Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Szerintetek is én vagyok a hibás?

Szerintetek is én vagyok a hibás?

Figyelt kérdés

A sztori az volt, hogy:

Nyáron lementünk Anyámmal nyaralni 5 napra a nagynénémhez és a 6 éves unokatestvéremhez. Ez volt Július 23-án. Július 28-án megkérdezte tőlem a nagynéném, hogy nem maradnék-e ott náluk Augusztus 30-ig, vigyázni az unokatesómra, ameddig dolgozik. (Mert ha dolgozik, akkor ag uncsitesomat is magával kellett volna vinni a munkába)

Mondtam, hogy nem. De anyám is és a nagynéném is erőltették a dolgot, nem hagytak békén, hogy maradjak. Végül beadtam a derekam és maradtam.


De már az első nap megbántam. Úgy unatkoztam. Meg hát valljuk be, egy 16 éves lánynak nem egy 6 éves kisgyerek vigyázására van szüksége.


Az unokatesóm se nagyon akart békén hagyni engem. Állandóan azt akarta, hogy játszak vele. Amikor egyedül akartam lenni, akkor jött utánam.


Meg őszintén szólva sose voltam ennyire távol a szüleimtől, se az öcsémtől.


Így hát 1 hét múlva szóltam Apámnak, és eljött értem (630 km-re laktam onnan).


Azóta én vagyok a szemét, önző dög. Pedig én mondtam màr az első perctől fogva, hogy nem akarok maradni.


Egyébként se vagyok bébiszitter.



2019. okt. 28. 15:28
 1/10 anonim ***** válasza:
84%
Nem te vagy a hibás, de miért most merül fel ez a kérdés, október végén, amikor te már augusztus elején hazamentél?
2019. okt. 28. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
86%
Nem te vagy a hibás, ôk erôltették rád, így legfeljebb magukat hibáztathatják
2019. okt. 28. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
78%
Nem te vagy a hibás. Nem kellett volna erőltetniük.
2019. okt. 28. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
20%
Az, hogy 16 évesen nem lehet megbízni egy feladattal, mert jajistenem, "valljuk be, egy 16 éves lánynak nem egy 6 éves kisgyerek vigyázására van szüksége". Csak az éjjel-nappal bulikra?
2019. okt. 28. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
6-os hozzászóló: képzeld el, még nem voltam buliba. És igen, egy 16 éves a vele egykorúak tarsaságában erzi jól magát, nem egy 6 éves óvodással.
2019. okt. 28. 15:50
 6/10 A kérdező kommentje:
Az előző válaszom az 5-ös hozzászólónak szólt.
2019. okt. 28. 15:50
 7/10 anonim ***** válasza:
56%
E kérdést régebbben is olvastam már, akkor is a kérdés alatt megmondták: nem te vagy a hibás. Szerintem ideje önmagadban lezárni a sztorit mert csak magadat szenvedteted, magadnak okozol rossz érzéseket, ha egyedül nem megy, személyesen lenne érdemes segítségért fordulni pszichológushoz. Megértem, hogy fáj, de ha rágódsz rajta, továbbra is erre gondolsz, önmagad lelkiállapotát húzod le. Nem tudom, mennyire segíthetnek idegen emberektől kapott megerősítések: "nem te vagy a hibás, ők hibáztak".
2019. okt. 28. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
48%
Örülök, hogy 0% a hasznosság, akkor még sok évi pörgést kívánok a témán és pár havonta újra és újra ki lehet írni, ha ez valamiféle plusszt ad az életnek, hogy a gondolatok e téma körül forognak, akkor biztosan hasznos.
2019. okt. 28. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
0%
Szép, hogy pont az lesz 0%-os válasz, ahol tényleges segítő szándékú tanács volt...
2019. okt. 28. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
71%

Valami gyermeknevelesi konyvet kene a szulok ele dugni, azzal kapcsolatban hogy egy 16 eves milyen fejlodesen megy keresztul, mire van szuksege... stb.

Annak nagyon orultem a kifejtesednel, hogy szoltal!, es annak meginkabb, hogy apukad hazavitt. Nagyon sajnalom, hogy ilyen megtortenik, sajnos az a baj, hogy ha meg mindig hangoztatjat ezt a "sztorit", fogalmuk sincs arrol, hogy ezzel neked mit okoznak. :((

De valoban, nem te vagy a hibas!!! Ez nagyon hosszu ido, readasul varatlanul, lelkileg sem keszultel fel ra, es azert 16 evesen van mar az embernek terve, nem egy 3 eves akit ide-oda rakosgatunk, akkor is jo neki, ha az anyukaja jelen esetben nagyneni mellett van.

Es meg az is ott van, hogy nincs nem volt ra sajat motivacio, ez meg megterhelobb, es csaladon belul kepesek az ilyet kevesebbert "meghalalni", mint amiennyiert "illene", miert maradna? Ilyen szituba biztos nem helyeznem a gyerekem, max en is elhoznam, de nem vagnam a fejehez, nyugtaznam magamban azzal, hogy megprobaltuk, nem jott be neki. Ennyi. Sajnos nem ismerem a szuleidet, de valahogy finoman kozolni kene, hogy ezt ne vagjak a fejedhez, ha valamirol nem ugy dontesz ahogy ok azt szeretnek. :S talan ha kedveskedsz nekik valamivel, kozelebb jutsz a szivukhoz?!, csakhat ezt is nehez eltalalni, remelem megoldodik.

Mindenesetre, megegyszer jol tetted, hogy akkor szoltal.

2019. nov. 2. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!