Lényegében az élet tesztel minket amikor a szüleink felnőtt korunkban kontrollálni akarnak?

12, igen valami ilyesmire gondolok

Úgy érzem van egy tökéletes arany középút, de állandó "erő viszony kiegyenlítésből" áll

Magyarul, ha kicsit úgy érzem enyhén akarnak kontrollálni akkor én is pont annyira enyhén fogom eltávolítani magam tőlük, ha erősen akarnak akkor én is erősen távolodom

Kb olyan mintha nem egészen tekinteném őket, ugyanolyan embernek aki vagyok, hanem mintha az univerzum egy alap törvényét tiszteletben tartanám, mintha tükörként tekinteném az embereket, szüleimet. És én mint egy két lábon járó tükör akire a világ visszavetül dolgozom magamon, nem pedig a tükörben visszavert képet próbálom kontrollálni, manipulálni stb..

Tehát az a kontrollálási kényszer amit kiváltok belőlük, az nem azért van mert ők csinálnak valamit hanem én valamilyen módon kiváltom belőlük, mintha egy olyan ajtón engedém be a rovarokat, bogarakat bejönni ami nem arra van kitalálva, hogy a rovarok, bogarak bejöjjenek, hanem azt az ajtót az esetek 99%-ban csukva kell tartani

Lényegében a probléma a következő: ha lennne 200 millióm akkor holnap már venném a kertes házamat és beköltöznék, de ugye az a baj, hogy oda eljutni nem lehet egyrő a kettőre

Tehát, valamilyen formájú szenvedést úgy néz ki ígyis úgyis kapok, a kérdés az, hogy mennyit, és, hogy mi az amire helyezem a fókuszt főként

Másik opció az, hogy elköltözni most de akkor nem sokat tudok félretenni az meg azért nem jó

Tehát marad az, hogy minimalizálom a szenvedést amit kapok otthon különböző dolgokkal, és keresem a jó az életemben ahogyan tudom

Egy biztos, hogy ha a szenvedésre fókuszálok az csak mégtöbb szenvedést okoz, ezt már tapasztaltam