Ez kinek a hibája?

Figyelt kérdés

leírok egy hosszú, több évet felölelő életeseményt (vagy életet?) és érdekelne, hogy szerintetek kinek kellett volna másképp cselekednie? rólam lesz most szó. egész gyerekkoromtól írom, így jobban kivehető lesz a történet lényege


szóval 5 fős család vagyunk, anya apa és 3 gyerek. elég szegény földműves körülmények közt nőttem fel, de nem abban a mély szegénységben. mindig volt mit enni, meg elég nagy házunk van nagy portával, szóval enni meg fedél a fejünk felett mindig volt. a szegénység az ott mutatkozotott meg, hogy nem engedhettünk meg magunknak saját tvt, számítógép akkoriban nagyon drága volt, sose jött össze hogy vegyünk (később kaptunk egy ismerősünktől egy régi használtat) az internet is elég későn "érkezett meg" másokhoz képest. azt még szerintem fontos megjegyeznem, hogy ikrek vagyunk ketten, ebből (is) kifolyólag a márkás jobb minőségű lábbelik, ruhák csak esetleg használtan kerültek hozzánk, iskolában a hosszabb (1-2 hetes) kirándulásokon sosem vettünk részt. szóval ilyen dolgok. régen sokat sírtunk ezek miatt, ma már abszolút nem bánt, inkább jobb is, mert segített kialakítani a mostani személyiségem és nem herdálom minden hülyeségre a pénzem most hogy már van. a szüleimről is legyen pár szó: nagyon szeretem őket, sosem bántottak ha rosszabb dolgoz csináltam, persze a szidást megérdemeltem. de így utólag visszagondolva (meg anya is mondta már) hogy kicsit elhanyagoltak minket, nem foglalkoztak velünk eléggé. tanulás nélkül is jó tanuló voltam, de ha lett volna egy valamilyen fokozatu szigor, akkor szerintem most nem itt tartanák. ez is az egész történetem lényege. apám egy kicsit hanyag ember, amikor hazajött a munkából legtöbbször ledőlt mert elmondása szerint fájt a feje. anyám szinte egész napokat gürcölt, hogy meglegyenek az alapvető dolgaink iskolára megy úgy általánosan. ebből kifolyólag nem volt velünk foglalkozva eléggé. ha nem tanultam, rossz jegyet hoztam haza, feleseltem, elcsavarogtam nem kaptam akkora szidást mint mások, és ez akkor jó dolognak is tűnt, hogy nekem milyen király szüleim vannak, nem kapom a nyaklevest, szobafogságot ha nem azt csinálom amit kell. de sajnos mint kiderült, ez mégsem annyira jó bánásmódnak bizonyult. általános iskola végén egyszer sem beszélgettünk arról, hogy mit akarok vagy mi lenne a jó a továbbiaban. nem ültek le velem megbeszèlni hogy van ez meg az, ezt ajánljuk azt meg nem. emlékszem egyedül voltam otthon mikor kitöltöttem a felvételi lapot. simán csak a gimit írtam be első helyre, hogy majd lesz időm eldönteni mit akarok tovább, főiskolát vagy egyetemet (de lesz-e erre majd pénz, arról nem esett szó). elrepült a 4 év gimi is, szinte úgy ahogy az általános. kevés foglalkozás, kevés tanulás de ehhez képest elég jól fejeztem be. és ekkor történt ami mai napig kihatással van rám, meg lesz is az egész életemre ha nem változnak a dolgok. szinte teljesen ötlettelenül és motiválatlanul, szülői támogatás hiányában nem jelentkeztem egyetemre. kimentem egy kicsit külfödre dolgozni, utána hazajöttem és kb 5-6 éve építôiparban dolgozom feketén, és nem is szeretem a munkámat. szóval itt vagyok 4 év egyszerű gimivel (amivel kitörölhetem a popómat, mivel önmagában semmit nem ér) és azon ábrándozom hogy jó lenne valami felsőbbszintű iskolát befejezni, de ugyanúgy nem tudom mit, mint 10 éve. 10 év elrepült én meg ezidő alatt nem jutottam egyről a kettőre... magyarul elvesztegettem egy évtizedet. anya is ezt mondogatja, hogy több van benned minthogy ezt csináld (nem lenézve a szakmunkásokat! én csak amolyan culáger vagyok) és próbáljak meg mást az életben. de ez biztos munka, én meg nemtudom mit hoz a jövő, lépni meg félek ezért nem mondtam még fel, pedig higyjétek el több éve már ezen rágódom. mostanában is azt mondogatom, hogy jó lenne tanulni tovább valamit vagy képzésen kitanulni egy olyan szakmát ami valamennyire érdekel (vilannyszerelés mondjuk) de az a saját válaszom, hogy "oké, de MIT?" az életviszonyunk annyiban változott, hogy mostmár megengedhetnénk hogy tanuljak, anyám is támogatna anyagilag meg talán a tesóm is, meg ottvannak még ugye az ösztöndíjak...


hát így kb ennyi lenne :D lehet hogy hosszúra sikeredett, köszönöm hogy elolvastad. Annyi érdekelne, hogy ilyen esetben ki a felelős? a szülő hogy nem foglalkozott eléggé a gyerekkel, vagy a gyerek hogy nem kapta össze magát és állt a saját sarkára néha? én nemtudom sajnos. próbálok rájönni hogy mikor miben kellett volna másnak történnie, hogy most kicsit előrébb tartsak. ja meg a legfontosabb: mi lenne a megoldás?


előre is köszi a válaszolat! 25/F



2020. okt. 22. 15:27
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
87%

Nem tudom a gyereket hibáztatni. Ahogy a szülőket sem.

Az az élethelyzet ennyit tett lehetővé, és ha több idejük marad, se biztos, hogy többet tudtak volna mutatni a gyerekeknek a világból, hisz talán ők is csak egy icipici szegletét ismerték... ha nem tudom, mi az, amit nem tudok, nem tudok beszélni sem róla.


Én nem tudtam 14 évesen, mit csinálnak a közgazdászok. A marketingesek. A gyógyszertári szakasszisztensek. A közlekedésmérnökök. A nyomdászok...az ipari alpinisták - vagy búvárok, a cipőfelsőrész-készítők, a hangmérnökök vagy a gyártásvezetők.Milliónyi szakma van a világon, aminek a neve nem sokat mond olyannak, aki nem lát ilyet közelről.


Sok családban a szülők sem tájékozottak, leragadnak a presztízs-szakmáknál (ha humán tárgyakból jó a gyerek, legyen jogász, ha reálos, akkor orvos), és fogalmuk nincs, milyen a gyerek igazából, mi érdekli, milyen pályán tudna sikeres lenni.

A gyereknek sincs önismerete, keveset tud a világról...

Azt sem tudja, milyen típusú munkát képzelne el magának: nyüzsgőset vagy nyugisat? Emberekkel kelljen kommunikálni vagy gépeket nyomogatni? Gyerekekkel lenni? Tervezni, kitalálni, megoldani problémákat? Ezeket milyen szakmával csinálhatja? Azt hol tanítják, miből kell felvételizni?


Én innen közelíteném meg, és arra jó volt ez a pár év, hogy világot láss, tapasztalatot és önismeretet szerezz, és ezután tudatosabban válassz hozzád illő irányt. Ha villanyszerelő lennél, kezdj hozzá. Ha v.mérnök: hajrá.

Nem vagy jobban lemaradva annál, aki 5+ évet tölt olyan szakon, ami nem illik hozzá, majd elkezd dolgozni olyan területen, amit utál, és vagy benneragad, vagy munka mellett keres olyan képzést, ami eredetileg passzolt volna hozzá. Ő is pályakezdő lesz 30 évesen, de neked már van egy anyagi bázisod és egy biztos nyelvtudásod is.

Annyi lehetőség van a te mostani helyzetedben és annyi előnyös mozzanat, én ezekre helyezném a hangsúlyt, és inkább lelkes volnék...:)

2020. okt. 22. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
93%

25 éves felnőtt ember vagy!

Szüleid mindent megtettek amit tudtak, sajnos a mínőséhi idő kárára. Rengetegen voltak és vannak így mai napig.

Ellenben úgy gondolom elég motivációnak kellett volna lennie anno Neked, hogy Te ne így akarj élni mint a szüleid folyamatos gürcöléssel napról napra.

Ne őket hibáztasd mert lusta voltál bármilyen tovább képzésre vagy szakra jelentkezni.

Most még mindig meg van rá a lehetőséged, hogy bármit tanulj.

2020. okt. 22. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%
Tesóiddal mi a helyzet? A végén írod, hogy még a tesód is támogatna. Ezek szerint neki sikerült valamit elérni. Tekintve, hogynyilván ugyanazt a a nevelést kaptátok, ugyanabban a környezetben nőttetek fel, téged hibásabbnak gondollak, mint a szüleidet.
2020. okt. 22. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

de sok válasz érkezett, nem is gondoltam volna :D azt nyomatékosan leszögezném, hogy én egy picit sem hibáztatom a szüleimet! tudom hogy erre volt keret, meg idejük. csak úgy általánosságban érdekelt, hogy kit gondoltok felelősnek ilyen vagy hasonló esetekben.

tudom, hogy lehettem volna talpraesettebb a döntések terén, de ők is mondhatták volna, hogy figyelj kisfiam, a jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy majd tovább tudsz tanulni. olyan fajta ember vagyok, aki szereti ha eligazítják, örömmel fogadom a tanácsokat meg az építő jellegű kritikákat. van aki ezeken megsértődik meg duzzogva mondja, hogy tudom én magamtól is, nem kell segítség.

azt még nem írtam, hogy eléggé konzervatív vagyok a dolgokkal kapcsolatban. szeretem a megszokott dolgokat fenntartani, ha van egy rendszer akkor ahhoz alkalmazkodni. magyarul félek a változásoktól. és valljuk be, egy egyetem vagy képzés messzebb a városban (Szeged van közel) változást hoz magával. koliban lakni több emberrel, nekem ez teljesen rendszeridegen lenne. nem az emberekkel van baj, szeretek ismerkedni, a természetemből adódóan meg szoktam találni a közös nevezőt az új személyekkel. inkább az foglalkoztatna, hogy mit gondolnak majd mások rólam. nem szeretnék megfelelési kényszerben élni. viszont az is bennem van, hogy ez igy nem mehet tovább, ahol most tartok az nagyon kevés lesz a továbbiakban (komoly kapcsolat, család stb) nem szeretnék leragadni ezen a szinten és pár év múlva egyedül feleszmélni újra, hogy elrepült jó pár év és még semmit nem értem el az életben. az szörnyű lenne.

jöhetnek még hozzászólások, észrevételek, megjegyzések, tanácsok, az sem baj ha 100 felett is :D

2020. okt. 22. 22:22
 15/15 A kérdező kommentje:
utolsó: a tesómnak biztos munkahelye van, elég jó fizetéssel. ő középiskolát végzett, de nem azon a területen dolgozik. már külön él több száz km-re, de sűrűn jár haza, és kérdezgeti mindig hogy mit hozzon, ezt meg azt megvegye-e, én mindig lebeszélem, hogy ne költse rám a pénzét de így is szokott hozni dolgokat. szóval jó a kapcsolatunk. nemtom, talán én későn érő tipus vagyok, azért nem szakadtam még el otthonról, vele ellentétben.
2020. okt. 22. 22:28
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!