Miért érzek így?
A nagymamám több,mint két hónapja halt meg. Én és nagyapám láttuk utoljára élve. Borzalmas látvány volt az addig egyébként életkedves nagyimat elsápadva,levegő után kapkodva látni...Aztán megtörtént a lehető legrosszabb...
Órákig küszködtem azzal,hogy kierőltessek magamból egy fájdalmas üvöltést,de nem ment. Olyan volt,mintha a testem ellenkezett volna velem. És ez most,két hónappal később sincs másképp. Ha megemlítik őt,csak néha kap el a sírógörcs,legtöbbször csak fojtogató ürességet érzek. Miért van ez? Nagyon szerettem a nagymamámat,jó volt a kapcsolatunk,akkor miért nem tudom "rendesen" megsiratni?
Minden hasznos választ előre köszönök.
15/L
Kérd meg a szüleidet, hogy keressenek neked egy gyászterapeutát, mert egyedül nem megy. Ez nem szégyen! Gondolj arra, hogy a nagymamád nagyon szeretett téged. Biztos büszke lesz rád mindig.
A fájdalom pedig sajnos nem múlik el, csak enyhíthető. Kívánom, hogy könnyebb legyen!
Köszönöm a gyors válaszokat.
Tőlem anya megkérdezte,hogy nem hiányzik-e nekem,mert sose beszélek róla. Nem azért nem beszélek róla,mert nem hiányzik,hanem mert néha jó beszélni róla,néha nem...még annak a bizonyos napnak az éjszakáján meglátogatott engem álmomban,és azt mondta ne sírjak. Legtöbbször igyekszem is eleget tenni a kérésének,de úgy látszik én se lehetek mindig erős. :)
Az a helyzet, hogy ez nemcsak 15 évesen nagy sokk, hanem jóval későbbi életkorban is. Nem kell magyarázkodnod senkinek, a fájdalom fojtogat, lehet, hogy lesz egy pillanat, amiko kiszakad és nagyon fogsz sirni. Semmit nem kell magyaráznod senkinek, a gyász a te gyászod és nagyon nehéz.
Öt hónapja temettem az apukámat... igazán együttérzek veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!