Mi a legjobb megoldás ebben a helyzetben?

Sziasztok, ez nem biztos, hogy családi kategória, de összefügg a témával.

18/F vagyok, ebben az évben érettségiztem. Jelentkeztem és fel is vettek álmaim szakára (egy nyelvi szak ez), azonban nagyon félek attól, hogy a többiek nem fognak szeretni ott. Hihetetlenül vékony vagyok, szinte már anoxeriásan. Emiatt gondoltam úgy, hogy egy évet kihagynék egyetem előtt, hogy a sok pesti rohangálás közben se vesszenek az energiák/kalóriák, illetve hízzak, természetesen. (Agglomerációban élek.) Sajnos a(z előző) gimiben amíg meg nem ismert mindenki, addig látásból utált. Nagyon sokat szorongtam az első 2 évben, nem szerettem volna az egyetemet is így kezdeni. (Itt a 4 év helyett meg 3 van, legalábbis alapszakon.)

Azonban otthon problémák vannak. Főleg anyukámmal. Anya már lassan 5 éve nem dolgozik, arra hivatkozva, hogy akkor „kicsi” gyereke volt. (Szüleim már picit idősek, az ötvenes éveik vége felé járnak, lassan már 30 éve „babáznak” [nővérem 27, öcsém 12], már elegük van, nem is annyira jó szülők abból a szempontból, hogy sokszor engem pl. elhanyagoltak.) Itthon főz, néha takarít és locsolja a kertet, viszi-hozza a gyerekeket, de ugyanúgy hatalmas rendetlenség/kosz van mindenhol, mint 5/10/15 évvel ezelőtt. Sokszor kiakad, hogy ő ezt a házimunkát nem bírja, rabszolgának érzi magát és ilyenkor (szinte minden nap) van valamilyen konfliktus valakivel.

Szerinte nekünk, nővéremmel kellene takarítani, sokszor helyette is. Nagyon próbálta pl. a mosogatást átpasszolni az akkor egyetemre járó/később dolgozó nővéremre. Vagy ha valami olyat csinálok, ami neki nem tetszik, akkor zsarol, hogy nekem kell megfőznöm az ebédet. (Rettegek ettől, mert amikor tanulni szerettem volna tőle, akkor mindig elküldött, hogy ne legyek útba, nem tudok megfőzni egy levest. ☹)

Nem szeretek vele takarítani, mert az úgy néz ki, hogy ő a laptopja mögül osztogatja a parancsokat és ő nem csinál semmit.

De szerintem a legnagyobb probléma a merevsége és a kiállhatatlansága. Most pl. voltunk ilyen kuruzslónál (ilyen kamuorvos, mert az igaziakban nem hiszik, plusz nem azt mondják, amit ő hallani szeretne) és ő felirt nekem egy teát. Én nem vagyok teázós, mondtam is neki, de ő akkor is szeretné, hogy teázzak, vagy (megint csak megsértődik és) zsarol, hogy akkor nem főz nekem ebédet. A kiállhatatlanságról szólva, mindenbe beleköt és borzasztóan kétszínű. Az okmányirodába vezető úton szidott minket, mint a kocsis, majd az irodába betérve mosolygott és próbált kedveskedni. Én nyugodt ember vagyok (a körülmények ellenére is), mégis ez annyira felbosszantott.

Nagyon félek (továbbra is) ilyen vékonyan egy új közösségbe menni, így el szeretném kerülni ezt, mégis már a kollégiumon gondolkodom, mert nem bírom tovább.