Félek a szüleimtől. Mit tegyek?

Gyerekkoromtól kezdve rossz a kapcsolatom a szüleimmel. Olyan sokszor bántottak, testileg és lelkileg is hogy már nem szívesen vagyok a közelükben sem. Amikor otthon vagyok próbálok mindig a szobámban lenni, ezért ők haszontalannak és senkiházinak tartanak.

Pedig nem így van, mivel velük lakom igyekszem takarítani a házat de akkor jön anyám és leordibál hogy ez az ő dolga én ne takarítsak, ha nekem nem tetszik ahogy ő takarít akkor elmehetek. Amúgy ehhez hozzá kell tennem azt is hogy anyám ritkán takarít, a wc-nk undorító, körbe van fosva, pár napja kitakarítottam és anyám leszidott hogy ne pazaroljam a vizet a takarításra, elég havi egyszer takaítani a wc-t.... Próbáltam kivenni a részem a kerti munkából, megkérdeztem mit kell csinálni, erre a válasz az volt hogy nem kérdezgetni kell hanem csinálni, és elküldtek. Akkor ez után kérdezés nélkül magamtól elkezdtem nyírni a füvet, erre anyám utánamjött hogy mit képzelek én, miért nyírom a füvet, majd apám lenyírja. Akkor beszólnak azért is mert az ő ételüket eszem. Úgy voltam vele hogy akkor veszek magamnak élelmiszereket, erre amikor vettem magamnak ételt és látták hogy azt eszem akkor elkezdték kérdezgetni hogy mi van, tán nincs elég kaja a hűtőben??? Pár napja vettem a boltban egy csomag vizet és anyám meglátta hogy nem az ő pénztárcáját vittem a boltba, nem az ő pénzéből fizettem hanem a salyátomból erre anyám leordított hogy az ő pénzéből kellett volna fizetnem, ne költsem a salyátomat... Amott meg beszólnak hogy az ő pénzükön élek.

E mellett nyilvánosan is meg szoktak alázni, sose felejtem el amikor családi nyaralásra mentünk (17 éves voltam akkor) másik 2 családdal, anyám a másik kettő családanyával napozott és amikor odamentem hozzájuk valamit megkérdezni anyám hangosan bemondta hogy: "Jajj ennek a lánynak nincs se feneke se melle, mi lesz vele?" - milyen anya mond ilyet a lányának??? Emelett mindig kritizál hogy csúnya vagyok, még régebben megdícsért a fogorvos hogy milyen szép a fogsorom, szépek a fogaim, amikor hazaértem elmondtam anyámnak aki erre döbbenten nézett rám és azt mondta hogy milyen butaságot mondott az az orvos, nekem csúnya fogaim vannak...

Próbáltam velük beszélgetni, megosztani velük a jövőbeli terveimet, de amikor elmondtam hogy mit szeretnék mindig azt mondták hogy én ettől eltörölhetem a számat, én ehhez nem vagyok elég...

Mivel mindíg azt éreztették velem hogy nem vagyok elég jó, soha semmiben nem támogattak, mindig kritizáltak, ezért egész nap a szobámban vagyok, csak akkor megyek ki a szobámból ha muszály. Anyám állandóan ideges, nem szeretek a közelében lenni mert rámragad a rossz hangulata... Apám pedig semmibe vesz, szerinte nem érek semmit, kijelentette hogy ha egy muszlim országban élnénk már rég eladott volna egy férfinak. Szerinte egy nő csak egy cseléd, arra jó hogy kiszolgáljon.

Van itt valaki aki hasonló helyzetben volt? Kérlek írjátok le hogy hogyan vészeltétek át és hogy helyre e jött a kapcsolatotok a szüleitekkel, vagy mentheteten a helyzet. Nagyon ki vagyok készülve idegileg, jó lenne egy kis lelki támasz. Persze szeretnék elköltözni de még 1-2 hónapot ki kell bírnom.