Miért nem tudják a szüleim elfogadni, hogy 23 évesen barátom van?

Sziasztok. Szóval a helyzet elég összetett nálunk.. mindig is tabu téma volt a családban szerelemről, érzelmekről, szexről, de kb még akár menstruációról is beszélni. Gimiben már minden osztálytársam fiúzott, én azt hallgattam itthon, hogy ez mennyire szánalmas és korai (persze én sem azt mondom, hogy 14-5 évesen szexelni feltétlen jó, de még 17-8 éves koromban sem említhettem meg egy fiú nevét sem otthon)

Az első barátomat az egyetemen ismertem meg 20 éves koromban. Fél év együttjárás után be akartam mutatni itthon, úgy hogy itt is aludt volna pár napot (mert közel 400km-re van az otthona), de a szüleim teljes cirkuszt csináltak, hogy ha el is jön biztos nem alszok vele egy szobában, apukám konkrétan k..-nak nevezett, hogy “tanulás helyett csak a pasikon jár az eszem” ( a legrosszabb jegyem az egyetemen 4-es volt)

1 év után szétmentünk a fiúval. Jött a covid, haza kellett költöznöm, mert így anyagilag sokkal jobban megérte. Nyáron diplomázok, addig itthon fogok lakni. December elején megismerkedtem valakivel, 2 hónapja randizgatunk. Kedves, értelmes, jól érzem magam vele. A városomban ismertnek számít, jó egziszentciával rendelkező, tanult ember. Na most én 2 hónapja kénytelen vagyok minden 2.este azt hazudni, hogy valmelyik baràtnőmnél vagyok, hogy elkerüljem a cirkuszt. Tegnap este ezt megelégeltem, szépen elmondtam a szüleimnek, hogy van ő, találkozgatunk stb.. na itt jött a teljes kiakadás, hogy én mit képzelek, korai ez (anyukám mellesleg 20 évesen szülte a nővéremet), megint rib…-ként viselkedek, megtiltják,biztos nem megyek sehova, nem alszom ott nála stb.. egyszerűen nem értem már ezt és nem lehet velük beszélni. Én megértem, hogy féltenek, de nem 15 éves vagyok már

Az elköltözésről: tudom, ez lenne a megoldás. Van egy beugrós munkám most, de sajnos abból nem tudnám teljesen eltartani magam, amíg tart az egyetem teljes munkaidős állást sajnos nem tudok vállalni