Ti, hogy viselnétek ha megtudnátok, hogy az egyik felmenőtök a háború idején nyilas volt?

Velem megtörtént. Mivel nem nagyon ismertem a nagyapámat, ezért nem volt olyan kép, amit átértékelhettem volna róla. Szoktam rá gondolni, sajnálom, ami az abban a korban élt emberekkel történt.

Nem hiszem, hogy szégyellenem kéne, hiszen nekem nincs közöm hozzájuk, és a kisnyilasok sokan voltak.

Ez igaz, első, de azt is megértem, hogy néha nehéz lehet ilyen örökséggel szembenézni.

Mindazonáltal én egyszerűen tudomásul venném -- éppúgy, mint ha azt tudtam volna meg, hogy pl. ávós volt valamelyik felmenőm. Merthogy ez valóban az ő ügye -- bűne, ha úgy tetszik --, amiben nekem semmiféle felelősségem sincsen. Esetleg megpróbálnám kideríteni, megérteni, hogy miért tette: lelkesen, magától? Megtévesztették? Zsarolták, kényszerítették?

Valószínűleg egy pár napig "egy irányba mennék", de aztán megbékélnék a helyzettel. Ha élne még, nem akarnék erről beszélgetni vele, és nem éreztetném azt sem, hogy tudok róla.

Szerintem ez már a "fátylat rá" esete.