Miért nem érti, hogy ma már más egyetemistának lenni, mint 30 éve? Hogy zárjam le?

Ugyanazon a szakon vagyok, mint amit anno az anyám férje elvégzett (30 éve kb).

Nehéz, de közel sem annyira, mint ahogy ő korábban lefestette nekem.

Pl. mióta covid van, több tárgyból is 1-1 beadandó a "vizsga", vagy ami neki szigorlat volt, az most egy 15 kérdésből álló tesztsor. Ráadásul a világ is fejlődött azóta, szinte mindenből van már jegyzett + rövidített jegyzet, sok tanszék írásbeli vizsgán ugyanazokat kérdezi évek óta kisebb változtatásokkal. Szóval ha az ember okosan tanul, akkor nem szükséges bevágni kívülről a többszáz oldalas könyveket, mert a 80%-át a kutya nem fogja megkérdezni.

A nevelőapám meg az a fajta volt szerintem, aki mindent kívülről akart tudni, mert olyanokkal jön, hogy én milyen laza vagyok, hogy Szenteste és karácsonykor nem tanulok, ő éveken át még a szentesti vacsorát is 15 perc alatt tudta le, mert sietett vissza tanulni. Meg hogy vizsgaidőszakban neki még az 5 óra alvás is luxus volt éjszaka, nem tudja, hogy én egyáltalán hogy merek 8-10 órákat aludni.

Szorgalmi időszakban is ha hazamegyek havonta pár napra, akkor azért úgy szervezem, tervezem a dolgaimat, hogy az a hétvégém szabad legyen és ne kelljen tanuljak. Erre otthon ha megyek valahová, nagyszüleimhez, barátnőkhöz, rögtön jön a kötözködő kérdés, hogy "Ezen az egyetemen sosem kell tanulni?!". Meg hogy de jó dolgom van nekem, hogy ennyi a szabadidőm... Szóval folyamatosan ez a bűntudatkeltés megy részéről.

Vagy pl. az utazás a hobbim, igyekszem minden hónapban menni valahová. Akár az anyámmal, vagy a nagyszüleimmel, keresztanyámmal, akár a párommal, vagy barátnőkkel. Úgy vagyok vele, hogy ennyi időm, mint most sosem lesz már, és inkább erre költök, mint hogy bulizzak látástól vakulásig. Ez is a baja, hogy én milyen lazán megyek erre-arra, ő annak is örült, ha az órái mellett volt egy szabad délutánja, nemhogy még napokra, hetekre elutazzon.

Nem tudom, hogy bírom még ki, hogy 2,5 évig hallgassam ezt. Ha elengedem a fülem mellett, mondja tovább. Ha elmagyarázom neki, mi hogy van ma már az egyetemen, akkor megy az, hogy hát abból is egy óvoda lett, úgy látszik, meg a hitetlenkedő "igeeeen?" kérdések hada. Ha visszaszólok valamit, hogy foglalkozzon már inkább a saját gyerekével, vagy a saját dolgával, fel van háborodva. De tényleg másról sem tud beszélni, csak erről. Hazamegyek, még ki sem pakolom a cuccaimat a kocsiból, már ott van, hogy mi volt az egyetemen.