Nagyot csalódtam a nagyszüleimben, hogy dolgozzam fel? Nem az élet legnagyobb problémája, bunkó válaszokat nem szeretnék!

Légyszi ne szidjatok, ne szóljatok be, így is elég pocsékul érzem magam.

Családi házban élünk, apai nagyszüleim meg az anyám. A szüleimet nem nagyon érdeklem, miután apám ötletére összeköltöztünk, ő hamarosan le is lépett egy másik nővel, tartjuk a kapcsolatot, de hát csak filmezni jövünk össze. Azóta anyámat is annyira érdeklem, ha neki kell valami.. Apai nagyszüleim neveltek, ők ismernek a legjobban (és még ők sem eléggé.)

Amit rólam tudni kell a történet szempontjából, hogy imádom a természetet, az állatokat, és hiába rosszalljátok, sokkal jobban, mint bármilyen embert ezen a világon (mert ahogyan most is, mindenki bántott, és csalódást okozott). Mindig tartottam állatokat, papagájokat, kutyát, hörcsögöt, nyuszit... tavaly 3 kedvencem is meghalt, napokig gyászoltam, rengeteget sírtam, és ezt a nagyszüleim is látták.

Most fogtok igazán bolondnak nézni: akkor így hasonló gyászosan reagáltam, amikor a kertünkben a vízbe esett verebet már nem tudtam megmenteni és a kezeim közt halt meg. Egyszerűen nem bírom elfelejteni azóta sem azokat a szomorú szemeket... nem bírom ha valaki ártatlant ilyen igazságtalan vég ér.

És egyik nap véletlenül kiderült, hogy a papám lövöldözi le a kertünkben a madarakat, mindössze azért, mert megettek pár epret. Ennyi volt a nagy bűnük. (Tudom, hogy ez bosszantó, és valóban, de a legjobb barátnőm is ilyen és az ő papája meg tudta oldani gyilkolás nélkül is.)

Azokat a madarakat én csábítottam ide, etetgettem őket, imádtam

nézni, ahogy rohangásznak az udvaron, reggel a csicsergésükre kelni, a papagájaim kivinni közéjük... és a nagyszüleim erre semmit sem szóltak! Itt költöttek, lehet hogy egy kismadár elveszítette emiatt a szüleit! Még a mamám mutogatta, nézzem milyem aranyosak, hol fészkelnek, fürdenek...!

És ami a legeslegjobban fáj, hogy mindezalatt a szemembe hazudtak! Hogy tudták mennyire megbántanak ha kiderül és megtették! Hogy őket ez semennyire nem érdekli! Sem az, hogy az egyetlen unokájuknak mekkora fájdalmat okoznak!

Képmutatóak voltak és képesek voltak gond nélkül a szemembe hazudni és ezzel a tudattal mutogatni, hogy milyen aranyosak!

Hatalmasat csalódtam bennük, hogyan bocsássam meg, hogy átvertek? Tudom, hogy ilyenkor már minden nap ajándék, és szeretni akarom őket, amíg lehet, de ezzel akkora sebet ejtettek bennem, hogy úgy érzem ezután nem tudok megbízni bennük.

Tudom, hogy nem ez az élet legnagyobb problémája, van sokkal rosszabb is (nekem is) de ez a napok óta szótlanság kikészít, muszáj volt leírnom és csak egy kis megértésre vágyom..