Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Rokonaim folyamatosan azzal...

Rokonaim folyamatosan azzal foglalkoznak, hogy milyen sovány vagyok. Hogyan tudom leküzdeni az ilyen helyzeteket?

Figyelt kérdés

Sosem voltam valami telt, mindig is soványka voltam, de még a suliban sem sértegettek az alakommal. Barátom is van már évek óta, és sosem szólogatott be az alakom miatt. Barátnőjeimet szintén hidegen hagyja ez a téma, hogy milyen egymás teste. Azonban a női rokonaim (45+ korosztály), mikor látogatóba megyek, mindig az az első mondatuk, hogy milyen sovány vagyok, milyen káka a belem, annyit ehetek, mint egy madár, milyen kis cinege lábaim vannak, stb... Már 3 éve tapasztalom az ilyen viselkedést, hogy folyamatosan az alakommal vannak elfoglalva, és folyamatosan beszólogatnak.. Nyáron is egy idős rokonunk hazajött, és olyanokat vágott a fejemhez, hogy ő megijedt tőlem, meg hogy nekem pszichológusra van szükségem minél előbb... Legutoljára is 2 hete meglátogattam egy rokonomat szülinapja alkalmából, és a felköszöntés után rögtön azt mondta, hogy egyek már többet, mert milyen vékony vagyok.. Sőt gyakran azt csinálja, hogy másokhoz hasonlítgat, hogy ez a csaj milyen kis combos, meg mekkora dudái vannak, meg hogy amaz a csaj milyen jó formában van, én meg mint a pálcika.. 162-163 cm magas vagyok és 45-48 kg között mozgok általában. Rendesen betartom az étkezéseket, közötte is gyakran eszek vagy gyümölcsöt, vagy valamilyen nasit, és igazából már évek óta ilyen a súlyom, nem sikerül semmit felszedni, de sosem diétáztam. Elfogadom, hogy sovány vagyok, de igazából így érzem magam jól, nem akarok változtatni, csak rosszul esnek a rokonok szavai, hogy folyamatosan sértegetnek. Mit tegyek ilyenkor? Vagy mit tehetnék ellenük?

21/L


2021. okt. 16. 00:27
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
85%
megmondod kerek perec, hogy számodra így jó ahogy vagy és kész. Ennél tisztábban nem elhet a tudtukra adni.
2021. okt. 16. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
87%
157 cm 48 kg vagyok, mindig is ilyen vékony voltam. És engem is folyton basztatnak a telt, középkorú rokonok. Leszarom :D
2021. okt. 16. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
34%
Én megmondanám, hogy nem mindenki akar hutt lenni.
2021. okt. 16. 04:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
43%

Annyit tehetsz, hogy:

Lexarod

Nem mesz hozzajuk, nem jonnek hozzatok

Ha megis, akkor meg szigorúan csak nagyon bo melegitoben, es bo ferfi pulcsiban mutatkozol elottuk.

2021. okt. 16. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
70%
Mond azt, hogy inkább legyél sovány, mint olyan zsírdisznó, mint ők.
2021. okt. 16. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
54%

Hat tényleg nagyon karcsú vagy kilóban ehhez a magassághoz és lehet csak attól tartanak hogy evesszavaros vagy vagy ilyesmi.

Illetve ha nem csináltál semmit és úgy fogytál le ennyire azért érdemes megkeresni egy orvost. Ha pedig ilyen az alkatod alapból és így érzed jól magadat akkor ennyi a lényeg a te boldogságod

2021. okt. 16. 05:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
72%

Valami családi rendezvényen ahol mindenki ott van, nagyon határozottan (de higgadtan) megmondod, hogy a témát ezentúl mindenki hanyagolja, idegesít/nem esik jól stb.

Nem tudom: mennyire lenne érdemes olyat mondani, hogy aki nem tudja abbahagyni e témával való foglalkozást, azt nem látogatod meg amíg a témáról le nem száll véglegesen.

2021. okt. 16. 05:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
82%

Szerintem csak az irigység beszél a besavanyodott nyanyákból.

Annyit tehetsz, hogy vagy kerülöd őket, és nem mész olyan összejövetelre,ahol ők is ott vannak, vagy szépen visszaszólsz, és te is megjegyzést teszel az ő külsejükre.Nem tudom, mennyire esik majd jól nekik...

2021. okt. 16. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
85%
Hát én csak mosolyogni szoktam ezen, mintha dicsérnének. Más alakja sem foglalkoztat, a magamé sem. A kövér kolléganők is leszoktak önmaguk pocskondiázásáról, mert nem téma nálam. Biztos téged is zavar, hogy sovány vagy. Ez a korosztály meg mindenbe beleszól.
2021. okt. 16. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
34%
Aki elégedett magával, azt nem érdekli, ki mit mond.
2021. okt. 16. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!