Miért nem nézik egyesek jó szemmel, ha a gyerek kap lakást a szüleitől?

Egyet elfelejtetek: pénz beszél, kutyaszar táncol.

Marhára lefossa a gyerek önbecsülése azt, ha a szülője vesz neki egy házat. Ez ugyanis a mai Magyarországon akkora fegyvertény, amiért összeteheted a két kezed. Zéró hitel, zéró bizonytalanság. Érdektelen a helyszín, mert egy ingatlant el lehet adni hamar, ha az ember nem kapzsi és nem akar minden fillért kisajtolni az eladásból. A közhiedelemmel ellentétben nem akar mindenki elmenni az országból.

És mennyire igaz az, hogy a másikra gyilkos szemekkel néznek, ha valamiért nem kínlódott évekig, hanem készen kapta. Pedig a komcsik alatt is megszokhatta volna már a nép az urambátyám népszokásokat, hogy akinek megfelelő ismerőse van megfelelő helyen és megfelelő háttérrel, az magasra juthat. A tehetség és a szamárlétra becsületes megmászása mindig másodlagos volt. Mindenki nézzen magába, akit nyomtak már be állásba a haverok-rokonok.

Ugyanez a helyzet a kapott házzal is. Kihúzhatod magad, hogy az asszonnyal 20 év alatt összejött a ház, de nem lesz nagyobb dicsőség annál, hogy valaki megkapta készen az egészet 25 évesen. A fiatalságod viszont eltelt közben, ami soha nem jön vissza és senki se mesélje be nekem, hogy a 100-150-re rúgó havi törlesztők 20 éven keresztül nem terhelik meg keményen egy háztartás anyagi forrásait. Minden egyes elmaradt nyaralás, halasztott vásárlás, kibekkelt hónap emlékeztet arra, hogy a ház ára a fiatal korban elszenvedett nélkülözés. Nem dicsőség, kényszer.

Persze azt is tudom, hogy a gyakorin nincs olyan lény, aki ne havi 400 nettót vinne haza, amiből egymaga 2 ház törlesztőjét tudná fizetni. Sőt, 42 évesen már nyugdíjba is mennek, mert nem húzzák le a húgyot a budin és fél wattos lámpával világítanak a 15 fokra fűtött albérletben. Egy vicc ez az oldal.

Az szándékos/szerencsén alapuló ingatlanspekulációval mi a helyzet? Nagyapámék egy földutas putriban laktak 20 évig, mire szépen Pesthez csatolták az egész területet. A putri hirtelen sokszorosát érte csak telekárban, főleg, amikor elkezdtek odaköltözni a gazdagabb építkezők, akik külvárosi életre vágytak. Az akkori putri árai úgy elszálltak, hogy mára húszmillió lett egy sima telek. Vicces látni, ahogy a százmilliós luxusházak között állnak a rozoga Kádár-kockák, ahol a tulajok még nem álltak kötélnek és nem adták el az egészet.

A másik ingatlanspekuláció a rendszerváltás utáni végtörlesztés és adósságelengedés volt a hitelválság idején, ami 100%-ban a tehetősebb, de legalábbis a komoly tartalékokkal rendelkezők kiváltsága volt, akik így óriási kedvezménnyel lettek tulajdonosok.

Az ő gyerekeik kapják most ajándékba szüleiktől a házat, szó sincs évtizedes spórolásokról és hitelterhekről. A mai helyzettel össze se lehet hasonlítani, főleg a frank-alapú hitelválság tükrében és akkora lett az ingatlanlufi, hogy még vidéken is 30-40%-kal drágábbak lettek az ingatlanok.

A harmadik, kevésbé ismert ingatlanspekuláció az önkormányzati tulajdon áron aluli értékesítése. Nem a milliárdos csalásokra kell gondolni, mert nem abból volt több. Bérlakások ezreit kótyavetyélték el az adósságban úszó önkormányzatok és adták el akár féláron. Élelmesé a világ, aki le tudta tenni a pénzt, megkapta a lakást vagy házat.

Végül rájöttek a településvezetők is, hogy ez így nem lesz jó, ezért kezdtek sok helyen önkormányzati bérlakások építésébe támogatásokból, hitelből és EU forrásokból. Az áron alul eladott ingatlanok ügye pedig nem érte el az ingerküszöbét a sajtónak, ahol csak a nagyhalakkal foglalkoznak. Ha egy ügyes oknyomozó riporter utánajárna az így elveszett ingatlanoknak és pénzeknek, Magyarország legnagyobb ingatlanspekulációs ügyét tárná fel, több tízmilliárdos értékben, mégpedig NAV-hozzájárulással, mert az eladás utáni értékbecslés az ő hatáskörük volt mindig. Senki se legyen olyan naiv, hogy egy tízmilliós ingatlan eladása ötmillióért észrevétlenül maradna adószempontból, hacsak nem támogatták magasabb szinteken.

Ez a litánia csak azért született, hogy az emberek lássák: a rendszerváltás idején történt vagyonosodás nem a véletlen műve és az sem, hogy most ezek gyerekei jutnak húszévesen hitelmentes házhoz.

Nos, aki rossz szemmel nézi az egyértelműen irigy.

DE, azért érzed a "finom" különbséget a nyomorba semmire szülni, és minden gyerek alá odatenni a 30+ milliós kéglit? Tehát a te logikád szerint senki ne szüljön gyereket, aki nem tud minden gyerekének sok tízmillióért házat/lakást venni?

Igen az jó lehet, hogy gyűjtögetsz, majd odaadod neki 18 évesen vagy mikor szüksége lesz rá, de ebből hitelmentesen ugye nem fog házat venni.

Ja és elég bicskanyitogató, hogy olyan emberekhez vágod oda a kis litániádat, akik simán tudnának venni a gyereküknek lakást, mert ők maguk jól keresnek, csak mondjuk alájuk nem tették oda, és mivel ugye prioritást élvez a saját otthonuk (amibe előbb nem is születik gyerek) visszatörlesztése, ne adj' Isten az albérleti díj, így ugye a gyerek házára való gyűjtögetés csúszik.

Tehát ennyit az elméletedről, hogy aki nem vesz sok tíz milliós házat a gyereknek az egy semmire szült csóringer.

A kis irományod meg inkább tűnik dicsekedésnek, de mindegy.

"Bérlakások ezreit kótyavetyélték el az adósságban úszó önkormányzatok és adták el akár féláron. Élelmesé a világ, aki le tudta tenni a pénzt, megkapta a lakást vagy házat."

42-es, ügyvéd ismerősöm 4 db (!!) ilyen lakást is vett akkoriban.

"Ez a litánia csak azért született, hogy az emberek lássák: a rendszerváltás idején történt vagyonosodás nem a véletlen műve és az sem, hogy most ezek gyerekei jutnak húszévesen hitelmentes házhoz."

Akik aztán idejönnek kioktatni azokat, akik huszonévesen is otthon laknak, mert nem tudják megfizetni a 100e + rezsis albérleteket, amiket ők ajándékba kaptak.

Mindig erős volt itt a képmutatás.

Teljesen igazad van, de ez összetett.

Ebben az országban szocializmus volt ahol a lakásokat puszira osztották minden tanulatlan, bunkó, analfabétának mert ez volt a rendszer alapja. Ezek az emberek megszokták hogy mindenben ott van állam bácsi. Iskola, munka, lakás. Mindent az állam fedez. Aztán a gyerek ha 18 lesz mehet Isten hírével, teremtsen meg mindent maga mint anno ők. Csak ma már nincs szocializmus nem jár minden alanyi jogon. Aki hülye, tanulatlan az pedig megmarad egy színten és képtelen lesz továbblépni. Az amúgy is alacsony bérekből amit egy alul képzett munkaerő kaphat, képtelenség egzisztenciát építeni.

Közben a tehetősek tanítatják a gyerekeiket, magánsikolakba járnak, külföldre mennek kurzusokra, nyelvtanfolyamokat végeznek. Egy kispesti panelból és az állami iskolákból induló gyerek 10x lemaradásban van egy budai magániskolából kikerülő gyerekkel szemben.

Közben azok a szülők akik a megélhetésért küzdenek altalaban olyan embereket ismernek akik hasonlóan hozzájuk a megélhetésért dolgoznak és hónapról hónapra élnek. Kevésbé tág a látókörűk. Ezért is tunik nekik furcsának ha valakinek a gyereke lakást kap, külfödön jár iskolába vagy sokkal magasabban kvalifikált mint az ő számukra ismert átlag. Ezért is jellemző hogy ezek a gyerekek is nagy valószínűséggel a szüleik helyzetéhez hasonlóan fognak élni.

Egy ismerősöm mesélte hogy xy lánya mennyire szerencsés mert Svájcban babysitter. Érted babysitter = háztartási segitség.

Nem dolgozik egy cégnél, nincs olyan jellegű fix munkahelye ami a későbbiekben is segíthetné és hozzáadna a szakmai önéletrajzához. Mig gazdagéknál a gyerek szakmai tapasztalatra megy Svájcba a tanult szakmájából kapcsolódva.

Ez az igazi különbség.

Én kaptam saját lakást (mama lakott itt és miután meghalt a szüleim kifizették a nagynéném részét ami 1/3 volt mert eleve anno apa fizette a lakás harmadát mama helyett amikor ide költözött ezért csak a fent maradó 2/3-on kellett osztozkodni) és soha senki nem nézett rám rossz szemmel emiatt. Olyan volt inkább, hogy egy pasi akinek sosem kellettem hirtelen élénken érdeklődni kezdett irántam amikor megtudta, hogy a kedvenc gyerekkori környékén lakom a kis lakásomban, elküldtem a fenébe, ha eddig nem kellettem akkor a lakásom miatt se kelljek...

A saját gyermekeimnek majd én is szeretném ezt megadni ha lesz rá módom, ezért nem is fogunk kettőnél többet vállalni.

Én nem irigylem senkitől. De aki csak úgy kap ekkora értékű dolgot, nem biztos, hogy úgy értékeli mintha saját maga dolgozik meg érte. Szerintem érzésileg teljesen más. Mármint annak aki kapja. Lehet nagyon hálás érte őszintén, de én mondjuk büszke vagyok magamra, hogy saját önerőből legalább önerőre sikerült szert tenni a spórolással. Ott vettük ahol mi akartuk, olyat amit gondoltunk illetve amit sikerült.

A családi hátterünket tekintve én nem is szerettem volna ha a férjem a családjától kapott volna esetleg egy házat vagy lakást, mert folyton fejére varrták volna és megszabták volna a dolgokat szerintem, ja meg folyton az menne, hogy nekem semmi közöm oda. Na ez nekem nem kellene!

Egyikünk családja sem gazdag, bár az én családom jobban megfogta a pénzt mindig is, tőlük én megtanultam spórolni. Nem házat kaptam, hanem olyan dolgokat amikkel tudok magamon segíteni. A férjem nem tudott spórolni... családi vonás. Hogy adhattak volna neki házat, ha az anyja is örökké hitelben van? Még a fiától kért pénzt! Én már annak is örültem, ha nem kért folyton kölcsön - tőlem is a végén...

De a lényeg: én senkitől sem várom el, hogy adjanak egy ekkora értékű dolgot.

A férjem nagyanyja ennek ellenére fejünkhöz vágta, hogy hát nekik is küszködni kellett, oldjuk meg magunk mi is!

????

Ki mondta, hogy tőlük bármilyen pénzügyi segítség kell? De azért kaptunk a fejünkre... Anyósom meg csak a másik gyerekét támogatta/támogatja ezerrel akinek milliói vannak a számlán és otthon lakik velük és szerintem anyósom házára pályázik, mert azt mondta minek költözzön el hiszen úgyis az övé lesz. Tőlünk meg elvette anyós a pénzt meg 100 ezret simán kölcsön akart kérni amit egyben sosem adott volna meg. Az én családom nem kért tőlem pénzt amíg otthon laktam.

Aki megteheti segít. Aki nem így, az tud másképp. Nem a ház ajándékozástól lesz jó szülő, pláne ha aztán megszabja hogy kit vihet oda, mit csinálhat benne, vele stb...