Ez kinek a hibája?

leírok egy hosszú, több évet felölelő életeseményt (vagy életet?) és érdekelne, hogy szerintetek kinek kellett volna másképp cselekednie? rólam lesz most szó. egész gyerekkoromtól írom, így jobban kivehető lesz a történet lényege

szóval 5 fős család vagyunk, anya apa és 3 gyerek. elég szegény földműves körülmények közt nőttem fel, de nem abban a mély szegénységben. mindig volt mit enni, meg elég nagy házunk van nagy portával, szóval enni meg fedél a fejünk felett mindig volt. a szegénység az ott mutatkozotott meg, hogy nem engedhettünk meg magunknak saját tvt, számítógép akkoriban nagyon drága volt, sose jött össze hogy vegyünk (később kaptunk egy ismerősünktől egy régi használtat) az internet is elég későn "érkezett meg" másokhoz képest. azt még szerintem fontos megjegyeznem, hogy ikrek vagyunk ketten, ebből (is) kifolyólag a márkás jobb minőségű lábbelik, ruhák csak esetleg használtan kerültek hozzánk, iskolában a hosszabb (1-2 hetes) kirándulásokon sosem vettünk részt. szóval ilyen dolgok. régen sokat sírtunk ezek miatt, ma már abszolút nem bánt, inkább jobb is, mert segített kialakítani a mostani személyiségem és nem herdálom minden hülyeségre a pénzem most hogy már van. a szüleimről is legyen pár szó: nagyon szeretem őket, sosem bántottak ha rosszabb dolgoz csináltam, persze a szidást megérdemeltem. de így utólag visszagondolva (meg anya is mondta már) hogy kicsit elhanyagoltak minket, nem foglalkoztak velünk eléggé. tanulás nélkül is jó tanuló voltam, de ha lett volna egy valamilyen fokozatu szigor, akkor szerintem most nem itt tartanák. ez is az egész történetem lényege. apám egy kicsit hanyag ember, amikor hazajött a munkából legtöbbször ledőlt mert elmondása szerint fájt a feje. anyám szinte egész napokat gürcölt, hogy meglegyenek az alapvető dolgaink iskolára megy úgy általánosan. ebből kifolyólag nem volt velünk foglalkozva eléggé. ha nem tanultam, rossz jegyet hoztam haza, feleseltem, elcsavarogtam nem kaptam akkora szidást mint mások, és ez akkor jó dolognak is tűnt, hogy nekem milyen király szüleim vannak, nem kapom a nyaklevest, szobafogságot ha nem azt csinálom amit kell. de sajnos mint kiderült, ez mégsem annyira jó bánásmódnak bizonyult. általános iskola végén egyszer sem beszélgettünk arról, hogy mit akarok vagy mi lenne a jó a továbbiaban. nem ültek le velem megbeszèlni hogy van ez meg az, ezt ajánljuk azt meg nem. emlékszem egyedül voltam otthon mikor kitöltöttem a felvételi lapot. simán csak a gimit írtam be első helyre, hogy majd lesz időm eldönteni mit akarok tovább, főiskolát vagy egyetemet (de lesz-e erre majd pénz, arról nem esett szó). elrepült a 4 év gimi is, szinte úgy ahogy az általános. kevés foglalkozás, kevés tanulás de ehhez képest elég jól fejeztem be. és ekkor történt ami mai napig kihatással van rám, meg lesz is az egész életemre ha nem változnak a dolgok. szinte teljesen ötlettelenül és motiválatlanul, szülői támogatás hiányában nem jelentkeztem egyetemre. kimentem egy kicsit külfödre dolgozni, utána hazajöttem és kb 5-6 éve építôiparban dolgozom feketén, és nem is szeretem a munkámat. szóval itt vagyok 4 év egyszerű gimivel (amivel kitörölhetem a popómat, mivel önmagában semmit nem ér) és azon ábrándozom hogy jó lenne valami felsőbbszintű iskolát befejezni, de ugyanúgy nem tudom mit, mint 10 éve. 10 év elrepült én meg ezidő alatt nem jutottam egyről a kettőre... magyarul elvesztegettem egy évtizedet. anya is ezt mondogatja, hogy több van benned minthogy ezt csináld (nem lenézve a szakmunkásokat! én csak amolyan culáger vagyok) és próbáljak meg mást az életben. de ez biztos munka, én meg nemtudom mit hoz a jövő, lépni meg félek ezért nem mondtam még fel, pedig higyjétek el több éve már ezen rágódom. mostanában is azt mondogatom, hogy jó lenne tanulni tovább valamit vagy képzésen kitanulni egy olyan szakmát ami valamennyire érdekel (vilannyszerelés mondjuk) de az a saját válaszom, hogy "oké, de MIT?" az életviszonyunk annyiban változott, hogy mostmár megengedhetnénk hogy tanuljak, anyám is támogatna anyagilag meg talán a tesóm is, meg ottvannak még ugye az ösztöndíjak...

hát így kb ennyi lenne :D lehet hogy hosszúra sikeredett, köszönöm hogy elolvastad. Annyi érdekelne, hogy ilyen esetben ki a felelős? a szülő hogy nem foglalkozott eléggé a gyerekkel, vagy a gyerek hogy nem kapta össze magát és állt a saját sarkára néha? én nemtudom sajnos. próbálok rájönni hogy mikor miben kellett volna másnak történnie, hogy most kicsit előrébb tartsak. ja meg a legfontosabb: mi lenne a megoldás?

előre is köszi a válaszolat! 25/F