Mit csináljak nagymamámmal?

Bejár és keresgél míg nem vagytok otthon?

Ha igen,van kulcsa mondjátok hogy elromlott a zár, lecseréltetitek. Ha kérne kulcsot: kettő van, de majd ha ráértek akkor lemásoltatjátok:)

Szerintem egy ideig legyetek látványosan hálásak neki, köszönjétek meg sokszor, vegyétek le a lábáról. Segítsetek neki, ha kéri. Nem kell rögtön ugrani persze, kicsit siránkozzatok, hogy majd csak később értek rá.

Ha nem javul a helyzet akkor konkrétan mondjátok meg neki, hogy ez nektek már terhes, akkor inkább elköltöztök.

Ha nem tetszik nektek hogy csak úgy besétál oda akkor zárcsere.

Ha az megy hogy mindenért ugráltat akkor beszéljétek meg vele higgadtan hogy oké mama kell ide egy rendszer hogy mikor mi hogyan lesz stb... Amiben tudtok segítetek neki, mert gondolom az volt a főlényege a költözésnek hogy mellette legyetek és segítsétek.

Mi is hasonlóan költöztünk a barátnőmmel csak mi a nagyapámhoz mentünk. Ott nincsenek ilyen problémák, egy épületben lakunk de külön van a két szint csak kívülről lehet eljutni az egyik szintből a másikba. De nálunk még a zárat sem kellett cserélni mert a nagyapám csak akkor megy be ha látja hogy gond van és sosem köt bele semmibe.

Mi is megmondtuk neki hogy ha kell valamibe segíteni, akkor segítünk, ha gond van akkor csak felszól a belső telefonunkon és ennyi. Én nem ugrálok miatta feleslegesen csak akkor ha segíteni kell, a barátnőm úgy főz hogy neki is jusson így mindig levisz neki. Mi nálunk még hétvégék se nagyon vannak mert én 12 órában dolgozom hétvégén is így van hogy hétköznapokon vagyok csak itthon akkor ha úgyvan segítek neki, plusz a barátnőm itthon van hétvégén így akkor ő segít neki. Tehát mi megmondtuk neki azt hogy amiben kell segítünk de feleslegesen ne ugráltasson minket, ha unatkozik keresünk elfoglaltságot, néha lemegyünk hozzá beszélgetni, esetleg kártyázunk amit nagyon szeret, és ennyi, de ezzel nincsenek gondok, mert szerencsére (kop-kop) eltudja magát foglalni és csak akkor hív minket ha tényleg gáz van.

Mi másfél évig bírtuk, most már szerencsére albiban lakunk. Külön házban éltünk, de a párom nagyszüleivel egy telken. Szívesen segítettünk, ők is nekünk, ezzel egyáltalán nem volt gond. Viszont öregek, szenilisek, így hiába szóltunk a zavaró dolgokért, vagy fel se fogták, vagy annyira hozzászoktak, hogy semmin se akartak/tudtak változtatni. Például sosem kopogtak, esetleg az ablakon. Párom többször elfelejtette bezárni az ajtót, nem volt vicces számomra, amikor a papa bejött reggel, míg én egy szál bugyiban készülődtem... Hiába mondtuk, mindig ez volt. Plusz a kajálások, én is főztem otthon, mégis mindig megsértődött a mama, ha nem nála ettünk, vagy hétvégén nem rokonoztunk velük. Őket látogatták folyton a rokonok, így minket is. Nem érdekelt senkit, hogy dolgunk van, ha nem töltöd velük a hétvégét, akkor bunkó vagy. Tök jó volt, amikor szombat délután otthon tévéztünk kettesben és csak úgy jöttek hozzánk is a rokonok.

Ahogy lesz egy kis pénz, azonnal költözzetek el! Nekünk is majdnem ráment a kapcsolatunk, én nagyon nehezen bírtam, pedig szeretem a párom nagyszüleit.

Meglátogatjuk őket majdnem minden héten egy picit, bevásárolunk nekik, orvoshoz visszük őket. Mégis sokkal, de sokkal jobb lett az életünk külön!!