Titeket mivel tudnak a legjobban felidegesíteni a rokonaitok és a szüleitek? És ha van párotok, akkor az ő szülei és rokonai?

A lustaság. Apám egy szalmaszálat nem tenne arrébb, minden kacatot, vackot hazahoz, hogy jó lesz az valamire, lassan be se tudok menni a garázsba, fészerbe, mert hullik ki a sok felhalmozott szr, de nem lenne képes elvinni őket, de én se szabad hozzányúljak. A kertben 3 kiszáradt fa van, nem vágja ki őket, évek óta ott vannak, de nekem se szabad őket kivágni. Egész nap csak döglik, meg sört iszik, de ha jön valaki, akkor hirtelen szorgalmas lesz. Konkrétan bszik mindenre, csak az érdekli, hogy legyen söre meg cigije.

Amit a korábbi válaszoló is írt, a tuszkolás. A rokonaim nem képesek megérteni, hogy nem ehetek olyasmit, ami nem jó az epémnek, mert rosszul leszek. De neeem, csak hisztizek és kitalálom az egészet. Ha meg nem eszem meg a zsírban tocsogó kaját akkor meg finnyás csitri vagyok. Nagyanyám egyszer konkrétan elkezdett sírva cirkuszolni, hogy ő már nem tudja mit csináljon velem, hogy egyek.

Az egoizmus is idegesít. Fentebb említett nagyanyám szereti, ha csak őrá figyelnek, habzó szájjal veszekszik, ha nem ő van a középpontban. A másik mamám temetésén elkezdte kérdezgetni, hogy mikor megyek hozzá, mert mostmár több időm lesz rá. Szép...

Kérdez tőlem valamit, válaszolok, látszik, hogy ő közben már nem is figyel oda, aztán megszólal, és valami teljesen másról kezd el beszélni :-) Már egyre kevésbé idegesít, még ezt a szétszórtságot is lehet szeretetreméltónak találni.

Ajtócsapkodás. Panel, megszoktam, hogy tapintatosan élek, nincs kopogós talpú papucs, nincs ajtócsapkodás, se bömbölő zene vagy hajlani porszívózás stb. Rokon idejön, és rendre úgy próbálja meg becsukni az összes ajtót, hogy a kilincset nem nyomja le, csak egyre erősebben vágja be az ajtót, hátha egyszer majd sikerül.

Nagymama: mindig mi hívjuk. Egyszer elmarad egy hívás, legközelebb őrült sápítozás, hogy majd szívrohamot kapott, hogy mi bajunk lehet, miért nem hívtuk, annyira aggódott. Az elmúlt kb. egy évtizedben soha nem aggódott annyira, hogy ő hívjon fel minket, csak ha ügyet kellett neki intézni. Mindig mi hívjuk őt.