Önzőség, ha nem akar valaki "bajlódni" a szüleivel?

Nyilván nem, de sajna “dobta a gép” (pont, mint az “értelmiségi családba születtem, eltartottak 30 éves koromig amíg tanultam, és van pofám kijelenteni, h mindent, amit elértem saját magamnak köszönhetek...” vs. “nyomortelepre született gyári munkások gyereke, aki le van szólva, h nem juthatott el a diplomáig, és tegyen érte, ha jobban akar keresni” - szitu)... bocsi, eltértem a témától, de a lényeg, h sajna “ezt dobta a gép”, innentől nincs mit csinálni... vagy gondoskodik a szülőről (hacsak nincs párja, mert akk nyilván a nőre lesz lőcsölve a feladat), vagy befizeti őket egy megfelelő otthonba... ez van.

Nem önzőség. Hatalmas teher ilyen embereket ellátni, ráadásul kettőt. Ráadásul az egyik sz.rt rá világ életében. Mindenkinek saját döntése hogy mit képes vállalni. Attól hogy legyártották, nem jelenti azt hogy teljes odaadással tartozik feléjük.

Ez a normális hozzáállás ilyenkor, nem az, hogy mártírkodunk.

Nem önzőség. Ha az "apának" akkor kényelmesebb volt valami más elfoglaltságot találni, mint a gyermeknevelés, akkor most egye meg, amit főzött. Nem attól lesz valaki apa, hogy nemz egy gyereket, hanem attól, ha szeretetben felneveli és osztozik a gyerek örömében és bánatában.

Most olvastam végig. Nos, az ilyenek miatt szoktam azt mondani, hogy nem kell mindenkinek gyermeket vállalnia. Tudja valaki magáról azt is, ha beteg vagy azt is, ha nem akar gyereket. Inkább ne legyen valakinek, mint otthagyja.