Az apukám megtiltotta az anyukámnak, hogy látogasson minket párommal, megfog valaha változni?

#9,

nem ismerjük az apát. Lehet, hogy egy vele való meggyőző beszélgetés segítene. Nem veszed észre, hogy az apa és anya között elviselhetetlenné válna a helyzet? Te leírtad a nagy általánosságot, amit nem kifigásolok, de mi itt a kérdezőnek tanácsokat adunk és nem a biztos megoldást. A kérdező aztán mérlegel és lép.

Még mindig kitartok a fentebbi nézeteim mellett.

Figyi, én értem ,hogy miért vagytok felháborodva és hogy a feminizmus jegyében igenis álljon ki magáért egy nő, teljesen igazatok van, de: a legtöbb nőt még mindig úgy nevelték az országban, hogy gyerekkorában azt teszi amit az apja mond, házasságban pedig azt amit a zUra. Ha valakit így nevelnek az nem biztos hogy fel tud állni ebből. A másik tényező még a borzasztó nagy botrány ami kirobbanna ha elmenne az anyuka.

Keményfejű apukát kétlem hogy meg lehetne győzni ész érvekkel arról, hogy miért jobb nektek külön, főleg ha ez veszekedésbe megy át 3 másodperc alatt. Én azt csinálnám hogy amikor előkerül ez a téma és kirobanna a veszekedés akkor nyugodtan mepróbálnék inkább az érzelmeire hatni (persze nem lelki zsarolásról van szó). Hogy mennyire rossz hogy szétesett emiatt a család és hogy ez nem olyan dolog amiatt ennek meg kellett volna történnie. A lényeg az szerintem ha megpróbálod minél jobben megőrizni a hidegvéred, tudom, borzasztóan nehéz, de hátha...

Igen, a helyzet megoldhatatlan. És nem apádat kell megváltoztatni, mert egy agresszív állatot nem lehet, hanem anyádnak kéne saját magát embernek tekintenie, és nem rabszolgának vagy tárgynak! Anyád egy vállalhatatlan életet él, és előbb kéne a híd alá költöznie, mint hogy eltűrje a zsarnokságot! Ha annyira félti a saját bőrét és kényelmét (lehet, hogy veri apád?) hogy a saját gyerekéhez nem megy el, akkor ő nem anya! Már rég el kellett volna hagynia a brutális fogvatartóját, de ő gyáva és kényelmes! Ha ketten esnétek a folyóba, az apád és te, akkor ő az apádat mentené, nem téged, mert ő adja neki a lakást!

Amit te tehetnél, hogy te se mész! Te a játszma része vagy! Minek mész apádhoz, ha gyakorlatilag kitagadott? Minek mész anyádhoz, ha képtelen kiállni mind magáért, mint érted? Ha nem mennél, és hiányoznál nekik, majd csinálnának valamit. Ha nem csinálnának, vagyis nem hiányoznál, akkor meg minek erőlteted. Van élet szülők nélkül is. Ezek nem szülők, ezek méregraktárak.

És mellesleg mi a fenének "csalod el" a párodat, ha egyszer ő nem akar menni, mert nemkívánatos személy és rosszul érzi magát? Egyszer majd fogja magát és ott fogja hagyni ezt az egész bagázst! El kellene menned pszichológushoz, mert a ti családi felállásotok egészen elképesztő!

Mellékvágány, de párod is érthető: meg is őrülnék, ha minden héten párom szüleinél kellene ülnöm... ez igenis túl sűrű. A "nem megyünk gyakran" nem itt kezdődik, hanem az évi 3-5 alkalomnál ünnepekre.

Ilyen mérgező érzelmi zsaroló családdal nem is kéne sűrűbben találkozni.

Anyud meg álljon a sarkára, ha látogatni akar, menjen. Ha nem áll bele a konfliktusba, akkor neki se fontos annyira a dolog.

Én is azon gondolkodtam, hogy ahhoz képest igen gyakran mentek, hogy ilyen a helyzet.

Ráadásul fura, hogy azt a problémát észreveszed, hogy apukád ráerőlteti anyukádra az akaratát, de azt nem, hogy te is ezt csinálod a pároddal.

Nekem minden szereplő káoszos.

1. Anyaként, felnőtt nőként a férjem sem tilthatna semmit, érteném, és sajnálnám, hogy ezzel neki fájdalmat okozok, de ha én jónak látom, elmennék a gyerekemhez. Ezt mondanám neki is.

2. Apaként nehéz elengedni a felnőtt lányt, de rá kéne jönni, hogy nem ő parancsol mindenkinek.

3. Párként, nem szólnék bele a családi vitába, a párom szidhatja a saját szüleit, ugyanezt én nem teszem, a kapcsolatunk érdekében. Meghallgatom, melléállok, de nem ítélkezem, azt viszont kifejezem, hogy hetente egyszer nem érzem szükségét a látogatásnak, a párom mehet, ha szeretne, nem vagyunk összenőve.

4. Nem kényszeríteném a páromat, hogy hetente kísérgessen anyamekhoz (bár ilyen gyakran én se mennék), az apámmal meg leülnek beszelni, és elmondanám neki, hogy sajnálom, hogy ez ilyen feszültséget szült, de felnőtt emberként én döntök az életemről, és én a párommal szeretnék kettesben élni.

Az en szuleim is hasonlo mentalitasuak, apa a fonok, anyanak kuss a neve.

Ez ment evtizedekig, mi gyerekek meg huszonevesen is hagytuk magunkat befolyasolni, amit apank mondott, az volt a szent iras.

Aztan amikor lassan elertuk a 30-at, valami megvaltozott. Mar nem akartunk szinlelni tovabb, mindannyian elkoltoztunk otthonrol, amikor hazalatogattunk, apankhoz ket szot nem szoltunk, mert neki a beszelgetes az abbol allt, hogy : anyank milyen hulye, mi milyen szerencsetlenek vagyunk, minden mennyire szar es a tobbi.

Ez ment evekig, total ignoralva es egyedul maradt. Tudod mi tortent ezutan?

Apukank megtanulta befogni a szajat es bar nyilvan meg most sem egy “pozitiv es egeszseges szemelyiseg” prototipusa, de az elozo enjehez kepest 180fokos fordulatot vett. Meg mindig gyakoriak a balhek, beszolasok, de legalabb mar tudja “hol a helye”, es azt is, hogy ha o nem hajlando emberkent viselkedni, akkor masok sem fogjak akent kezelni.

Azt kell megertened, hogy barmennyire is “konok” vagy nyakas az ilyen ember, az NEM megoldas, hogy mindenki tojashejon jarkal korulotte es a “beke” erdekeben, mindenki engedelmeskedik a fonoknek.

Ez nem egy jarhato ut, mindenkinek egy elete van, egy csaladja, nem szabad hagyni, hogy egy ilyen ember teljesen kikeszitse az egesz csaladot.

Azért apád is megértem, épít egy nagy házat hogy ne legyen gond a lakhatás, közel legyetek, ti meg mentek ahová tudtok.

Gondolj bele hogy őt ez mennyire zavarja.

A heti egy hazamenés szerintem se sok

“Azért apád is megértem, épít egy nagy házat hogy ne legyen gond a lakhatás, közel legyetek, ti meg mentek ahová tudtok.

Gondolj bele hogy őt ez mennyire zavarja.“

Na persze, elkepzelem ahogy megkerdezte annak idejen a 8 eves Juliskat:

“Julikam, felepitem a hatso reszt, hogy ha felnosz egyszer, majd itt lakhass, ugye milyen jo lesz egyutt?!?”

“Igeeeen apuciiiiiii, jegyen jozsaszin a fal, meg pijos az agy hihihihi jajjj de jo jessssssssszzzzzzzzz”

19, nem azt mondta az előtted válaszoló, hogy nem tette jól a kérdező, hogy saját életet akar - hanem hogy ha picit is beleképzeled magad apuka helyzetébe, akkor az ő saját szemszögéből érthető, hogy miért dühíti a szitu (mert feleslegesen ölt munkát a nagy házba, mert más elképzelései voltak).

Ezt hívják empátiának. Nem azt, hogy egyetértesz a másik féllel, hanem hogy bele tudod magad képzelni a helyébe, miért az a véleménye, ami, még ha "rossz" is.

Kár, hogy az itteni válaszolók nagyrészéből ez hiányzik.