Lehetséges hogy vannak olyan emberek akiknek nem való párkapcsolat meg család?

" akik képtelenek alkalmazkodni a másikhoz, még egy minimális szinten is. Régen is voltak ilyen emberek, de azok tönkre is tették a gyerekeik életét"

Teljesen jól írod, nekem pl. anyám volt ilyen. Kb. fél év házasság után rájött, hogy bakot lőtt apámmal, de válni nem lehetett, mert "mit szólnak mások". Aztán forgatókönyv szerűen lett két gyereke, de ő mindig egy falat vont maga köré. Ellátott engem és a nővéremet, példásan (tiszta ruha, finom ételek, tiszta lakás, stb), de soha nem lehetett vele megbeszélni semmit, és a puszta létünk is idegesítette (apám is idegesítette persze, minden rezdülése). Na, az ilyennek már akkor sem kellett volna pl. férjhez menni, csak hát a hatvanas években mit kapott volna érte, jujjjuj.

Persze hogy vannak. Ha család alatt gyereket értesz akkor én is ilyen vagyok. Meg alapból is, csak én úgy voltam vele, hogy ha találok olyan párt aki elfogadja hogy nekem kell a levegő (nem megcsalás vagy ilyesmi, egyszerűen külön tér, szoba, külön idő amikor nyugodtan teszem a dolgom úgy hogy nem zavar) akkor az oké, egy gyereket viszont nem tudnék elviselni. Ha a mostani párom nem lenne, vagy szakítanánk, nem hiszem hogy utána mást keresnék és ha anno őt nem találom meg, akkor is ellettem volna egyedül. Nekem nem létfontosságú a párkapcsolat.

A környezetet, társadalmi elvárásokat, anyád vagy a sarki Marika néni véleményét pedig le kell szarni. A saját életét igyekezzen mindenki a saját igényei szerint formálni. Egy életünk van, hadd éljük már úgy ahogy akarjuk. Ha valakinek ehhez család kell meg gyerek akkor oké de azt is el kell fogadni ha másvalakinek nincs szüksége ilyesmire. 28/xx

Igen,vannak.

Az a legrosszabb amikor családot alapít,és terrorban tartja az egész családot,mert ő nem akar alkalmazkodni senkihez.

Az ilyen kapcsolatból származó gyerekek is defektesek lesznek,mert rossz mintát látnak.

Tisztelt Kérdező!

A társas kapcsolat, az együttélés alapvetően kétféle képpen képzelhető el:

1. Állandó kényszeres alkalmazkodásban a Másik (és korszellem) társadalmi elvárásainak megfelelően. Ekkor jó eséllyel alakulhat ki egyfajta un. 'társas magány'. Mivel mindannyian önálló individuumok vagyunk, kiszakadva az "egység" formájából... (ezért az a a sokféle hit-, vallás-, társadalmi-, gazgasági- létforma, ami csak létezik bolygónkon egyidőben) , nos ezért is nehéz hozzánk való olyan párt találni, aki ténylegesen "egyhúron pendül" velünk.

2. Állandó elfogadásban egymás igényei, szokásai és vágyai iránt. Vagyis olyannal, aki, ha nem is azonnalra, de idővel valóban "egyhúron pendül velünk". De ehhez le kell mondanunk egy csomó olyan vágyunkról, amely kettesben irreális, mert csakis egyedül valósítható meg. Viszont ez a fajta lemondás magasabb mentális szintre vezet bennünket, amit a párunk mindnképpen érzékel, s mivel abból indultam ki, hogy a kulcs az "elfogadás", hát épp ez az, ami hat rá... és nem a puszta kikikáltott szó, vagyis a verbális erőszak:

- Változzál már meg! - kiálthatod ezerszer is. És semmi. Az eredmény=0, a NAGY NULLA.

Ez, a másik másságának elfogadása az egyetlen út, amely a Te nézőpontodon képes változtatni, de egyben ez az, amely a Másikra hatással van. Pedig semmi erőszak, semmi akarás nincs benne a Másik iránt.

A problémák, a családi nehézségek, amik a kötelezőnek tűnő alkalmazkodási kényszerességből fakadnak pont ezen EL NEM FOGADÁS mentális akadályoztatásából erednek. Mert az Egyik valahogy mindig jobban tudja, hogy mi a jobb a Másiknak. Vagy mi a jobb Mindkettőjüknek! Frászt tudja, csak hiszi, hoogy tudja. S ugyanez a mottója az Anyós-problémáknak is. De, mint tudjuk... mind a Nő, mind a Férfi külön-külön fél-ember.

Egy kapcsolat akkor tud működni jól, ha elfogadja MINDKÉT FÉL a másik 'másságát', igányeit és nem próbálkozik állandóan (vagy csak időlegesen is) keresztbe tenni neki. Így aztán igazából képesek KIEGÉSZÍTENI egymást. Minden tekintetben.

Nő a Férfit... Férfi a Nőt. Akárcsak a banánhüvely a banándugót egy elektromos kapcsolásban. Ugye, amíg nincsenek összezárva (összedugva), addig teljesen különböző potenciálon vannak. És ott rezegnek, ahol... De, amint összekapcsolódnak, azonos potenciálra kerülnek, s lám... folyik az áram. Ezáltal létrejön valami eddig nem ismert új állapot. Valami bekapcsolódik, valami beindul... tehát embernél ez a "flow" élmény. És mint ahogyan az áramkört is időnként meg kell szakítani, a villanyt, sütőt sem égetjük örökkön örökké... úgy az ember-pár sincs egyfolytában összedugva... Amikor szétkapcsolódnak, no a köztes időszakokban kell teret hagyni az önállóságának... hogy más-más potenciálokon tudjanak rezegni... de egyre inkább harmóniában. Egyre kevésbé disszonánsan. De ezt csak a kölcsönös elfogadás teheti lehetővé.

Na ez az, ami nem nagyon szokott menni manapság. És mIért?

Mert amikor már régebb óta együtt vannak... egyre jobban 'tulajdonának' kezdi tekinteni Egyik a Másikat. Mert megszereti, megkedveli, s már nem is szeretné elereszteni.

No ez az, ami minden, csak nem SZERETET. Birtokolni a Másikat. Ugyanis a szeretet NEM KÍVÁN SMMIT!

Amikor azért viszel nagy csokrot a Nőnek, mert hajlandó veled eljönni... elmenni... nos az nem szeretet. Csak üzlet. S amikor a Nő/Férfi elvárja, hogy megháláld valahogyan a kedvességét... az sem szeretet, hanem csak üzlet. Sokan vannak, akik nagyon félreértelmezik a szeretet definícióját.

Tehát... ha nem találsz olyan Valakit, aki hajlandó veled egy húron pendülni, tehát hagy téged a saját utadat is járni, mindamellett, hogy Ő is járhatja a saját útját... de valahol mégis közös az utatok... nos akkor lehet, hogy jobban jársz, ha magad maradsz.

Viszont a hozzád illő Párt keresni kell. Próbálkozni kell. Magától soha nem fog eléd toppanni.

És nem szabad feladni... Egy, vagy kettő sikertelenség az semmi.

Viszont, ha az ötödik-tizedik próbálkozásod is eredménytelen... nos akkor el kell gondolkodnod azon, hogy nem túlságosan MAGAS MÉRCÉT emeltél-e... Amelyet csak 100 000 nőböl egyetlen egy lenne képes csak átugrani... viszont ki tudja, lehet, hogy 300 km-rel távolabb lakik tőled, s Te sosem akarsz oda eljutni... mivel fogalmad sincs, hogy hol keresd... Érted? Ez azt is jelentené, hogy esetleg a saját EGO-ból kellene kicsit lejjebb faragnod, s mindjárt sokkal jobbak lennének az esélyeid. Mindemellett céljaidból, törekvéseidből, alkotói szabadságodból semmit sem kellene leadnod. Mert igenis létezik olyan, aki mindezt elfogadja. Már csak meg kellene találnod.

Az ERŐ legyen Veled utadon!

Én nem tudok egyedül élni, egyetemista vagyok, így lakótársaim vannak. De úgy vagyok ezzel, ennél bármi jobb, iszonyat úgy lakni valakivel, ha 0 kontroll van az életvitelben és semmi sincs összeegyeztetve. Együttélni tudok valakivel, egymás mellett élni nem. Barátnőm sosem tudja, melyik lakótársa mit,hogy,merre csinál. Ez az egymás mellett élés. Engem felőrölt egy ilyen lakótárs fél év alatt. Hajnal 2-kor is képes volt hajat szárítani, szó nélkül egész éjjel fent lenni és reggelente 1 órán át nem engedett be a fürdőbe.

Párkapcsolatom sosem volt, pedig én szeretnék gyerekeket, meg szeretni és szeretve lenni. De nekem nem lesz lehetőségem nem egy 50-60 nm-es lakásba szülni, míg én családi házban nőttem fel, igaz saját szobám nem volt. Folyton az van bennem, hogy egy lakásban nincs egy lyuk se, ahol családos ember el tudna egy kicsit vonulni. A fürdőbe meg a WC-be ja. De én szellemi munkát fogok végezni, ahhoz meg minimum egy dolgozószoba jól jönne, mert a melóhelyen sincs az embernek üres irodája, az a szint messze van és nem is célom. XD Semmi kedvem egy bérelt lyukba szülni. :(