Hogy lehet egy olyan férfival együtt élni hosszú távon, akivel nem lehet megbeszélni dolgokat?

Szia Kérdező, én is 29/n vagyok :) Azért írok, mert én is olyan vagyok, mint a párod, csak én nőben, ami talán még rosszabb :) :( Leírom, nálam mi van/volt, nem biztos, hogy nála is ez van, de hátha segít.

Szóval én elég rossz családban nőttem fel, ha a problémáimról beszéltem, állandóan kiröhögtek, kigúnyoltak, megaláztak. Amúgy is rendszeresen vertek és érzelmileg bántalmaztak, nagyon frusztrált ember lettem emiatt. Sokáig nem mertem beszélni arról, milyen családból származom, mert nagyon szégyelltem, sőt még mai napig is szégyellem. Ez a szégyen egy megmagyarázhatatlan érzés, hiszen ésszel felfogom azt, hogy egy gyerek nem tehet róla, hogy milyen családba születik, mégis nagyon-nagyon szégyellem a rengeteg megaláztatást, és nem merek beszélni róla. Még a párom se tud mindent, pedig 5 éve együtt vagyok vele, de ő azt gondolja, hogy sokkal jobb családból származom.

A gyerekkorom miatt évekig depressziós és pánikbeteg voltam, ami csak nemrég ért véget, bár egy-két depressziós periódus még mindig előjön, de ez már az elviselhető kategóriába tartozik. Van egy olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy "ősbizalom", ez az emberben gyerekkorban alakul ki a szülei iránt. Akiben ez nem alakul ki, az soha - vagy csak nagyon nehezen - fog tudni teljesen megbízni bárkiben is. Ez volt/van nálam is. Igazából világéletemben féltem az emberektől, hogy úgyis kigúnyolnak és megaláznak, ha a problémáimról, félelmeimről, érzéseimről beszélek nekik, mint annak idején a szüleim tették. De ne gondold, hogy ezt a félelmet bárki is tudja rólam. Nagyon határozott, erős, karakán embernek ismer mindenki - de ez csak egy pajzs, amit valószínűleg önvédelemből fejlesztettem ki. A párom - sokat beszélgettem vele, többet mint bárkivel is előtte - csak 1-2 év után kezdett rájönni, hogy ez a határozott egyéniség csak látszat. Jobban megbízom benne, mint bárkiben eddig, de valamennyire tőle is félek (remélem elmúlik egyszer).

Ez a pár napra eltűnés is előfordult már nálam, nem mostanában, hanem olyan 21-22 éves korom körül. Amikor nagyon sza.rul éreztem magam (akkor még nem volt diagnosztizálva a depresszióm, de már az is annak az előjele volt), akkor úgy éreztem, el kell tűnnöm mindenki szeme elől, különben megbolondulok. Tényleg szabályosan azt éreztem, ha emberek között kell maradnom, meghalok. Aztán leszoktam róla nagy nehezen, de ez a leszokás tényleg nehezen ment nagyon. Magány-függő voltam, nagyon nagy szükségem volt a magányra, egyedüllétre, ahol nem bánthat senki. Még most is az vagyok, de már sokkal kisebb mértékben. Javulok, gyógyulok. A páromtól egyre kevésbé félek, egyre jobban bízom benne.

Ne hagyd ott a barátodat, mint ahogy azt előttem javasolták. Az ilyen embert csak az mentheti meg, ha van valaki, aki igazán szereti őt, és mindenben mellette áll, megérti. Beszélgess vele sokat, mesélj neki magadról, akkor lehet, hogy ő is mond magáról egy-két dolgot. Érdeklődj a gyerekkoráról, az nagyon sok mindent elárul. Ha valaki ilyen lesz, az soha nem véletlen, mindig komoly előzményei vannak. Ja, és a harapófogót használd csak nyugodtan tovább. Az ilyen ember csak látszólag nem szereti a harapófogót, legbelül titkon örül neki, hogy valaki foglalkozik vele.

az én párom is hasonló,mint a tiéd (mondjuk nem tűnik el napokra), de vannak dolgok,amikről nem szeret beszélni.

Ez főleg nálunk akkor van,ha épp nagyon rossz kedve van,vagy ideges, olyankor nem akar beszélni róla és csak békén kell hagyni.

Én már rájöttem,hogy felesleges nyaggatni ilyenkor, hagyni kell,hogy megeméssze. Mondjuk ez az én páromnál abból adódik,hogy kiskorában nem igen volt senki kíváncsi a gondjaira és senki sem hallgatta meg,hogy mi bántja, úgyhogy megtanulta egyedül feldolgozni a gondjait.

Én már rájöttem erre, meg arra,hogy nem kell piszkálni, egyszer megkérdem,h akar e róla beszélni, ha nem,akkor békén hagyom,ha igen,szívesen meghallgatom.

Szerintem is használd tovább a harapófogót, de sose nevesd ki, vagy ne éreztesd vele, hogy félvállról veszed a dolgait, még ha tényleg csak valami apróság az, amit elmond... évek munkáját teheted vele tönkre. Egyformán komolyan kezelj mindent, amit végre kimond.

Ha a közös ügyeiteket (hol lakjunk és hogyan, milyen típusú szolgáltatót válasszunk, mikorra tervezzünk gyereket, stb.) meg tudjátok beszélni, akkor van okod reménykedni, hogy le tudtok élni egy életet együtt, ha elég türelmes vagy ahhoz, hogy nyitogasd még sokáig a kagylóhéját.