Szerintetek undorító, amit csinálok vagy rendben van?

20 éves vagyok, egyetemista és még legalább két évig egyetemre fogok járni, de igazából szívesen továbbtanulnék az alapszak után is. Jelenleg a szüleim tartanak el teljes mértékben. Ez azt jelenti, hogy tényleg minden költségemet ők fizetik és én csupán olyanokra költök, mint pl. hobbi, szórakozás vagy egy sokadik cipő (de sokszor ezeket is kifizetik utólag). Dolgozni eddig nem tudtam elmenni és nem tudom, hogy majd ez hogyan alakul a jövőben, viszont mivel a szüleim támogatnak ezért csak akkor szeretnék munkát vállalni, ha az valóban nem megy a tanulás rovására. Szeretném kipróbálni magam, ugyanakkor úgy vagyok vele, hogy most megtehetem, hogy a tanulásra koncentráljak és ezt ki is szeretném használni. Amíg nem vagyok kényszerhelyzetben, addig nem fogok azzal játszani, hogy most melyik tárgyból hány hiányzásom van meg mit mikor tudnék ellógni, hogyan puskázzak, kitől kunyeráljak jegyzetet stb., mert nekem ennél többet jelent az egyetem és szeretném normálisan csinálni, ha már vállaltam. A szüleimnek ez szerencsére nem okoz gondot, ez volt a kezdeti megállapodás, hogy ők mindenben támogatnak. Ugyanakkor a nővérem már nem az első alkalommal esik nekem, hogy szerinte túlzás, amit csinálok és én csak hülyének nézem a szüleimet és ez szerinte undorító pofátlanság és úgy egyáltalán mégis mit képzelek magamról, hogy képes vagyok ennyi pénzt felemészteni, elkölteni hülyeségekre, telhetetlen vagyok és inkább spórolnom kellene stb. Sőt azt is mondta, hogy szerinte ez főként azért is gusztustalan, mert nem olyan jó a kapcsolatom a szüleimmel és így szerinte csak szimplán kihasználom őket.

Most éppen az volt a kiváltó ok, hogy voltam külföldön egy nyári egyetemen és már előre tervezem, hogy még milyen programokon szeretnék részt venni a jövőben, viszont ennél kisebb kiadásoknál is volt már rá példa, hogy kiakadt. Én is tisztában vagyok vele, hogy a szüleim sok pénzt költenek rám és azt is tudom, hogy az alapokon felül is költenek rám bőven. Ugyanakkor úgy érzem, hogy én soha nem követelőzöm és soha nem hisztizek ki magamnak semmit (ahogyan ő fogalmazott). A nagyobb kiadásoknál és az úgymond "plusz" dolgoknál (pl. külföldi programok, telefon, számítógép, szokásosnál drágább ruhadarab) mindig felajánlom, hogy kifizetem magamnak vagy beszállok a költségekbe és ezzel a szüleim vagy élnek és elfogadják vagy visszautasítják és magukra vállalják. Meg szoktuk tudni beszélni. Én azt gondolom, hogy ez az ő döntésük és nekik kell tudni, hogy mi az amit megengedhetnek maguknak és mi az, amire adnak pénzt. Ők alapvetően tudatos emberek, soha nem volt semmilyen tartozásuk, mindig tettek félre pénzt és soha nem szórták el össze-vissza, így nem gondolnám, hogy az én esetemben meggondolatlan döntéseket hoznának és mondjuk túlvállalnák magukat. Nem érzem azt sem, hogy nekem mondjuk illendőségből vissza kellene utasítanom a segítségüket. Szerintem nem is hülyeségekre költöm a pénzt. Az pedig igaz, hogy a kapcsolatunk lehetne jobb és lenne mit javítani rajta, viszont egyáltalán nem vagyunk rosszban és én nem tudnom, hogy mégis mit kellene tennem ennek érdekében, mert szerintem a tőlem telhetőt azt megteszem.

Szóval nem tudom, hogy miért mondja ezeket a testvérem. Igazából irigységre vagy féltékenységre nincsen oka, de én azt sem érzem, hogy igaza van és ő látja jól a dolgokat. Ti mit gondoltok erről a helyzetről?