Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért sürgetik a rokonok a...

Miért sürgetik a rokonok a gyerekvállalást?

Figyelt kérdés

21 éves vagyok, párom 23. Nem egész 2 éve vagyunk együtt, majd csak ősszel fogunk összeköltözni, és még nem is kérte a kezemet. Azt már megszoktam, hogy a rokonok kérdezgetik, hogy mikor lesz az esküvő, viszont párom szülei már többször is mondták, hogy majd ha összeköltözünk akkor jön az unoka (így, kijelentő módban), meg anyu is elég gyakran próbálkozik (boltban a babaruhákat mutogatja nekem, és elmondja, hogy miket venne a babának stb.).

Néha úgy csinálnak, mintha annyira el lennénk késve a gyerek témával (pl. mondják hogy én is jövőre MÁR 22 leszek). Anyós általában elég kellemetlen helyzetbe hoz vele, mások előtt mondja, hogy majd ezt meg azt csinál az unokájával, mintha már tényleg rajta lennénk a projekten. Persze mi is szeretnénk majd gyereket, de én mindenképpen esküvőt szeretnék előtte, viszont még az előtt is legalább 2-3 nagyobb célunk van a párommal, ami sokba kerül (garázs, közös autó, tetőtér kialakítása). Előre félek, hogy költözés után állandóan azzal stresszelnek majd, hogy mikor jön a gyerek.

Értem, hogy babázhatnékjuk van, de miért kell ennyire sürgetni minket? Másokkal is volt ilyen? Milyen -kissé csípős - választ tudok adni, amikor megkérdezik, hogy mikor jön a baba?


2017. aug. 19. 09:55
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Én 34 éves egyedülálló vagyok. Nagyon bosszantó tud lenni az ilyen. Miért nem lehet megérteni, hogy nem mindenki huszonévesen akar gyereket, vagy nem is akar? Én is kaptam a húszas éveim végén beszólogatásokat. Nos többek között ezért tartanak minket a nyugat-európaiak bárdolatlanoknak. Olvastam, hogy Indiában és az arab országokban ha valaki üzletemberként megy oda, megkérdezhetik, hogy miért nem házasodott meg és miért nincs gyereke. Erre akkor azt kell válaszolni, hogy "A mi hazánkban nem szokás ilyenekről beszélni.". Neked Anyud és Anyósod mondja, de Nekem már mondott hasonlót vadidegen negyvenes nő is, aki pedig nem családtag és megnevelődhetett volna már annyi idős korára. A saját országunkban Nekünk kellene kioktatnunk másokat, hogy mi az illendő és mi nem? Nem értem, miért kell beleszólni valamibe, ami nem az Ők dolguk.
2017. szept. 4. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
75%

nos az én barátom külföldön dolgozik, és gyakorlatilag MINDENKI úgy érzi, hogy meg kell velem osztania a tanácsait, az együttérzését vagy esetlegesen felelősségre vonnak, a terveinkről faggatnak MINDEN EGYES alkalommal, amikor látnak. Már próbáltam nagyon sokféle módon közölni, hogy nem érdekel a dolog, hagyjanak békén, de semmi haszna, sajnos mindenki okvetlenül segíteni akar.

Fogalmam sincs, mit lehet csinálni, mert tényleg mindenki ilyen. Tényleg, nincs kivétel egy sem. Csak az nem szól bele a magánéletembe, aki nem tudja, hogy van.

2017. szept. 4. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!