Hogy lehet feldolgozni azt, hogy a lányom azzal a tudattal halt meg, hogy nem szeretem?

Szegény....

Nem kötekedésből,de gondolkodj mielőtt ilyet vágsz valaki fejéhez

Részvétem, de ehhez tudni kéne a részleteket...

Önmagában, már a gyerekünk elvesztése is feldolgozhatatlan, de meg lehet tanulni együtt élni a helyzettel.

Szakember valamennyit segít...

Viszont ha mondjuk egy balesetben halt meg a lányod, s sokszor összezördültetek, de mindig kibékültetek, akkor sejtheted, hogy nem vette annyira magára a szavaidat.

Azonban, ha öngyilkos lett, az nagyobb szívás mert felelősnek érezheted magad. És lehet, hogy az is vagy...

Őszintén, ha ilyet vágna a fejemhez az anyám, ráadásul eleve küszködnék mentális problémákkal (például depresszió, szorongás, stb.), biztos, hogy megölném magam, mert nem gondolnék bele abba, hogy csak a düh beszélt belőle. Valószínűleg akkor nyerne bizonyosságot, hogy az egész világnak a terhére vagyok (mert ha a saját anyám is képes volt a szemembe vágni, mit várjak a többi embertől?), az életem értelmetlen és értéktelen, és végső soron senkinek sem hiányoznék, ha fognám magam és "eltűnnék", sőt, inkább hálásak lennének, amiért az életemben először hoztam egy helyes és mindenki számára kedvező döntést azzal, hogy öngyilkos leszek (nem kell megenni, itt most szimplán magamból indulok ki, de nagy eséllyel ugyanez játszódhatott le a lányban is).

Nyilvánvalóan nehéz számodra a lányod elvesztése, de ezen nem tud más segíteni, csak szakember. Visszacsinálni nem tudod, azon gondolkodni pedig felesleges, hogy "mi lett volna, ha...", mert csak magadat kergeted az őrületbe. Meg kell tanulnod ezzel a tudattal együtt élni, és tudnod kell megbocsátanod magadnak. Valószínűleg amúgy is megtette volna, a te megjegyzésed már tényleg csak az utolsó utáni csepp lehetett a pohárban. Kívánom, hogy minél hamarabb össze tudd szedni magad, és kitartást az elkövetkezendő időkre!

Biztos, hogy ha ez egy egyszeri kirohanás volt, akkor tudta, hogy csak ideges vagy, és nem vette magára. Ha amúgy jó volt a kapcsolatotok, akkor ennyi "belefér", be lehet tudni idegességnek, fáradtságnak, kiborulásnak... bármi. Az emberek sajnos sokszor a szeretteiken vezetik le az indulatukat, de ezeket (normális kereteken belül persze) a másik félnek is tudni kell a helyén kezelni.

Más a helyzet persze, ha valaki naponta ezt vágja a másik fejéhez...

Kérdező, keress fel egy pszichoterapeutát! Lehetőleg gyászra specializáltat. Ez az eset meghaladja az itteni kereteket.

"#8 Őszintén, ha ilyet vágna a fejemhez az anyám, ráadásul eleve küszködnék mentális problémákkal (például depresszió, szorongás, stb.), biztos, hogy megölném magam, mert nem gondolnék bele abba, hogy csak a düh beszélt belőle." Én nem voltam depressziós, de olyan 8-14 éves koromban gondoltam arra sokszor (2-4/év), hogy jobb lenne meghalni, mert akkor nem okoznék ennyi bánatot anyámnak.

"#9 Biztos, hogy ha ez egy egyszeri kirohanás volt, akkor tudta, hogy csak ideges vagy, és nem vette magára." Ez naivitás. Lapozzunk! Anyám is mondta 2-5 éve egyes dolgokról, hogy csak egyszer volt. Aztán vagy igen vagy nem, de a hatása meglett.