Akinek korán meghalt az anyja, mondjuk 5-6 éves korában, abból milyen ember lesz felnőttkorára? Olyanok válaszára vagyok kiváncsi akik ezt tényleg átélték, vannak esetleg elmaradásaik az életben, vagy teljesen normális az életük?

Rokonságomban van ilyen, 6 éves volt a srác, amikor meghalt az anyukája. Apja egyedül nevelte fel utána, nem volt mostohaanya. A srácnak azért van elakadása. Mondjuk tanult, munkájában sikeres, ez rendben van. Viszont 38 éves koráig nem volt nő az életében. Utána lett egy, pár hónapig tartott, azóta is egyedül van. Amúgy egyedül él, lakást vett (örökségből), gondoskodik magáról, főz, takarít, ezzel nincs gond, a munkahelye is jó, értékelik őt.

De a párkapcsolatosdi nem megy.

Mondjuk hogy 38 évesen látott először nőt közelről, szerintem nem annyira sok. Mindezt úgy, hogy jóképű is, jómódú is, sportos is, tanult is, házias is, munkájában sikeres is.

Egyértelműen "csak" a párkapcsolattal van baja, valószínűleg a biztonságos kötődés hiánya lehet a ludas.

Nő vagyok én is, a negyvenes éveimben. 2 éves voltam, mikor anyám meghalt. Apám nagyon fiatal volt, alig harminc, szerzett is mostohát, olyan igazit, aki lelkileg, meg fizikailag is bántott. Apám meg nem törődött ezzel. A mostoha a meghalt anyámat is szidta előttem, egészen kicsi korom óta, de nagyon durván.

Anyám hiányzott egész életemben, még a harmincas éveimben is, arról meg ne is beszéljünk, gyerekkoromban mennyire. Most már valamelyest csillapodott a hiány, vagy csak szőnyeg alá sepertem a problémát, nem tudom.

Alacsony önértékelésű, túlérzékeny; szeretetet, törődést, közeledést sehogy, vagy nagyon nehezen elviselő ember lettem. Függőségem is van, túlevő vagyok, nagyon jelentős túlsúllyal. Párkapcsolatom soha nem volt. (Szép, fiatal és karcsú koromban sem.) Egyébként segítő szakmában dolgozom, magamat eltartom. Lehet, hogy kívülről nem is látszik, mekkora terhet cipelek.

Viszont meggyőződésem, hogy ez a defekt nem anyám halálának "köszönhető", hanem nevelőanyám éveken át tartó kicsinálásának (mármint, hogy engem kicsinált), meg apám nemtörődömségének.

Azt hiszem, ha egy kisgyerek megélheti a gyászát (nekem ez sem volt szabad, anyámról beszélni tabu volt az új asszony előtt), és szeretettel veszik körül, valamint van legalább egy biztos személy az életében, akkor nem fog olyan módon sérülni, hogy az nem normális magatartásformákat eredményezzen.