Ha volt nálatok ilyen, hogy éltétek ezt meg?

Sziasztok!

84 éves nagypapám demens. Világ életemben kifejezetten jó kapcsolatom volt a nagyszüleimmel, minden nap (suli után, most meg munka után) beugrottam hozzájuk pár órára beszélgetni stb. Bármikor barmiben számíthattam rájuk, nagyon szeretem őket. Nagypapám világ életében nagydumás volt, folyamatosan viccelődött, mesélt, nevetett. Most teljesen az ellentéte. Ha megyek hozzájuk, akkor sokszor nem is köszön, nem örül nekem, ha meglát, elfordul. Nem lehet már vele kommunikálni, fel sem fogja hogy mit mondok és ha mégis, válaszolni már nem válaszol. Én is kérdezgetem néha, de arra sem válaszol, csak néz rám, aztán elfordul. Ha viszek neki valami ennivalót amit tudom hogy szeret akkor közli, hogy egyem meg én, neki nem kell. Mindennel így van.

Kérdeztem, hogy van-e velem valami baja...azt mondta, hogy neki mindennel baja van és mindenkit utál (sosem volt ilyen). Tudom, hogy beteg és ez a viselkedés nem nekem szól, próbálom nem magamra venni. Mégis nagyon rosszul esik, sokszor sérteget vagy semmibe vesz. Ha odaülök mellé akkor bekapcsolja a tévét és rám sem néz.

Valószínűleg ez már így marad amíg él, próbálom elfogadni, hogy többet nem tudok vele beszélgetni, nevetni, sétálni vagy akár kertet ásni...de nagyon nehéz megemészteni. Sokszor rosszul is érzem magam, mert bánom, hogy nem beszélgettem vele még többet amikor lehetett volna. Most meg már mindegy. Megyek továbbra is rendszeresen, de minden alkalommal úgy jövök el, hogy görcsben van a gyomrom, és nagyon rosszul érzem magam miatta. Mamám is nehezen viseli, azt is nagyon rossz látnom.

Ti hogy birkóztatok meg ezzel a helyzettel?