Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Anyámat nem érdekli a lányom,...

Anyámat nem érdekli a lányom, vagy én reagálom túl?

Figyelt kérdés

Tavaly nyáron született a kislányom, első unoka a családban (van egy bátyám, de neki még barátnője sincs, szóval ott bőven nincsenek gyerekek). Anyám azóta sem látta. Eleinte még megértő meg türelmes voltam, mert hát vírus, bár amikor a lányom született júliusban, pont szünetelt a dolog, de azóta azért lett volna lehetőség találkozni. A terhességem alatt végig mondogatta, hogy így-úgy jön majd egyből, meg majd segít, meg jajj, de várja a babát, de akkor is csak ilyen kötelező frázisoknak érződtek ezek, mert kb alig kérdezett rá, hogy hogy vagyunk, mindig csak akkor jöttek az érdeklődések (és ez azóta is így van), amikor a nagymama barátnői a saját unokáikról beszélnek, és eszébe juttatják, hogy ja, amúgy neki is van olyanja. Legalábbis nekem ez az érzésem, persze lehet, hogy nincs igazam.

Nyugdíjas, apám évek óta meghalt, egyedül él, az égvilágon semmit sem csinál egész nap, hetente 1-2x elmennek sétálni a barátnőivel, de kb ennyi az össz programja, szóval az idejétől simán kitelne akár a két hetes karantén is. Szerbiában él, a határ miatt babával nem megyünk hozzá (lassan 10 éve költöztem el otthonról, azóta ő össz-vissz 3x volt Budapesten, pedig a bátyám is itt él, mindig az az elvárás, hogy mi menjünk- ez eddig még tartható is volt, de egy pár hónapos babát nem fogok órákra az autós ülésbe kényszeríteni, főleg, hogy a határon senki nem tudja megmondani, mennyi időt kell várakoznunk), meg mert nálunk a férjem értelemszerűen dolgozik, és ő nem lehet egy hónapig karanténban (2+2 hét ugye, ha egyáltalán átengednék), de anyámnak ez nem lenne gond, az utazást is biztos meg tudnánk oldani, ha energiát fektetne bele (főleg, hogy amúgy vírus-szezontól függetlenül pár hete jelentkezett, hogy amúgy a nyuggerklubbal utaztak Szegedre színházba..).

Nincs különösebben szoros kapcsolatunk, de a lányom miatt bánt, hogy így is elég szegényes a nagyszülői felhozatal (a férjem apukája is meghalt már, szóval csak két nagymamája van, és ennyi), de egyiküket láthatóan nem is érdekli. Plusz az rendkívül bosszant, hogy szóban nyomja a dumát, hogy de mennyire hiányzik neki a kisunokája és hogy jajj, de látná már élőben is, de azért ha szóba kerül, hogy esetleg akkor jöjjön, akkor csak a kifogások. Jó, most pont ne is jöjjön, a legdurvább járvány közepén, de az elmúlt 9 hónapban lett volna jobb pillanat az utazásra.

A kérdést első sorban az ihlette, hogy most húsvét apropóján videochateltünk, és megint jött a szokásos hiszti, hogy de látná már élőben is, és jajj, de cuki, de hiányzik neki, hát mikor látja már, lemarad a gyerekkoráról meg satöbbi, amikor aztán elkottyintotta, hogy egyébként neki esze ágában sincs beoltatni magát, a PCR-tesztet meg, ami a határátlépésnél ugye kérnek/kérni fognak, ha már nincs oltva, szintén fogalma sincs, hogyan kéne intézni, de hogy az biztos amúgy is drága, és ő ezzel nem akar foglalkozni.


Most kérdem én, tényleg én reagálom túl? A férjem próbál csitítgatni, hogy hát anyám ilyen, biztos csak másképp mutatja ki az érzéseit, tuti tényleg érdekli a lányunk, de én nem vagyok róla meggyőződve ezek alapján. Kívülállóként nektek mi a véleményetek?


2021. ápr. 5. 20:13
1 2 3 4 5 6
 31/53 anonim ***** válasza:
76%

Ahogy a hozzászólásaidat olvastam, az alapján úgy sejtem, vírus nélkül sem volt éppen egy klasszikus szülő, hogy finoman fogalmazzak. Az anyai nagyszüleim picit hasonlóak voltak anyukádhoz, anyám erőltette mindig a vasárnapi ebédeket, de 90%-ban csak arra ment ki, hogy anyám jelenetet rendezzen, semmi más miatt... Megsúgom, a részemről nem lett jobb viszony emiatt, hogy anyám tolta magát, meg a megalapított családját az anyjáék pofájába... Sőt, azok az ismerőseim, akiknek a nagyszülei messzebb voltak, de ritkán látták, jobban tudták szeretni a nagyszüleiket, mint én.

Summa summarum: vírus helyzeten kívül sem erőltetném ezt a viszonyt és egy kisgyereknek is el lehet magyarázni, szarozás nélkül, hogy a nagyinak megvan a maga kis individuális élete és igazából a saját gyerekeire is szart mindig, nem csak az onokára.

Esetleg valamelyikőtök kedvenc volt? Ilyenkor az is rájátszhat, hogy lelkesedik-e az unokáért, vagy nem.

2021. ápr. 6. 03:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/53 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi semmi baja gyereknek nem lesz ha nem ismeri a nagymamáját.vagy csak az egyiket.
2021. ápr. 6. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/53 anonim ***** válasza:
76%

Vannak akik nem valók se szülőnek se nagyszülőnek. A ti kapcsolatotok se szoros akkor felesleges elvárni, hogy a gyermekeddel az legyen. Egyszerűen nincs igénye. Ha lenne hidd el már jött volna.

Egy nyugdíjas kirándulás más mint mikor az ember egymaga utazik több 100 km.

Ne értsd félre. Normális szerető szülő, nagyszülő ha engedi egészségi állapota, és a pénztárcája a világ végére is elutazik számára kedves egyénekért.

2021. ápr. 6. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/53 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenki válaszát!


Azt mondjuk nem értem, hogy a "szeretném, hogy a lányom megismerhesse a nagymamáját" alaptézisből miért következik egyből, hogy le akarnám passzolni és hogy anyámnak szültem (???) volna, de ez mellékes. Köszönöm, hogy megosztottátok velem a véleményeiteket.


Szép napot mindenkinek!

2021. ápr. 6. 09:11
 35/53 anonim ***** válasza:
76%
Én sem utaznék 100 km-eket vonaton egy járvány kellős közepén, már ne is haragudj.
2021. ápr. 6. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/53 anonim ***** válasza:
68%
Anyádat nem érdekled sem te sem az unoka, ez egyértelmű. Leírásodból ítélve anyának sem egy főnyeremény, miért lenne az nagyszülőnek? A járvány nyilván kapóra jött, mint kifogás, hogy ne kelljen jönnie hozzátok. A fene se videochatelne vele egyébként, éljétek ti is az életeteket, élje ő is, de az ilyen kamu műsorra a neten én nem pazarolnám az időmet.
2021. ápr. 6. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/53 anonim ***** válasza:
85%
Ne törődj anyukáddal,ha ő csak minimálisan vagy semmenyire nem törödik veletek,gyereknek nem fog hiányozni ,ő veszít tőbbet de ezt ö magának kell rájönni.
2021. ápr. 6. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/53 anonim ***** válasza:
Történt valami fejlemény azóta? Egyébként ha jól tudom Szerbiába már nem kell PCR teszt, és ha van védettségi igazolványod, visszafelé sem kell karanténba vonulnod.
2021. máj. 3. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/53 A kérdező kommentje:

Jól tudod, de még mindig nem jött. Halogatja, hogy majd ha ez, majd ha az, de nem tesz lépéseket az ügy érdekében.


Elengedtem a kérdést, majd ha érdekelni fogja az unokája, akkor jelentkezik, én nem vergődök feleslegesen.

2021. máj. 3. 15:08
 40/53 anonim ***** válasza:
47%
Te miért nem tudsz felkerekedni és elmenni hozzá?
2021. máj. 3. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!