Miért bántanak emiatt?

Hasonló vagyok, csak én egy idő után kiadom magamból. Nem mindenki szeme láttára, lerendezem egymagam, mindenkitől távol.

Mikor nagymamám meghalt, mindenki odavolt körülöttem, sírtak össze vissza, jajgattak meg hasonlók... én egyik este mikor senki nem volt a közelben odamentem az urnája fölé, emlékeztem rá, és hagytam hogy folyjanak a könnyeim.

Apám halálakor hasonló helyzet állt fenn. Meghalt, anyám összeroppant, én voltam a lelki támasz, úgy éreztem nem szabad nekem is összezuhannom. Anyámtól meg is kaptam, hogy ne tartsam magamban, ki kell bőgnöm magamból a dolgokat, és addig b*szogatott, ameddig már a dühtől sírtam, nem a gyásztól. Utólag meg is mondtam neki, hogy köszönöm, ebből nem kérek, hadd rendezzem le magamban a dolgot.

A lerendezés ideje a búcsúztatón jött el, a búcsúztató öveget hallgatva. Akkor sírtam és utoljára.

Mindenki máshogy dolgozza fel, semmi baj nincs veled.

20L

Nem azon múlik, hogy mennyire szeretünk valakit, hogy mennyire sírunk. Nem mindenki ugyanúgy reagál ilyen helyzetekben. Nincsen veled semmi baj.

Igazából nem is értem a rokonaidat, hogy most nekik ez a legnagyobb bajuk, ezt figyelgetik, hogy ki mennyit sír? :S Inkább ők a furák.

Bűnbakot keresnek.

Igazságtalannak élik meg a nagymama elvesztését és valakiken le kell vezetni az ebbéli haragjukat.

De közben meg pont ők igazságtalanok Veled.