Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hagynád „éhen halni” az...

Hagynád „éhen halni” az anyukádat, vagy a depresszió mentség az anyai szeretet hiányára és támogatnád?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


30-as férfi vagyok és nem tudom külső szemlélőként nézni az anyám helyzetét, a vele való kapcsolatomat, ezért kíváncsi vagyok a véleményetekre.


A testvéremet és engem apunk és apum anyukája nevelt fel. Kb. 3-4 éves koromban elváltak a szüleim és a bíróság apumnak ítélt minket.


Anyámról, mint ember:


Anyám állítása szerint depressziós, és az életben nagyon sok rossz dolog történt vele a korai gyermekkorától kezdve a házasságon át. Szerinte apum tönkretette, folyton ugratta, viccelődött vele stb. mely idegileg kikészítette.


A gyermekkorában is gondjai voltak, az előző párja meghalt egy balesetben, és sok más is történt, amit itt nem írok le.


Kb. 10-15 éve nem dolgozik (utálta a munkáját), azóta a párja tartja el fizikai munkából.Falun élnek, egyszerű emberek, romos ház, szegényes élet.


Anyám délután/este kel fel, és hajnalban fekszik le. Kerüli az embereket, alig megy boltba, teljesen magának való.


Ha elkezdek vele beszélni a jövőjéről, ideges lesz, és félbeszakít, nem lehet vele beszélni. Azt mondja ne stresszeljem, így is annyi baja van, stb.



A kapcsolatunkról, múltról röviden:


Anyám elmondása szerint (és apám szerint is) ha anyámhoz kerültünk volna, hetes (bentlakásos?) óvodába vagy iskolába kerültünk volna, ezt konkrétan az elhelyezés során a bíróságon hangzott el.


A válás után 3 hetente hétvégén mentünk anyámhoz, mindig úgy éreztem, hogy ez neki teher. Igazából valamikor egy beszélgetés során mondta is, hogy neki nem kellett volna szülnie.


Aztán a találkozókból több havi alkalmak, majd volt olyan, amikor 1-2 év is elmaradt tali nélkül. Valahogy se én, se ő nem erőltettük.


Jött a COVID. Én és a tesóm is menni akartunk, egyébként általában mindig mi hoztuk fel, hogy meglátogatnánk.


Szóval 2020-ben, amikor mondtam, hogy lemennék hozzá, mondta, hogy ne menjek, mert vírus van, kategorikusan elzárkózott.


Nem azt mondta, hogy nagyon jó lenne, ha mennék, mert 2 éve nem látta a fiát, hiányzom, stb. hanem zsigeri elutasítás, hogy kb. hülye vagyok, COVID van.Csomagot se küldhettem, pedig akartam karácsonyra.


Majd 2021. augusztusában felhívott, hogy akkor a jövő héten mehetek, mert most jók a számok halálozás tekintetében, bemondta a TV. Erre én felhúztam magam, mert 2 éve nem látott, én többször is mentem volna, de elutasít. Erre bemondja, hogy kevés most a halálozás, ezen a jövő héten mehetek, neki most jó.


Erre felhúztam magam. 2 éve próbálok lemenni, elutasítás zsigerből, nulla sajnálom fiam, kár, hogy nem jössz. Szóval nem mentem le végül. Azóta párszor beszéltünk, sose mondta, hogy menjek.


De ugyanez történt kb. az elmúlt 30 évben is. Emlékeim szerint Ő magától sose, vagy max 1-2 alkalommal mondta, hogy menjünk le. Mindig mi mondtuk, hogy lemegyünk, erre pedig sosem az volt a válasz, hogy: Jaj de jó, már úgy hiányoztok, stb. Hanem: öö, okéé, de szóljatok előre, hogy tudjam mikor jöttök, mert rá kell készülnöm…


Amikor telefonon beszélünk, sosem érdeklődik igazán, hogy kivel-mi van. Nem kérdez a barátnőmről, nem kérdez a munkáról, gyerek, vezetés, semmi mély téma, hogy kivel mivan, hogy halad az élete. Annyi, hogy jól vagytok? Majd utána kb. róla beszélünk vagy valami általános témáról beszélgetünk, mint két haver, nem mint anya-fia. Nem érzem az őszinte érdeklődést részéről.


A kapcsolatom mindig olyan volt vele, mintha nem az anyám lenne, hanem egy távoli rokon, akivel az élet dolgairól tudok beszélgetni, de ennyi és semmi több. A tesóm ugyanezt érzi.


Pár példa:


A tesómnak egyszer azt mondta, hogy ha lesz esküvője, Őt ne hívja meg, mert biztos nem bírná ki, hogy megmondja az őszinte véleményét a párjáról.


A tesómnak eltört a csontja, és direkt akkor szólt anyámnak, amikor már felépült. Anyám megdicsérte, hogy jól tette, hogy neki nem szól, mert csak idegeskedett volna.


Ha nekem és a párunknak lenne esküvője, gyereke, oda se jönne el, ez biztos. Emlékszem az általános iskolás ballagásomra is melegítőnadrágba jött el.


És akkor a többi, mely miatt végül is a kérdést kiírtam:


Pár hónapja arról beszélgettünk, hogy vele semmi olyanról nem lehet beszélni, ami az ingerküszöbén túlmutat, felidegesíti, stresszeli. Erre megkérdeztem, hogy ha holnap karamboloznék és lebénulnék, mi a jobb, ha elmondom neki vagy ha nem?


Erre azt válaszolta: Ő mindig mindenre tud válaszolni, de most erre nem tud. nem tudja, hogy tudni akarja-e hogy mi történt a fiával.


Egyébként azóta megtudtam, hogy ő 100 évig akar élni, és azért kerül mindent (vírus, ingerek, stressz, stb.) hogy minél tovább éljen…

Szóval telefonon beszélgettünk, és felvezetés után megkérdeztem hogyan képzeli el a jövőt.


Nem dolgozik, nem lesz nyugdíja se, aminek lenne értéke. Megkérdeztem mi lesz vele, ha már nincs párja, aki eltartja.


Válasz: Neki nagyon rosszul esne, ha én akkor magára hagynám. A tesómra valszeg majd nem fog tudni támaszkodni, de rám igen…


Ő mindent a depresszióra fog és hogy sok rossz dolog történt vele ezért olyan, amilyen.


Ez mentség arra, hogy 30 éve nincs benne anyai ösztön, illetve eközben számít rá, hogy én majd segítek neki, amikor rászorul?


Mi lesz vele, ha nem lesz, aki eltartsa? Egy romos házban él, nincs bankszámlája, gondolom kis kp megtakarítás. Nekem kellene majd ápolni, miközben sose kaptam tőle anyai szeretetet? Éhen fog halni, ha esetleg egyedül marad és én nem segítek rajta.


Édesapámmal más a helyzet, őt gondolkodás nélkül segíteném, bár ő FELELŐSSÉGET vállalt az életéért és tett önmagáérért, hogy ne a gyerekeinek kelljen eltartania őt.


2022. máj. 25. 14:08
1 2 3 4 5
 11/48 Andizsuzsi ***** válasza:
90%
Édesanyád beteg. Ezt vagy elfogadod, vagy nem. Az én apám alkoholista volt, eljátszotta mindenét, hihetetlenül kevés pénzből tengődött, koszban, mocsokban, éhezve, mert a pia fontosabb volt, mint a kaja. Nem lehetett rajta segíteni. Elmész, ha úgy gondolod, meglátogatod, de felelősséggel a saját életéért ő tartozik. Valószínűleg érdemes lenne egy kivizsgálást kezdeményezni nála és kezeltetni a depresszióját (sokat javíthatna az állapotán), de ha ebben sem ő sem a párja nem partner, akkor nem sokat tehetsz.
2022. máj. 25. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/48 anonim ***** válasza:
47%

Kérdező: szeret, csak nem tudja kimutatni, a gyerekkori mintái miatt lehet hogy fél kimutatni az érzéseit, vagy a tragédiák és a depresszió miatt van, esetleg mindkettő.

Nagyon nagy traumák, csalódások érték és esetleg azt tanulta meg gyerekkorában, hogy rosszul jár, ha érzéseit nyíltan kimutatja. Esetleg ezért fél érzelmileg közelkerülni a saját gyerekéhez is.

A félelemés a szorongás határozhatja meg az egész életét és egyfajta én-központúság.

2022. máj. 25. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/48 A kérdező kommentje:
Utolsó szerintem valami ilyesmi lehet a háttérben. Akkor lehet fel kellene ajánlani neki, hogy fizetem a kezelést? Elvileg kb. 10 éve volt kineziológusnál, stb.
2022. máj. 25. 15:23
 14/48 anonim ***** válasza:
90%
Kérdező, szerintem inkább te fizesd első körben a saját kezelésed. Egyértelműen sérült vagy, mivel annak ellenére keresed, hogy csak sebeket kapsz.
2022. máj. 25. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/48 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, nekem sokat segített anno - amikor elkezdtem kutatni a saját elakadásaimat -, hogy megértettem anyám múltját és rájöttem: ő a saját sérülései okán pont így tudott anyaként funkcionálni. Megfoghatom a fejemet a két kezembe és beleverhetem a falba, és visíthatok, hogy én nem ilyen anyát akartam, de ettől még ő pont így tudott csak funkcionálni.

Mit tudsz tenni? Elgyászolod azt az édesanyát, akit elképzeltél magadnak.

Őt pedig megpróbálod elfogadni ilyennek.

2022. máj. 25. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/48 anonim ***** válasza:
78%

Kérdező, ezt neked kerestem elő, olvasgass. Én is sokszor megtettem (Kénytelen voltam megtenni..)


Anyák jönnek, anyák elmennek. Anyák születnek, anyák halnak. A két végpont között vannak, ahogy lenni tudnak. Kik adnak, kik elvesznek, kik szeretnek, kik eltolnak, kik ölelnek, kik bántanak, kik melegek, kik hidegek, kik lágyak, kik kemények. Magunkat mi mind belőlük gyúrjuk össze, aztán leszünk, ahogy lenni tudunk. Nyomuk itt marad. Mozdulatainkban ők is mozdulnak, hangunkon ők is szólnak, ölelésünkben ők is ölelnek. Anyák jönnek, anyák elmennek. Legyenek áldottak, ha jól és jót adtak, és legyünk erősek, ha ránk sok terhet raktak.

Orvos-Tóth Noémi

2022. máj. 25. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/48 A kérdező kommentje:

Bocsánat, lehet félreértetek. Én már elgyászoltam őt, nem tekintem az anyámnak, csak biológiailag. Viszont emberség és empátia van bennem és nem tudom, hogy ha én az ő helyében lennék, én is így viselkednék-e.


Itt a kérdés technikai: anyagilag megtehetem, hogy támogassam, de meg kell-e tennem? Igen, lelkiismeret furdalásom lenne, ha nem tenném. De objektív nézve, kellene őt ezek fényében segítenem? Még egyszer, lelkileg szerintem túl vagyok rajta.

2022. máj. 25. 15:54
 18/48 anonim ***** válasza:
0%
Van szülőtartás, szóval nem kell ezen rágódnod.
2022. máj. 25. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/48 A kérdező kommentje:
Igen, perelhet az idősek otthona. De ő soha az életbe nem menne oda. Az utcán is kerüli az embereket, inkább öngyilkos lenne. Szóvalnem tudom elképzelni az a szituációt, hogy ő pereskedik, hogy tartsuk el, és hasonlók. Előbb lenne öngyilkos, legalábbis 30 év alapján ezt gondolom.
2022. máj. 25. 16:04
 20/48 anonim ***** válasza:
100%

Az anya nem attól lesz anya, hogy megszült, hanem, hogy úgy is viselkedett, mint egy anya.


Anyám 5 évesen döntött úgy, hogy neki nem megy. Több mint egy évtized után ismét van vele kapcsolatom, de ez kimerül annyiban, hogy néhány éve nála töltöttem két napot, jó ideje pedig csak nagyritkán váltunk egy emailt, ami lényegében életjel, hogy hello, még élünk. Én megadtam volna neki az esélyt, pedig bocsánatot sem kért konkrétan tőlem, mert ja, bár máshogy lettek volna a dolgok, de arról nem beszélt, hogy elcseszte, hogy keresnie kellett volna, hogy sajnálja, amiért nekem szépséges éveket okozott ezzel a volt-nincs-volt-nincs dologgal (egy rövid időre feltűnt az életemben, aztán megint eltűnt az akkori nem miatta kialakult depressziómból kiindulva nevetséges okból). Mivel semmit nem csinált, nem volt része az életemnek, ezért nem tudom utálni (igen, és pont ezzel a semmivel csinálta a valamit, de nekem ez a semmi az semmi, van bennem némi düh, de csekély, mert tényleg nem utálom, semlegesen vagyok).


Jelenleg a semmi és a rendben között vagyok vele, anyai érzések nélkül. Ha valaha is az lenne, hogy belőlem szándékozna megélni, felőlem a híd alá is mehetne. Ha megnyerném a lottót, akkor is max annyit tennék érte, hogy tessék, tessék, kifizetem a hiteledet, de tőlem többet nem. Neki is megvan a múltja, de ettől nekem nem lesz jobb vagy lesz helyette anyám. Egyszerűen nincs benne anyai ösztönöm. Kegyesen utalt havi 10 ezret, évekig annyit se. Sulikezdéskor nem kérdezte apámat, hogy kell-e valami, vagy bármikor arról, hogy kell-e nekem új cipő. Soha semmi. De amikor még nem tűnt el, de már apámnál éltem, egyszer betegségre hivatkozva lemondta a havi találkozót, aztán apám ismerőse látta az utcán valami felvonuláson, amikor állítólag beteg volt. Most meg, illetve néhány éve, kb 2, amikor találkoztunk volna, aznap reggel írt, hogy hasmenése van, nem tud jönni. Azóta se láttam, fel sem hozta soha a találkozást. Nincs benne, hogy igényli a velem való találkozást, telefonon soha nem beszélünk, a száma sincs meg, arra sincs igény, hogy a hangomat hallja, amit nagyon ép ésszel fel nem fog, mert ő, ha máshogy alakult volna és anyámmal élnék, ha nem is naponta, gyakran keresne, mert szeretne rólam tudni, és csak úgy hallani, hogy megvagyok, vagy nem, miért nem, és ha tud, akkor segít.



Bocs, hogy a saját kis történetemet elregéltem, de csak így tudtam elmondani érvekkel, hogy igen, megtenném. A te helyedben is megtenném. Nem viselkedett anyaként. Nem kaptál tőle szeretetet, érdeklődést, de még csak anyagilag támogatva sem mondhatod azt, hogy bármit köszönhetsz neki. Ha szegényen él, nem tud támogatni, de ott lenne, kíváncsi lenne rád, tényleg szurkolna neked, hogy a dolgaid sikerüljenek, szerintem magadtól támogatnád, ha van miből.


20/l

2022. máj. 25. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!