Van itt hátrányos helyzetű sorstárs?

"és irigykedek, hogy más fele annyi erőfeszítéssel sokkal előrébb tart, mint én"

- legalább is azt hiszed, hogy másnak nincs baja..

Te nem "Halmozottan hátrányos helyzetű" vagy, hanem ostoba és irigy. Lehet mellette 5 diplomád is.

Nekem apám alkoholista volt, anyám alkohol és gyógyszerfüggő. Anyám állandóan teljesen önkívületi állapotban volt, mindig vert, kizárt a házból, terrorizált mentálisan és emócionálisan, őrjöngött otthon. A verés alatt nem azt értem ami miatt mostanában sírnak az interneten, mert kaptak pár pofont , hanem azt, amikor monokli a szemen, arc bedagadva, addig ver ameddig összevizeled magad stb. Vannak képeim magamról akkoriból, szóval nem az emlék lett felnagyítva. Apám fenyegetőzött nekem az öngyilkossággal, aztán lelépett és végül tényleg öngyilkos lett.

Mindemellett abból is volt részem, ami miatt te panaszkodsz, a kezeletlen pszichiátriai betegségek. utólag visszagondolva, apám mániás depressziós lehetett. Anyám meg az orvosi lova a pszichiátriának: paranoiák, tévképzetek, szorongás, depresszió, ptsd. Nem vagyok benne biztos, de az alapján, amiket mondott feltehetően halucinált is. Soha nem fogadta el, hogy beteg, szerinte ő csak ideges volt mindig, ezért csak nyugatókat volt hajlandó szedni, arra meg állandóan ráivott, és azt se tudta mit csinál.

Nekem is van 2 diplomám, lakásom, de ettől nem érzem magam hú de sikeresnek. Sokszor én is érzem, hogy nem fair, hogy másoknak könnyű minden, mert nincsenek tele traumákkal. Nyilván sokkal egyszerűbb egy átlagos napon is átmenni annak, akinek könnyű élete volt, nemhogy az egyetemen, vagy a munkán. A gond az a mentalitás, ami sajnos itt is megjelenik a kommentek között: akik nem éltek meg ilyesmit, azok el sem tudják képzelni, hogy még évtizedekkel később is mennyire rányomják ezek a dolgok a bélyegüket az életre.

Nem vagyok halmozottan hátrányos helyzetű. Korai gyermekkorban a szüleim folyamatosan ordibáltak egymással, és sokat verekedtek. Apám sokat piált, anyám pszichiátriára került skizofréniával egy rövid időre, pár hétre, de aztán nem kezelték tovább. Azóta is vannak nagyon fura dolgai, ebbe most nem megyek bele. Megvettük az első házunkat, amiben sokáig albérletben laktunk, és a következő héten egy tűz következtében lakhatatlanná vált. Abban a hónapban kötöttünk rá biztosítást, és a biztosító nem fizetett, évekig ment a pereskedés. Közben nagyszüleimhez kellett költöznünk, ahol borzalmas légkör volt. Anyámnak kiderült, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegsége van, és le kellett százalékolni. Onnantól én valamilyen szinten elveszítettem Anyámat, mert többé nem tudott rólam gondoskodni, úgy, ahogy eddig. A nagyapám olyan volt, hogy mindig is féltem tőle, egyszer késsel neki akart menni a mamámnak. Folyamatosan csalta, és nagyon rossz viszonyban voltak. A mamám kisebbségi komplexusából adódóan állandóan azt képzelte, hogy mindenki őt bántja, folyamatosan vérig sértődött, és érzelmileg zsarolt. Szorongásos depresszióm lett, szociális fóbiával, gyógyszereket kellett szednem, hogy le tudjak érettségizni.

Sorolhatnám...

Ez szerintem nem a halmozottan hátrányos helyzetű kategória, rossz volt mindez, de azért nem ANNYIRA rossz.

Én sosem vágytam diplomára, kocsira, jogsira. Egy saját házra vágyom, ahol nyugodtan éldegélhetek, és ennyi. Mindenem megvan. Van egy remek párom, nagyon jó ember, ő nekem a minden, nem kell ennél több. Nagyon boldoggá tesz. Van egy kutyánk, sokat járunk vele kirándulni. Jelentkeztem egy okj-s képzésre, és végre azt fogom csinálni, amit szeretnék.