Anyámat nem érdekli a lányom, vagy én reagálom túl?

Tavaly nyáron született a kislányom, első unoka a családban (van egy bátyám, de neki még barátnője sincs, szóval ott bőven nincsenek gyerekek). Anyám azóta sem látta. Eleinte még megértő meg türelmes voltam, mert hát vírus, bár amikor a lányom született júliusban, pont szünetelt a dolog, de azóta azért lett volna lehetőség találkozni. A terhességem alatt végig mondogatta, hogy így-úgy jön majd egyből, meg majd segít, meg jajj, de várja a babát, de akkor is csak ilyen kötelező frázisoknak érződtek ezek, mert kb alig kérdezett rá, hogy hogy vagyunk, mindig csak akkor jöttek az érdeklődések (és ez azóta is így van), amikor a nagymama barátnői a saját unokáikról beszélnek, és eszébe juttatják, hogy ja, amúgy neki is van olyanja. Legalábbis nekem ez az érzésem, persze lehet, hogy nincs igazam.

Nyugdíjas, apám évek óta meghalt, egyedül él, az égvilágon semmit sem csinál egész nap, hetente 1-2x elmennek sétálni a barátnőivel, de kb ennyi az össz programja, szóval az idejétől simán kitelne akár a két hetes karantén is. Szerbiában él, a határ miatt babával nem megyünk hozzá (lassan 10 éve költöztem el otthonról, azóta ő össz-vissz 3x volt Budapesten, pedig a bátyám is itt él, mindig az az elvárás, hogy mi menjünk- ez eddig még tartható is volt, de egy pár hónapos babát nem fogok órákra az autós ülésbe kényszeríteni, főleg, hogy a határon senki nem tudja megmondani, mennyi időt kell várakoznunk), meg mert nálunk a férjem értelemszerűen dolgozik, és ő nem lehet egy hónapig karanténban (2+2 hét ugye, ha egyáltalán átengednék), de anyámnak ez nem lenne gond, az utazást is biztos meg tudnánk oldani, ha energiát fektetne bele (főleg, hogy amúgy vírus-szezontól függetlenül pár hete jelentkezett, hogy amúgy a nyuggerklubbal utaztak Szegedre színházba..).

Nincs különösebben szoros kapcsolatunk, de a lányom miatt bánt, hogy így is elég szegényes a nagyszülői felhozatal (a férjem apukája is meghalt már, szóval csak két nagymamája van, és ennyi), de egyiküket láthatóan nem is érdekli. Plusz az rendkívül bosszant, hogy szóban nyomja a dumát, hogy de mennyire hiányzik neki a kisunokája és hogy jajj, de látná már élőben is, de azért ha szóba kerül, hogy esetleg akkor jöjjön, akkor csak a kifogások. Jó, most pont ne is jöjjön, a legdurvább járvány közepén, de az elmúlt 9 hónapban lett volna jobb pillanat az utazásra.

A kérdést első sorban az ihlette, hogy most húsvét apropóján videochateltünk, és megint jött a szokásos hiszti, hogy de látná már élőben is, és jajj, de cuki, de hiányzik neki, hát mikor látja már, lemarad a gyerekkoráról meg satöbbi, amikor aztán elkottyintotta, hogy egyébként neki esze ágában sincs beoltatni magát, a PCR-tesztet meg, ami a határátlépésnél ugye kérnek/kérni fognak, ha már nincs oltva, szintén fogalma sincs, hogyan kéne intézni, de hogy az biztos amúgy is drága, és ő ezzel nem akar foglalkozni.

Most kérdem én, tényleg én reagálom túl? A férjem próbál csitítgatni, hogy hát anyám ilyen, biztos csak másképp mutatja ki az érzéseit, tuti tényleg érdekli a lányunk, de én nem vagyok róla meggyőződve ezek alapján. Kívülállóként nektek mi a véleményetek?