Miért nem nézik egyesek jó szemmel, ha a gyerek kap lakást a szüleitől?
Számomra ez a felelősségteljes gyermekvállalás egyik alapkövetelménye: hogy ne csak addig kelljen és addig viseljem gondját, amíg kiskorú, hanem annak tudatában vállaljam be, hogy megvan a tőkém elindítani az életben adósság nélkül és anélkül, hogy földönfutó lenne vagy bárkinek ki lenne szolgáltatva. Mikor látom azokat a gyerekeket, akiket a szüleik csak 18 éves korukig "szeretnek" kinyílik a zsebemben a bicska. Égne a képem és megszakadna a szívem, ha a gyerekemnek végig kellene dolgoznia a fiatal éveit, hogy 30 éves korára legyen hol laknia, akkor is jobbára csak hitellel a nyakán. Vagy más sz*rában nyomorognia és fizetni a bérleti díjat... Esetleg csak ezért valakivel összeházasodni,mert én nem voltam képes 30-40 év munka után letenni az asztalra ennyit, főleg a férjemmel együtt, csak elherdáltam meg feléltem meg minden fontosabb volt.
Ehhez képest folyamatosan van egy rosszmájú megjegyzés ismeretségi körben, hogy az ilyen gyerekek el vannak kényeztetve, nem becsülik a pénzt, nem úgy, mintha maguk hajtották volna ki, és a többi. Szerintem ez pontosan olyan alapkövetelmény, mint az, hogy ruhát tudsz adni a gyerekedre és meg tudsz teremteni neki egy olyan otthoni környezetet, ahol nyugodtan tanulhat és szerezhet valami jó végzettséget.
Tudom, milyen mindenféle támogatás nélkül kikerülni a nagyvilágba. Végignéztem a férjem történetét az anyjával, aki a végére kiérdemelte magának azt a címet, hogy már csak a hagyatéki tárgyalást várjuk. Ha nekem nem lett volna lakásom, amit a családi házból vettünk, amiben a szüleimmel éltem gyerekként, lehet, hogy nem is mertem volna soha az életben bevállalni gyereket. Méltatlan és szánalmas, hogy egyes szülők azt tartják jónak, hogy a gyerekük ugyanúgy kínlódjon, ahogy nekik kellett, mert "dolgozz meg érte, az a tiéd" és társai... Ilyen lakásárak mellett, ebben a világban? És egyesek még úgy is csak ülnek a vagyonukon, hogy lenne módjuk adni. Minden feltételhez kötött, egy ismerősünk például úgy engedte be a saját gyerekét a házba, amit az anyjától (a gyerek nagymamájától) örökölt, hogy végig a nyakára járt és terrorizálta. A gyerek egy szöget nem verhetett be a falba, mert végig az anyja nevén maradt. Annyira nem bízott a saját fiában, hogy 1/1-es ingatlanként haszonélvezet nélkül ráirassa, pedig ha valaki, akkor az a gyerek bőven megérdemelte volna és mindig rendes volt az anyjával. A legtöbb, amit szerencsétlen elért, hogy az anyja valami 1/8-ados tulajdonrészt rá akart iratni a talán 20 milliót érő sufnis kis panelból, ami alig volt 25 négyzetméter. Na, az ilyeneknél megy fel bennem a pumpa. Meg mikor otthon a gyerek nem viselkedik jól és a szülő azt vágja a képébe, hogy "amíg az én levesem eszed, neked itt nincs szavad és ha nem tetszik, el lehet menni". Egyesek önként üldözik nélkülözésbe a saját gyereküket...
És akkor nem elég, hogy ilyen undorító emberek élnek, még azt szólják meg, aki feltételek nélkül ad és oda mer ajándékozni a gyerekének teljes mértékben egy ingatlant, miután megszerezte a diplomáját és tud rendesen pénzt keresni és elfogadja, nem a kutyája meg a kisbabája többé, hanem egy felnőtt nő, akinek igényei vannak és saját kis élete. Nem értem, egyeseknek mi ebben az elkényeztetés. Szerintem egy ilyen szülő csak megtette, amit egy szülőnek meg kell tennie, ha már világrahozott egy életet, aki hiába lesz esetleg 18,jóval tovább függ tőle anyagilag mindenképp. És egyáltalán nem élvezi ő sem és a szülő sem. Ez nem szeretet kérdése, ez inkább kötelesség.
válasza:Hogy a konkrét kérdésre reagáljak, neked nem mindegy, hogy más milyen szemmel nézi, hogy te hogy intézed az életed, a gyerekeid életét?
De ugye, nem is ez az igazi kérdés? Végigolvasva az elég nehéz szövegedet, ahol ugyancsak ítélkezel, csak azt tudom mondani neked, hogy örülj, hogy egy viszonylag stabil gazdasági, pénzügyi rendszerben élsz, ahol tudsz tervezni 20 évre előre. Imádkozz, hogy ez így is maradjon.
Én erdélyi vagyok, a gyerekem 81-ben született, jól kerestünk, jól is éltünk, aztán kétszer is csődközelbe kerültünk. Először a rendszerváltáskor vesztettük el az összes megtakarításunk, másodszor jó 10 évvel később, amikor már saját cégünk volt, és összeomlott a valuta piac.
Hát nem, nem tudtunk arra összpontosítani, hogy lakásra gyűjtsünk a gyereknek. Arra összpontosítottam, hogy holnap kaját tegyek az asztalra, és téli kabátot tudjak venni. És a gyerek, aki akkor volt tini, nem követelőzött. Megkereste a zsebpénzét. Órákat adott, tolmácsolt, fordított.
Ennek ellenére összejött volna egy kis garzon, amit a lányomnak szántunk. De ő úgy döntött, hogy külföldön kíván tanulni. Döntenie kellett, mindkettő nem ment. Ő a tanulás mellett döntött.
Na most akkor undorító emberek vagyunk szerinted? Tényleg kiváncsi volnék.
válasza: válasza:"Spórolok pár milliót neki (ha tudok), addig lakhat otthon felnőttként ameddig akar, nem kérek tőle ezért pénzt, így szinte a teljes fizetését félre tudja tenni, tud gyűjtögetni. Így hamar elég jelentős összeget tud félretenni, és mihamarabb elkezdheti az önálló életét."
És így lesz életképtelen, mert 30 évesen soha nem fizetett rezsit, csekket, azt sem tudja, bút vagy bát mondjon egy banki ügyintézőnek vagy szolgáltatónak.
válasza:Bocsánat, túl hosszú volt az eddigi beszélgetés, így nem olvastam el a válaszokat, a kérdést nagyjából igen. Így erre válaszolnék.
Nem látom ilyen feketén-fehéren ezt a dolgot. Szerintem a szülői szeretetnek egyáltalán nem kötelező eleme lakást venni a gyereknek, ahogyan nem is lesz egy gyerek elkényeztetett attól, hogy vesznek neki egy lakást. Mégis azt kell mondjam, hogy van ennek világos és sötét oldala is. Amit most megemlítenék az a sötét oldala.
Az első saját lakás, vagy ez első saját autó megvásárlása olyan dolgok, amik amolyan első saját nagy projektként jelennek meg egy ember életében. Az első olyan pillanat, amikor egy fiatal több évre elköteleződik, áldozatokat hoz, majd a végén ránéz, és azt mondja, ez az enyém, ezt én értem el, erre büszke vagyok.
Az önértékelésnek és a boldogságnak is egyik alappillére az, hogy az ember felvállal kihívásokat és azok leküzdésével eléri a céljait, ezért lesz magára büszke és boldog ember. Ha ezt készen kapja valaki, akkor kimarad ez a lépcsőfok. Szerencsés esetben ez azt jelenti, hogy az illető a szüleinek hála, már egy lépcsőfokkal magasabbról indul, és messzebbre jut - ez a te célod is. Szerencsétlen esetben viszont a tényleg kimarad a gyerek életéből az egyik legnagyobb élmény: hogy megküzdjön valamiért. Tudom, furcsán hangzik, de így van.
Erre például tök érdekes kompromisszum, amit sokszor látok, hogy a szülők kifizetik az önerőt a hitelhez, de a törlesztőt a gyerek fizeti. El tud indulni, de amikor kifizeti, az mégis az ő dicsősége lesz.
A legszimpatikusabb hozzáállás a számomra ellenben az volt, amit a főnökasszonyomnak mondott az édesapja. Ő azt mondta, hogy akármit szeretne a lánya tanulni, ő kifizeti. Ha külföldi egyetem, ha nyolcadik szakma, harmadik diploma, mindegy, ő kifizeti. De lakást, autót, bármi hasonlót nem vesz neki, azt majd ő megveszi magának. Olyat, amilyet szeretne, és amilyet ki tud fizetni. Szerintem ebben minden benne van: a felkészítés az életre - akár 18 éves kor után -, a maximális támogatás, ellenben a saját célok és az azért való küzdelem tiszteletben tartása.
32: Budapest, de mindegy.
Eladni és kiadni még mindig ki tudja... Például. És nem kell a halálomat várnia, hogy a sajátjában lakjon hitel nélkül. Egy saját lakás nettó 500-as fizuval is csak 10 év múlva saját lakás... Közben pedig élni is kell.
válasza:Semmi köze nincsen a szeretetnek ahhoz, hogy minden a gyerek segge alá van rakva. Ez nem szeretet, ez függésben tartás és babusgatás amire nem a gyereknek van szüksége hanem neked.
Aki szereti a gyerekét az megtanítja önállóan boldogulni, önállóan spórolni komolyabb összegeket és igen is elengedi a kezét amikor felnőtt lesz. Aki még huszonéves korában is babusgatva van az egyszerűen nem fog tudni egyedül megállni a lábán és ez a legrombolóbb dolog amit egy szülő tehet.
válasza: válasza: válasza:Mindig tanulok valami újat. Ma pl azt hogy vidéken nem is érdemes élni. Kösz, azért nem akasztom fel magam ha nem baj. Idióta.
Amúgy én nem kaptam meg mindent gyerek koromban. Mármint persze mindent amire szükségem volt, de nem minden évbe új telefon, márkás holmi stb. A szüleim viszont segítettek elindulni az életben. Nekem is volt benne részem de azért segítettek. Ezzel szemben ismerek olyat aki mindent megkapott gyerek korában amit kiejtett a száján, de házhoz nem juttatták a szülei. És most szüli a csokra a gyerekeket egy olyan férfinak akivel nem is jó a házassága. Melyik a jobb?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!