ne úgy csináljam. miért így tettem a szárítóra az elmosogatott edényeket, miért nem úgy, miért mosogattam el egyáltalán, miért nem csak eltöröltem a tányért, spóroljak a vízzel, mosogatószerrel.

otthon voltam, 8.30kor még ágyban, ébredezve, kelnék fel, anyám bekopog: ma nem kelsz föl?

ezek mártírok, egyik fülemen be, másikon ki.

ugyanez. mostohaapám épített egy ikerházat, balatoni városban, amit kiadnak nyaranta. na, ezzel millió munka van (pláne, hogy 23 km-re laknak, nem a városban), s úgy adják elő, mintha kötelezően kellene ezt csinálni.

mindig is ez volt, mostohaapám munkamániás, dolgozó korában reggel héttől este 9-10ig dolgozott, anyukám mártír, mást se hallottam egész életemben (és még most is), hogy ki mennyit dolgozik.

külföldön lakom egy évig megfeszített munka a munkahelyen, túlórák, reggel 8-8.30tól este fél hétig, szombaton 8-13 (s kb muszájból, mert rengeteg volt a munka - még most is), ezt elpanaszolom anyámnak, a reakció az, hogy a mostohaapám még többet dolgozott, meg x y még többet, meg ha gyerekeim lennének (itt egyik gyerekes se dolgozik teljes állásban, ergó nekik túlórával van annyi óraszámuk,mint nekem teljes állásban).

kiskorunkban már megszoktam, hogy anyukámnak semmit se lehet mondani, mert folyton azzal jött, hogy nem ér rá odafigyelni, ő mosogat.

sőt, a mai napig, jön mondjuk messengerre, akkor leírja, hogy épp tereget, ki/bepakolta a mosógépet, egyszerűen képtelenség vele a házimunkánk kívül másról beszélni.

ja, még egy: múltkor kérdezi, hogy mit csinál a cica. mondom, rosszalkodott, kihúzta a fehérneműs fiókomat, s kipakolt belőle :)

anyukám: hát a mi cicáink sose csináltak ilyet. mondom, mert ők kintiek voltak,fára másztak, stb levezették az energiájukat kint. mire anyukám:ja, hát az enyém szobamacska (nem teljesen, de csak felügyelettel megy ki, ha én is itt vagyok), ő nem tud takarítni, mosni, főzni, kertet rendezni...mondom, anyukám MINDEN beszélgetést képes a házimunkára terelni.

Most őszintén!!

Ha ennyire rossz otthon, akkor mért mész haza!

Van lakásod, maradj ott!

Mondd, hogy dolgozol hétvégén, vagy neked is sok a házimunkád stb.

De te hazamész és ha nem ugrálnak körbe, hanem meg kell emelni a feneked, akkor már sírsz, hogy ezt meg hogy képzelik!

Barátom szülei dettó! Mar hosszú évek óta elköltözött onnan, nem is tudom, pontosan mikor, de több mint 10 éve, de az apja a mai napig minden csütörtökön felhívja, hogy hétvégén menjen ám haza (200 km-re laknak), mert munka van. Eleinte néha elment, na ez abból állt, hogy egyedül csinált mindent, aztán megunta.

Egyetlen egyszer ő is felhívta az apját, hogy eljönne-e hozzánk, festünk, felújítunk ezt-azt, persze, nem jött, hogy gondolta, hogy majd ő ennyit utazik, meg amúgy sincs neki erre ideje.

Az én anyám régen próbálkozott, de megkérdeztem tőle, hogy ő mikor jön hozzam segíteni, azóta nem szólt be.

Nekem apán volt ilyen míg meg nem halt, 100%-ig csak munkaerőként tekintett rám. Ha pár hétvégente vagy nagyobb szünetekre hazamentem, akkor azonnal felcsillant a szeme, hogy na majd most mindent megcsináltathat velem.

Kert, favágás, fűnyírás, takarítás...Aztán ha nem ugrottam, megkaptam hogy lusta semmirekellő vagyok, bezzeg majd milyen finom lesz a paradicsom, paprika (amiből mellesleg úgysem eszek, mert 250 km-re vagyok) milyen jó lesz hogy a seggem melegben lehet mert ők fűtenek rám (ja, 250 km-ről...)

Én nagyon megutáltam az ilyet, ezért ha tehetem, haza sem járok. Egyszerűen úgy vagyok, dolgozom egész hétköznap, reggeltől estig, a francnak nincs kedve még többet dolgozni.

Legnagyobb bajom az, hogy bár segítség, de gyakorlatilag nem én profitálok már belőle, csak szimplán kihasználnak hogy 3 havonta megcsinálok ezt azt amazt, aztán húzhatok vissza dolgozni magamra...

Persze az más, hogy mondjuk nagytakarítás van, vagy festeni, javítani kell, és tényleg kell segíteni, de azért semmi kedvem hazamenni hogy tök feleslegesen robotoljak 2 napot.

Mondjuk hozzá kell tenni, hogy apám igazi naplopó alkoholista volt, otthon döglött egész nap. Ha a haverjainak kellett segíteni akkor 2 pohár borért szaladt is, otthon meg maradt a szájhősködés a TV előtt dögölve.

Alapból szinte semmit nem csinált, ha megcsinált valamit azt is hetekig hallgattuk. Amikor mondtam hogy ezeket mások munka mellett végzik akkor meg a világból ki lettem átkozva.

Egyik legabszurdabb jelenet az volt, mikor dobáltam be az összevágott fát a pincébe, ő meg bentről ordibált a nyitott ablakon, az ágyból, hogy én semmit nem csinálok, soha nem dolgoztam, semmire nem viszem az életben ő meg a belét kidolgozza helyettem. Mindezt úgy hogy dolgoztam főállásban, mellette egyetemre jártam és még a fát is én pakoltam helyette...

utolsó, nekem a szitu: gimnázium után nem vettek fel elsőre az egyetemre. egy évig dolgoztam egy gyárban három műszakban, mellette jártam felvételi előkészítőre, ami azt jelentette, hogy péntek egész nap (ezért péntekenként a munkahelyen fizetés nélküli szabadságon voltam), szombaton meg 9-13 (vagy valami ilyesmi, régen volt, nem emlékszem pontosan). az volt a feltétel, hogy ha ezen eléred a 4.5-es átlagot, akkor nem kell szóbeli felvételit tenni, arra megkapjuk a max pontszámot, csak írásbelizni kell.

rengeteg anyagot feladtak, normális vizsgák voltak, mint ha már egyetemen lennék, szóval hajtani kellett. nekem ugye ott volt a teljes állás.

mire a mostohaapám: ez semmi, amit te csinálsz, ez nem teljesítmény.

anyukám ugyanez.

a csoportból rajtam kívül SENKI nem dolgozott, még egy-egy diákmunkát se, mindenkinek csak az volt a dolga, hogy tanuljon. én teljes állás, plusz tanulás, ez nálunk nem volt elég. mégis, még mi a francot kellett volna csinálnom? (ja, és elértem a 4.5es átlagot, szóval tanultam erősen, nem lazsáltam. de ez nálunk nem elég.)