Felnőttek, akiket nárcisztikus szülő nevelt fel… Hogy vagytok?

Akik nem mennek terápiára, azok menjenek a büdös fnébe, amiért ők is megnyomorítanak másokat - de legalább ne szüljetek, mert miattatok lesz egy egészséges gyerekből lelki roncs.

Élmény volt ilyen családban felnőni, és 3 évig terápiára járni, hogy túlléphessek az ostoba, érzelmileg bántalmazó nemzőim sok szrságán.

Király volt tiniként majdnem megölni magam, mert már úgy éreztem, nem bírom, hogy mindenért én vagyok a rossz, bármit csináltam, soha semmi nem volt jó. Szó szerint semmi!

#12, szerencséd van, ha 3 év terápiával megúsztad. Nekem tovább tartott.

Amikor először mertem anyámmal szembe fordulni és kimondani azt, hogy NEM, csak úgy spriccelt belőle a nárcisztikus düh. Akkor öntötte utoljára a világ mocskát a pofámba. Szó nélkül elvágtam vele minden szálat. Eztán már csak a szokásos forgatókönyv maradt a kezébe: körbeköpködött a világ előtt: ő nem tehet semmiről; neki csak az én viselkedésemet kell elszenvednie.

Azóta meghalt és én megkönnyebbültem.

Idén sem mentem ki halottak napján a sírjához.

14-es, nincs szerencsém, a családi szrságok miatt majdnem 10 éven keresztül voltam anorexiás, bulimiás, és 3x kis híján belehaltam.

A terápia az elengedésben valóban segített, de utána még sokáig büntettem magam a hányással (kudarc, stressz, vagy önutálat esetén) vagy éppen koplalással.

Gyakorlatilag 2 éve vagyok egészséges minden szempontból.

Értem. Sajnálom.

Ezt a poklot én is megjártam. "Természetesen" én voltam érte a hibás, egyedül.

Még nem vagyok jól, 26 éves vagyok, és már 8 éve járok pszichológushoz,

Eleinte a súlyos szorongás és depresszió miatt mentem szakemberhez,

21 éves koromig éltem a nárcisztikus anyámnál, amíg ott éltem addig a szorongásos és depressziós, mentális problémáim egyáltalán nem javultak, hiába jártam pszichológushoz,

Ahogy elköltöztem úgy kezdtem fejlődni,

De még 8 év után se végeztem a terápiával,

Nem szorongok már annyira és nem vagyok már annyira depressziós,

De még mindig gondolok az öngyilkosságra,

Úgy érzem sok tulajdonságot örököltem anyámtol és ezért utálom is magam,

Nem tudok parkapcsolatba lépni, mert még mindig nem tudok közel engedni magamhoz senkit, nem tudok bízni senkiben,

És félek, hogy ha lesz családom, párom, gyerekem, esetleg én is olyan leszek mint anyám.

18-as válaszoló,

19-es válaszoló vagyok.

32 évesen még nagyon fiatal vagy, és sosem késő szakemberhez fordulni,

Igaz, hogy a terápia hosszú folyamat, mint írtam lassan 9 éve járok terápiára, de az első 3 év igazából eredménytelen volt, amíg a mérgező anyámmal és bátyámmal éltem, akik folyamatosan bantottak, addig hiába jártam pszichológushoz,

Addig arra volt jó a terápia, hogy nem lettem öngyilkos, életben maradtam,

Akkor kezdtem ugrás szerűen fejlődni, amikor albérletbe költöztem,

De mint írtam is, még mindig rá rá bukkanok még egy és mégegy problémára,

Lehet, neked is hosszú folyamat lesz, de legalább a folyamat közben is jobban fogod érezni magad,

Lépésről lépésre fogsz fejlődni.

Először én úgy haladtam, hogy egyet léptem előre kettőt hátra,

Itt vagyok 26 évesen, akik engem akkor ismertek sosem gondolták volna hogy valaha leküzdöm a szorongást,

És igaz párkapcsolatra még nem állok készen, de legalább életképes lettem.

Szóval én csak biztatni tudlak arra, hogy menj el szakemberhez, nem veszítesz vele, hidd el megéri.

Élhetőbb életed lesz.

Viszont azt azért valogatsd meg, hogy milyen pszichológushoz mész, mert az se mindegy,

Nem minden pszichológushoz jó szakember, van aki többet árt mint használ,

Amikor 18 évesen először mentem pszichológushoz olyat sikerült kifognom aki abban erősített meg, hogy soha nem lesz belőlem semmi, mert annyira szorongok hogy még se tudok szolgálni.

Gondolhatod, hogy otthon is folyamatosan ezeket hallgattam,

Biztos hiányzott nekem hogy még a pszichológutol is ezt hallgassal,

Aztán volt hogy mondta ez a pszichológus hogy kövi alkalommal a szüleimmel menjek el,

Anyám persze nem ment el, kitalált minden féle kifogást, fáj a hasa stb,

Én meg nem akartam elmenni velük, így apám ment el egyedül,

Ezt a pszichológus meg apámnak elmondta hogy mit meséltem el a pszichológusnak a múltról, egy nagyon kényes sztori,

Pedig kötelező a titoktartás,

Apám visszamondta anyámnak,

És megkaptam, hogy miket "hazudozok" a pszichológusnak, miért tüntetem fel őket rossz színben,

És persze jó nagy balhetlett ebből,

Szóval ez a szakember nagyobb bajt csinált....

Ott is hagytam, kerestem egy másikat,

És eleinte féltem is bármit is mondani, nehéz volt újra megbízni egy pszichológusban, de ez akihez azóta is járok, rengeteget segített,

És ha nem jártam volna hozzá, esküszöm már nem élnék....

Szóval megkell találni a megfelelő szakembert.

Sokan írjatok, hogy nincs rá pénzetek,

Nem tudom ti merre laktok,

De ahol én élek, itt a kórházban dolgoznak pszichológusok, ingyenesen lehet járni hozzájuk, Tb támogatja.

Érdemes utána nézni, hogy az laktok, az ottani kórházban is vannak e szakemberek...

Ha nincs, akkor marad a fizetős, de nem muszáj hetente járni, kéthetente is jobb mint sehogy

Szóval hajrá, megéri elmenni, higgyétek el nekem!

Sok sikert kívánok nektek!

Ja még annyi, hogy ha lehetséges, akkor nárcisztikus emberekkel szakitsatok meg a kapcsolatot..

Én se beszélek már anyámmal, 5 éve láttam utoljára....

A jelenléte csak árt, hiába az anyám...