Ha a gyerek normális, miért lehet olyan rossz a viszony a mostohaszülő és a gyerek között?

"Gondolom, ugyanezen elven a mostohával szemben sem lehet elvárás, hogy szeresse a gyereket. Gondolom, itt sincs kettős mérce, úgy lenne korrekt."

Ha szeretnie nem is kell, egy felnőttől azért picit többet várnék. Ha a gyerek nyit felé, azt illene fogadni.

A gyerek-felnőtt kapcsolatokban mindig is volt kettős mérce, a társadalmunkban teljesen elfogadott, hogy egy gyereknek több mindent elnézünk, mert gyerek, nem áll még a személyiségfejlődés olyan fokán, mint egy felnőtt.

Pl egy gyerek elutasíthat egy ölelést, a felnőtt viszont nem utasíthatja el a gyerek ölelését.

Nem kell persze extra szoros kapcsolatot erőltetni, de sokkal finomabban kell a közeledésekből kihátrálni.

1. a gyereknek NEM kell úgy szeretnie a mostoháját, mint a saját, akár elhunyt szülőjét!

2. egyiknek sem kell szeretnie egymást, hiszen nincs bennük semmi közös, kényszerűségből kell pl együtt élniük, de tisztelni a másik azt illene

Nálunk úgy működött, hogy mostohaanyám utált, féltékeny volt anyámra (akkor már 6. éve nem élt, de sebaj), ezért rám is. Nem tetszett neki, hogy 17-18 évesen nem irányíthat meg van az övétől eltérő, saját véleményem.

Ezért minden nap beszólogatott mindenre, kezdve a (normál) súlyommal, hogy dagadt vagyok, mert ő 50 kilósan szült (én 56 voltam fiatal felnőttként, de vagy 8 centivel magasabb nála), meg úgy mindennel.

Gyűlölt. Ezzel én mit kezdjek? Hiába álltam nyitottan hozzá.