Meghalt a nagymamám. Tényleg muszáj?
Alig ismertem, de amit ismertem belőle az abban merült ki, hogy nagyon rossz véleménnyel volt a családomról. Senki sem kedvelt őt, anyu sem.
Anyu szerint társadalmi elvárás, hogy elmenjek a temetésére, csakhogy engem a temető légköre kikészít (Halottak Napján se járok ki), a temetés pedig még külön lelki megterhelést jelent attól függően, hogy ki halt meg, amúgy is, én pedig különösen érzékeny vagyok erre.
Ez főképp azért van így, mert fiatalon lett öngyilkos egy barátnőm, aztán fiatalon halt meg egy osztálytársam és 3 éve fiatalon lett öngyilkos egy barátom is, aki ráadásul segítséget is kért tőlem előtte, de nem tudtam neki segíteni. Jó ideig jártam terápiára a veszteségek feldolgozása miatt, sajnos sokszor kerültem pszichiátriára is az elmúlt három évben és gyógyszert is kellett szednem.
Iszonyú erőfeszítésbe került, hogy kilábaljak ebből, ne kelljen pszichiátriára befeküdnöm és gyógyszert szednem, de pszichológushoz még kell járnom.
Csak reggel óta tudom, hogy ott kell lennem, de már most rettentesen feszült vagyok emiatt. A társadalmi elvárásának kell megfelelnem, de közben lelkileg készülök ki, miközben csak arra lenne szükségem, hogy anyu azt mondja, nem kell mennem.
Ehelyett b*nkó lennék, ha nem mennék el és ha nem megyek el, akkor ne menjek el az ő temetésére se.
Persze van, hogy a szembesítés a "fóbiával" a terápia része, de ez nem minden esetben járható út, az elmúlt évek azt mutatják, hogy nálam nem menő, ha bedobnak a mélyvízbe és még időre van szükségem.
Mit tudok tenni? Kompromisszumokra kész vagyok, de nem tudom, hogy mi ilyenkor a helyes. Ti voltatok már hasonló helyzetben?
A Halottak Napja kapcsán egy pszichológus azt írta, el kell fogadni, hogy mindenki másképp gyászol és van, aki nem akar kimenni a temetőbe. De a Halottak Napján nem is kérdés, hogy lehet választani, de a temetés miért kötelező?
25 (L)
válasza:Felnott ember vagy, azt csinalsz amit akarsz.
Anyadat felhivod, ezt elmondod neki amit itt leirtal, aztan ennyi.
Ha anyad pattog akkor azt mondod neki hogy oke, akkor a te temetesedre sem megyek el.
válasza: válasza: válasza:Agyrém, mennyi nyámnyila tizen- és huszonéves van.
Az egyik nem bír beilleszkedni, naponta tíz akar magántanuló lenni, nem bírja a temetőt...
Ennél ezerszer több nemszeretem dolog lesz életedben, kapd össze magad.
válasza: válasza:Te döntésed, de tényleg szomoru, hogy ilyen kis apró dolgok ilyen nagy traumát okoznak neked.
25 éves vagy felnőtt nő, próbálj meg változtatni az életeden, mert az írásod alapján lelkileg kb. egy 14 éves szintjén vagy.
válasza: válasza:Én is azt mondom ki kéne ezt bírnod. Ha nem álltál közel hozzá, akkor gondolom nem fogsz elérzékenyülni a szertartás alatt sem, kB olyan érzés lehet, mint resztvenni egy évnyitòn az iskolában.
Én elhiszem, hogy gondjaid vannak a halál feldolgozásával, de 25 évesen most már el kéne fogadnod, szuletunk, élünk, majd meghalunk.
Nem tudom van e testvéred, de ha nincs, szüleid temeteset neked kell majd intézni, nem lehet belőle betegségre hivatkozva kihatralni.
Sztem anyukadnak is szüksége lehet egy támaszra, nőjj fel.
válasza:Köszönöm a hozzászólásokat!
Tény, hogy nagy lelki megterhelést okoznak nekem ezek a dolgok, a társadalom szerint viszont "egy felnőtt nő "ne hisztizzen", meg baj, hogy lelkileg ennyire megviselnek ezek. Tudom, teszek ellene. Mindent megteszek érte, hogy alkalmazkodjak és igen, sikerül, de vannak olyan dolgok (konkrétan a temetés), amikben igenis megértést várok. Számtalanszor rendelem alá magam bizonyos helyzeteknek, mert ez a társadalmi elvárás, de vannak olyan helyzetek sajnos, mint ez, amikor a társadalomtól én várok el alkalmazkodást és kompromisszumkészséget.
Lehet hiszti, de azt hiszem 25 évesen 10 év alatt 3 fiatal és nagyon közeli barát halálával szembenézni és megbírkózni senkinek sem könnyű, főleg úgy, hogy a barátnőm és három éve a barátom 9ngyilkosok lettek. Ezután érthető lehet, ha nem vágyom a temető légkörét és egy temetéssel járó lelki megterhelést. Nem érzem ezt sem hisztinek, sem gyengeségnek. A halál és a veszteség, a temető és a temetés 100 éve is megviselte az embereket és 200 éves is. És volt akkor is, aki nem vette fel a társadalom által elvárt "álarcot".
Nem a mai fiatlaság az ilyen, ahogy az egyik hozzászóló írta. Ezt nem tartom "nyámnyilaságnak". Nagyon sok mindennel megküzdöttem, többet tettem le eddig az asztalra szakmailag és emberileg is, mint a kortársaim nagy része.
A temető és a temetés, a halál az egyetlen olyan pont, amit nem bírok elvisleni és ami szerintem érthető. Hiszen valóban mindenki másképp gyászol és néz szembe a nehézségekkel. Ez kultúránként, országonkét, személyenként is változik.
Szerintem anyu előtt nem gáz felhozni a lelki bajaimat. Hiszen végigcsinálta velem a terápiákat. Nekem az is járható út, ha a temetésen nem kell most ott lennem, de a temetőbe kimegyek mondjuk Halottak Napján.
Lényegesen kisebb megterhelés még így is, de még nem vagyok kész egy temetési szertartást végig állni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!