Nem akarom őket kihordani,de szerintem egyáltalán nincsen joguk követelőzni,de majdnem még kérni sem. Mit csináljak,hogy mondjam meg nekik,hogy ezek után nem fogok hazamenni,mert szolgáltam őket eleget?

Mi a kérdés?

Nem tudtál érzelmileg leválni, ezzel neked van dolgod, nem tudunk helyetted leválni.

Nyilván te is tudod a kérdésre a választ, és a pszichológusnál is fel fog ez előbb-utóbb merülni: a minél kevesebb kapcsolattartás fog erre megoldást hozni, de adott esetben a kapcsolat teljes megszakítása.

Azon már nem tudsz változtatni, ami megtörtént, hogy ki mennyire volt jó vagy rossz ebben a történetben (anyád, aki intézetbe adott, a nagyszüleid, akik végül is felneveltek, de téged büntettek anyád miatt, bár hidd el, az intézetnél még az is jobb volt, ahogyan felnőttél stb.) már mindegy is, nem fogsz kapni senkitől egy oklevelet, hogy igen, igazad van, jogos, amit érzel.

Szakemberhez jársz, van szerető párod, munkád, erre kell koncentrálnod és a jövődre. Nem tartozol senkinek semmivel (ez egy nagyon káros szülői hozzáállás, hogy a gyerek bármivel is tartozik cserébe azért, mert megszülték és felnevelték) - jó esetben olyan kapcsolat alakul ki, hogy a gyermek természetesnek tartja majd, hogy segít, amiben tud. DE! A szülők (jelen esetben a nagyszülők) életét nem neked kell élned. Az az ő döntésük, hogy szőlőjük, földjük van és azt művelik, nem a tiéd. Hogy majd az egyszer a tiéd lesz álságos indok - neked sincs jogos elvárásod egyelőre semmire. Neked jogod van NEM segíteni nekik, nekik pedig joguk van e miatt akár a szomszéd Pistának eladni vagy odaajándékozni a szőlőt.

Meg kell húznod a határaidat, csak úgy és csak annyit segíteni, amennyi a te életedbe belefér. És ahhoz is jogod van, hogy ha az ottléted alatt téged vagy a párod bántani kezdenek, akkor megkérni, hogy ezt ne tegyék, és ha nem használ, mert pl. azt mondják kis taknyos vagy és azt mondanak a párodra, amit akarnak, akkor fel kell állni és eljönni, hogy te pedig ezt nem szeretnéd hallgatni, és akkor sajnos így semmi értelme, hogy meglátogasd őket, hiszen láthatóan nem örülnek neked, hanem azt nézik, hogyan bánthatnak.

Ez egy nehéz és hosszú és fájdalmas folyamat, legyél kitartó. Sajnos sokszor tényleg csak a teljes kapcsolatmegszakítás segít, mert az ilyen gondolkodásmódú ember nem tudja abbahagyni ezt a viselkedést, és újra és újra bántani fog téged és a párod, akármilyen ritkán vagy sűrűn találkozol, beszélsz velük.

Ezt a dühöt dolgozd ki magadból. Bár jogos, de csak téged emészt. És nyugodtan, légy független, építsd a közös jövőtöket, nem kell törődnöd senkinek a követelőzésével. Még a megvitatás szintjén sem, amíg ez a nyugalmadból kibillent.

Akkor leszel független felnőtt, ha már stresszmentesen tudsz nekik nemet mondani. Legyen ez akár tíz hónap, akár tíz év múlva.

Lefordítom neked a kérdésed:

"Egész életemben rakat szarként kezeltek, és bántalmaztak, töltsek velük időt?" De ha esetleg így sem lenne egyértelmű a válasz leírom: NE.

Mesedélután. Egyébként kérdésed is van vagy csak szeretted volna megosztani a világgal azt, ami bánt?

(ha leírtad és ettől jobb lett, az nem baj, örülök neki)