Normális ez anyàmtól?

Ő mindig is egy vezéregyénisèg volt, legalábbis velem, szinte sosem lehetett saját véleményem vagy akaratom, mindig az övé kellett érvényesüljön. Emiatt gyerekkorom óta visszahúzódó vagyok, terápián is voltam miatta de ez most lényegtelen.

Alig volt privát szférám, még felnőtt koromban sem amikor kevés fizu miatt otthon laktam, folyton járt a cuccaimmal, “elpakolás” néven mert zavarta ha valami nem ott van ahol ő szeretné, párom dolgait is tette vette amikor ott volt .

Nemrég találtunk új munkát, ami miatt sokat vagyunk távol otthonról(szerencsére) de most is azon kapom hogy elővesz dolgokért és parancsolgat.

Pl mondom hogy megyek x helyre , ő:” -minek kell oda menni? “

“-már megint nálad van Xy barátnőd?” “Mit akar?”

“-ettél? “

“-levest ettél?

-nem

-miért nem?”

Minden nap elvárja hogy hívjam, ha pedig elmarad akkor megkapom hogy, “-nem hiszem hogy nincs egy perced felhívni. -nem is vagy kiváncsi rám. -majd hívnál ha majd nem leszek”

Amikor pedig közöltem, hogy idén nem biztos hogy itthon töltjük a karácsonyt akkor “-köszi hogy elsz@rod a karácsonyom”.

Bármit csináltam eddig , mindenre volt 1-2 kötekedő szava, sosem volt jó semmi. Most úgy érzem ugyanez folytatódik még így is hogy nem vagyunk együtt. Más azt hihetné hogy milyen jó, örüljek hogy törődik velem, viszont az ilyen megnyilvànulásai frusztrációt váltanak ki belőlem, olyan mintha az egész energiám elvenné és utána ideges leszek màr csak egy szó után is. En szeretném szeretni és jóban lenni vele, de olyan mintha gátolna abban hogy jól érezzem magam és igazán felszabadult legyek…

Nem tudom mit tegyek, szerintetek? Voltatok hasonló helyzetben? 25 n